Száztíz éve, a nagy háború kitörésének küszöbén bocsátották vízre a „rettenthetetlent”

A monstrum immár 106 éve Premuda közelében nyugszik a tenger mélyén. Igen, nyugszik, mert az a hely a hajó sírja, amelyet tiszteletben illik tartani. Nem is engedik a bolygatását, a körülötte folyó búvárkodást szigorú előírásokhoz kötik. Az Osztrák-Magyar Monarchia büszkeségét 110 évvel ezelőtt, 1914 január 17-én Fiuméban (a mai Rijekában) bocsátották vízre. Avatásakor - a szokások szerint – egy üveg pezsgőt törtek el az oldalán, hogy szerencse kísérje útját. Nem kísérte, mert rövid életének ötödik esztendejében, 1918. június 10-én végzetes olasz torpedótalálat érte.

A tragédiában az 1087 fős személyzetből nyolcvankilenc tengerész vesztette életét, közülük 41 magyar és 27 horvát. A többiek úszótudásuknak köszönhetően menekültek meg, valamint annak, hogy a kötelékben kísérő hajó volt, amely részt vett a mentésben, s amelyen hivatásos fényképész is tevékenykedett, aki megörökítette a süllyedés utolsó óráit. A fotósnak a remélt harci sikert kellett volna rögzítenie.

A tengermelléki lokálpatrióták különös figyelmet szentelnek a csatahajónak, kiemelve: az a Ganz-Danubius fiumei gyárában készült. A hagyományápolók idézik az egykori napilap, a ma is megjelenő „Jutarnji list” (Reggeli Újság) 1914. január 18-i tudósítását, amely a csatahajó előző napi vízre bocsátásról számol be részletesen. A protokollt illetően kitérnek arra, hogy az ünnepélyes avatón Ferenc József császár a kora miatt (betöltötte a 84 életévét) maradt távol. Helyettesítenie Ferenc Ferdinánd trónörökösnek illett volna, ám ő feldühödött azon, hogy a hajó az osztrák tábornok, Laudon helyett magyar nevet kapott, ezért el sem jött az avatásra. A névjavaslatok közül felmerült még Corvin Mátyás, továbbá a történelmi Hunyadi család, valamint Erzsébet királynő neve, végül az uralkodó döntött.

Menteni a menthetőt, a ceremónia utolsó pillanatában üdvözlő távirat ékezett Bécsből. A telegrammot az előkelőségek ebéd utáni sziesztája, kávézása közben olvasta fel Mária Terézia hercegkisasszony, Károly István főherceg-tengernagy felesége. Ő látta el a hajó keresztanya szerepét. Ez abból állt, hogy ősrégi szokás szerint elvágott egy zsineget, amitől lendült az odaerősített pezsgősüveg, s tartalma a hajótesten szétloccsant. A törés a hiedelem szerint szerencsét hoz az „avatandónak”, ám a szónok Isten áldását is kérte a „haditengerészetünk büszkeségére.”

A korabeli újságcikk a magyar előkelőségek sorából kiemeli Tisza István miniszterelnök, valamint gróf Wickenburg István fiumei kormányzó jelenlétét. Az egykori hírlapíró lelkesen így kommentálta az eseményt: „A Szent István az első nagy csatahajó, mely magyar földön, magyar szakértelemmel, a magyar ipar igénybevételével épült. Reméljük, hogy ez közelebb fogja hozni haditengerészetünket a nemzet szívéhez..." A tudósító kitért még a cseh származású tervező, Siegfried Popper személyére, aki hosszú ideig a Császári és Királyi Haditengerészet főmérnökeként tevékenykedett, nevéhez több hadihajó építése fűződik.

A fiumei napilap két évvel később arról is beszámolt, hogy1916 január 6-án a Magyar Adriai Társaság Szent István bronzplakettet adományozott a legénységnek. A méternyi magasságú dombormű - Sződy Szilárd szobrász-tanár alkotása – s első királyunk alakja díszíti. Ezt a parancsnoki szalonban helyezték el. A relief talapzatán Beöthy Zsolt, a Kisfaludy Társaság elnökének jókívánsága olvasható: „Amilyen szerencsével indította Szent István hazánk hajóját a történelem tengerére, az a szerencse kísérje Őfelsége e hajójának minden útját”. Az admirális szalon fő kompozícióját Palka József négy, ólomüvegből készült oltárképe fogta közre. Ezek államalapító királyunk életéből vett jeleneteket ábrázolnak, úgymint a pogány Vajk megkeresztelkedése, majd királlyá koronázása, továbbá ahogy a Szent Koronát felajánlja Boldogságos Szűz Máriának. Palka-mester - sok más munkája mellet - a nagykanizsai kórházi kápolna festett ólomüveg ablakait is elkészítette 1931-ben.

A Szent István csatahajót szokatlan méretei és korai tragikus sorsa miatt Adria Titanicjának nevezik. Ez a volt az Osztrák-Magyar Monarchia tengeri hadiflottájának a szószerinti zászlós hajója, a másik három legnagyobb társával egyetemben. Első – és mint kiderült, utolsó - éles bevetésre 1918. június 9-én indult. Addig a pólai támaszpontot csak akkor hagyta el, amikor alkalmanként a közeli Fažana-szorosba vezényelték lőgyakorlatra. Az osztrák-magyar hajóhad parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy elrendelte: feltörik az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzárat, amely déli irányban, Adria és Jón tenger között képzett akadályt. A húszezer tonnás óriás több mint ezerfős személyzettel a fedélzetén haladt délnek, amikor Zárától légvonalban 55 kilométerre északnyugatra, olasz torpedótalálat érte. A sors fintora, hogy a taljánok a robbanófejjel ellátott fegyvert épp Fiumében vásárolták. Az Antant hatalmak szövetségesei igencsak tartottak a Monarchia „nagy ágyújától”, szemtől szemben a nyílt vízen nem is mertek összecsapni vele A lopakodó motoros fondorlatos módon férkőzött a közelébe, s 700 méterről két lövedékkel célba vette. A találattól a monstrum néhány órán belül, 1918június 10-én, 6 óra 5 perckor felborult és öt perc alatt elsüllyedt. Azóta fekszik 66 méterre, orrával lefelé a tenger mélyén. A nemzetközi jog szerint minden, ami a roncshoz tartozik, a horvát államot illeti meg.

A Monarchia egykori büszkesége élt mindössze 937 napot, ám ezzel közel sem ért véget története. A hullámsír a mai napig szolgáltat témát történészeknek, a búvár régészeknek, a hadtudomány képviselőinek, nem kevésbé zsurnalisztáknak. De ez már egy másik fejezet, újabb érdekfeszítő részletekkel…

A Szent István csatahajó jellemzőméretei: hossza 152, 8, szélessége 26,9 méter. Merülési mélysége 8,6 méter. Vízkiszorítása teljes terhelés mellett 22 ezer tonna. Kettős, vastag fenéklemezzel készült, amely a víz alatti torpedótalálatoktól kellett volna megvédenie. Összteljesítményét 26 ezer lóerőre tervezték. A négy mozgatható lövegtoronyban 12, egyenként 305 milliméter kaliberű ágyút helyeztek el. Ezek a legvastagabb páncélzatot is képesek voltak áttörni. Maximális lőtávolságuk 20 ezer méter volt. A fő fegyverzet mellett további 12, egyenként 150 milliméteres löveget, valamint 21 kisebb átmérőjű ágyút szereltek fel. Az arzenál része volt még a két tucatnyinál is több torpedó, a fiumeiek világraszóló

találmánya. A monstrumot két gőzturbina hajtotta maximum 20 csomós (37 kilométeres) sebességgel. Üzemanyag raktárában majd kétezer tonna szenet és 267 tonna olajat tároltak. Ez 7 ezer 800 kilométer megtételét tette lehetővé.

A legendás csataható maradványaira elsőként horvát dokumentumfilmesek leltek 1971-ben, amikor kamerájukkal 60-70 méter mélyre merülhettek. Azóta a búvár technika fejlődésének köszönhetően, számos régész expedíció vállalkozhatott kutatásra, köztük magyarok is.