A nagykanizsai kézilabdázás kitartásra nevelte Tokorcsi Editet

A nagykanizsai hölgy az angliai Cambridge városában él, videóhíváson keresztül faggattuk a sportkarrierjéről.

- A nagykanizsai Rozgonyi-iskolába jártam, ahol a tanítónők véleménye szerint szinte kezelhetetlen gyereknek számítottam, hiszen nem bírtam egy helyben megmaradni - mesélte Edit. - Nem tudtam, mit jelent a séta, ugyanis mindenhova futva érkeztem. Amikor elkezdtem sportolni, azt teljes energiabedobással tettem. Alsó tagozatban tornásztam, de nem voltam annyira hajlékony, így aztán az atlétikára váltottam és 12 éves koromban jött a kézilabdázás. Mihelyst elkezdtem a csapatsportot, úgy éreztem, ezt nekem találták ki.

Tokorcsi Edit hozzátette: az Olajbányász csapatában Dávid Sándor edző kezei alatt kezdett. Kint, vagyis szabad ég alatt, betonpályán és esőben volt az első edzése. De ez sem szegte kedvét, folytatta. A serdülők között sok meccset játszott, tornákra jártak a csapattal és a női kézilabdázás fejlődésnek indult. Heti három tréninget tartottak, aztán fokozatosan egyre többet. Hamarosan az ifjúsági gárdában találta magát, onnan a felnőttek közé, egyelőre még cserepadosként, gyorsan bekerült. Előfordult, hogy két korosztályban egyszerre is játszott, így a hétvégéi buszokon teltek, beutazták szinte az egész országot, meccsről meccsre jártak.

- A középiskolai éveimben a felnőtt nők az NB I. B-csoportban szerepeltek - fogalmazott. - Az érettségit követően matematika-testnevelés tanárnak tanultam Szombathelyen. Abban az időszakban felkerültek az élvonalba, de épp nem játszottam Nagykanizsán, hiszen a vasi megyeszékhelyen számítottak rám a főiskolai együttesben. Miután lediplomáztam, visszatértem a szülővárosomba, de az NB I.-es együttesben cserepadra kerültem. Balkezesként jobb átlövő poszton szerepeltem Gombor Ágnes mellett. Ott volt még Pintér Jolán irányító és Juhász Irén beállós poszton. Egymásra hangolódtunk, megtanultuk egymás játékstílusát. Szinte oda sem kellett néznem, úgy passzoltuk egymásnak a labdát, kitűnő időszak volt.

Tokorcsi Edit tanárként is Nagykanizsán helyezkedett el. Először a Zemplén-iskolába ment, ahol Pátkai József kézilabdabarát igazgatóként támogatta a sportban, gyakran segített, hogy az edzésekről ne maradjon le. Majd a Hunyadi-iskolában folytatta, ahol Horváth Ferenc igazgató személyében ismét a sportágat favorizáló vezetőre talált.

- A kézilabdával töltöttem húsz évet, vagyis 12 éves koromtól 32 éves koromig - folytatta. - Erre pontosan emlékszem, mert 33 évesen mentem ki Angliába nyelvet tanulni. A sportkarrierem végére a bal vállam már nagyon kikészült, nem szerettem volna operációt, ezért abbahagytam. Jó érzésekkel tekintek vissza a kézilabdában töltött időszakra, hiszen olyan játékosokkal szerepelhettem csapatban, mint a sportág kiválósága, Mátyás Auguszta, Siti Beáta, Siti Eszter. Sok barátságot kötöttem, melyek közül számos a mai napig is élő kapcsolat, amit szintén a kézilabdának köszönhetek.

A legnagyobb élménye Tokorcsi Editnek nem egy meccshez kötődik, még csak nem is egy bajnoki győzelemhez. Azt idézte fel, mit tanított neki a kézilabda, amit az egész életében végigvisz.

- Kitartásra nevelt, arra, hogy minden sikerért nagyon sokat kell dolgozni - folytatta. - A másik embert tisztelni és becsülni kell, hiszen egy alakulat akkor a legeredményesebb, ha egy irányba húz. Minden vereség után fel kell állni, tanulni belőle és továbblépni. A pályán tanultakat az élet minden terültén nagyon jól tudom használni, kamatoztatni. Nem lennék a helyemen, ha ez a sportág kimaradt volna az életemből, hálás lehetek az edzőimnek és a csapattársaimnak.

Edit 22 éve él Cambridge-ben. Először bébiszitter lett, de közben tanult angolul. Később egy uszodában életmentőnek képezték ki, aztán igyekezett fejlődni, feljebb lépett a ranglétrán. Most egy szabadidő- és konferenciaközpont igazgatójaként dolgozik St. Ives városában. Továbbra is odafigyel magára, heti egyszer úszik, de szívesen tollaslabdázik és gyakran kerékpározik.

Tokorcsi Edit a stafétát Orbán Krisztina testépítő- és fitneszoktatónak adta át.