Nagykanizsán, a Kőrösi-iskolában rendeztek nyelvi versenyt

2024.02.21. 07:30

A gyerekeknek kommunikációképes nyelvtudásra van szükségük – videó

A Kőrösi-iskolában a szóbeli forduló zárta a nyolcadik alkalommal megrendezett területi idegen nyelvi versenyt, melyen angol és német nyelven mérték össze tudásukat a környék általános iskolásai.

Angol nyelven versenyzett a Kiss Katalin (balról) és Szili Zsuzsanna alkotta zsűri előtt a zalakarosi Móra-iskola diákja, a 8. osztályos Adorján Ákos

Fotó: Szakony Attila

Az írásbeli fordulót már tavaly megrendezték a 4., az 5., a 6., a 7. és a 8. évfolyamoknak az intézményben, s a hat legjobb tanulót hívták be a szóbelire angol és német nyelvből. Az ünnepélyes megnyitón a kőrösis diákok idegen nyelvű műsorral hangolták az indulókat a viadalra.

Fotó: Szakony Attila

Ezt követően Molnár Gábor igazgató köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: az idén újdonságként a 4. évfolyamon tanuló diákok is indulhattak. Ezúttal 12 iskolából 200 főnél is több tanuló nevezett, 114 diák angol, míg 88 fiatal német nyelvből. A versenyt a Nagykanizsai Tankerületi Központ és a Német Nemzetiségi Önkormányzat is támogatta. A 21. században szinte elvárás, hogy kiváló, használható nyelvtudással rendelkezzen minden diák, ennek érdekében céljuk, hogy minden diák kommunikációképes tudásra tegyen szert.

Fotó: Szakony Attila

– Harmadik éve nyelvi tagozatos iskola a Kőrösi – mondta Orbán Viktorné angol nyelvtanár. – Ez azt jelenti, hogy már első évfolyamon tanítunk angol, illetve német nyelvet játékos formában. A kreatív foglalkozás rendkívül hasznos. A következő évfolyamokban fokozatosan növeljük az idegen nyelvi órák számát. Nagyon jó alapokat ad a gyerekeknek, főleg a változatosság miatt kedvelik meg a nyelveket. Kitűnő alapokkal érkeznek meg a felső tagozatba, itt a tanulóknak van lehetőségük jelentkezni nyelvi tagozatos osztályokba. Az 5. osztálytól felfelé a hét minden napján van angol- vagy németóra, ami sok időt ad a gyakorlásra, pluszanyagok tanulására. A diákok nagyon nyitottak a nyelvekre, megszeretik azokat, és volt olyan tanuló is, aki a 8. osztály végére nyelvvizsgával indulhatott a középiskolai oktatásba. Ami valljuk be, nagy előny.

Eredmények

Angol. 4. évfolyam: 1. Votin Demeter (Nk. Zrínyi), 2. Nagy Noel (Nk. Kőrösi), 3. Witte Dominic (Nk. Zrínyi). 5. évfolyam: 1. Hanschut Emma, 2. Kepe Lúcia (mindketten Nk. Bolyai), 3. Simon Kornél (Nk. Kőrösi). 6. évfolyam: 1. Tárnok Adél, 2. Rózsa Anna (mindketten Nk. Batthyány), 3. Tálosi Lotti (Nk. Zrínyi). 7. évfolyam: 1. Süle Zselyke (Nk. Zrínyi), 2. Zsoldos Hanna (Nk. Kőrösi), 3. Takács Fruzsina (Nk. Rozgonyi). 8. évfolyam: 1. Bella Levente (Nk. Inkey), 2. Kerezsi Kinga (Nk. Kőrösi), 3. Horváth Mátyás (Nk. Batthyány). Felkészítő tanárok: Jaskó Veronika, Jeschné Kocsis Rózsa, Olasz Nóra, Orbán Viktorné, Pásztorné Szabó Dóra, Szili Zsuzsanna, Várfalviné Mihály Krisztina, Vida Ágnes, Vlasics Anikó. Német. 4. évfolyam: 1. Gazdag Luca, 2. Garai Vajk (mindketten Zrínyi), 3. Koma-Mátyás Zénó (Nk. Kőrösi). 5. évfolyam: 1. Bolhási Bora, 2. Pásztori Flóra (mindketten Nk. Kőrösi), 3. Gelencsér Elizabeth (Hévízi Illyés-iskola). 6. évfolyam: 1. Pilipishina Elina (H. Illyés), 2. Zámbó Gréta (Nk. Kőrösi), 3. Bekő Viktória (Nk. Batthyány). 7. évfolyam: 1. Szilágyi Ábel (Nk. Kőrösi), 2. Balogh Hanna (Nk. Péterfy), 3. Horváth Dávid (Szepetnek Királyi-iskola). 8. évfolyam: 1. Jánosi Anna Borka (Nk. Zrínyi), 2. Szili Bence (Nk. Batthyány), 3. Horváth Erik Noé (Nk. Kőrösi). Felkészítő tanárok: Benedekné Stadler Éva, Heckenast Márta, Hegedüs Lívia, Horváthné Paulusz Júlianna, Kiss Tünde, Kissné Modor Constance, Kovács Lívia, Pátkai Eszter, Porkoláb Annamária, Salamonné Lackner Henriett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában