Fogyatékossággal élők karácsonyváró foglalkozása

Van ebben bármi különös? Nagyonis. 

"Csak az tudja, hogy milyen érzés segíteni egy kommunikálni képtelen embernek, aki már próbálta. A könnycseppet nem csak letörölni lehet, hanem vidámsággal felszárítani is. " - olvasható a Református Szeretetszolgálat honlapján a szervezet hitvallása.

A József Attila Városi Tagkönyvtárban Kocsisné Sipos Rozália könyvtáros adventi foglalkozást tart. Úgy tizenöten ülnek körben. Pulóvere cipzárjával babráló ősz férfi, cserfes huszonéves lány, csendben figyelő kortalanok. A Mandulavirág Fogyatékossággal Élők Református Szeretetotthon lakói.  Elsősorban saját otthonukban élő, önkiszolgálásra korlátozottan részben képes, felügyeletre szoruló különböző fokban értelmi fogyatékos, illetve autista emberek megejtő ragaszkodással, lelkesedéssel figyelnek a foglalkozás vezetőjére, aki legkisebb válaszukat is ajándékkal honorálja. A keresőjátékban a körben a polcokon, a könyvek között elrejtett fenyőfarajzokért vidám hajtóvadászat indul. Az őket figyelő is elérzékenyül, amikor látja, a gyorsan, de mégis nehezen beszélő nő - a legügyesebb -  tétován tébláboló társa kezébe nyomja a saját gyűjtését.

A könyvtár szolgáltatására, a sérült emberek élményszerű foglalkoztatására csak kevesen vállalkoznak. Kocsisné Sipos Rozália e kevesek közé tartozik. Kérésemre így foglalta össze a missziót. 

- A tapasztalatok szerint ezeknek a betegségeknek jó része még mindig tabutéma, illetve a társadalom még ma sem találja, bár nem is igazán keresi a helyes viszonyulást hozzá. Sokan olyan kellemetlenségnek tartják, amelytől jobb, ha elfordítják a fejüket. Pedig az esélyegyenlőség évszázadában élünk, amely harsányan azt hirdeti, mindenki egyenértékű, mindenkit fogadjunk el olyannak, amilyen. A szomorú élethelyzetekről nem lehet nem tudomást venni. Az otthonban lakóknak ezekkel a betegségekkel együtt kell élniük. El kell fogadniuk egymást és a különleges, nem szokványos viselkedést. A sérült emberek elfogadók, kedvesek, megvárják, amíg a másik szerepel, megtapsolják egymást, örülnek a társuk örömének.

-Mi a könyvtári foglalkozások módszertana? Hallottam, a saját életéről is szívesen mesél a résztvevőknek.

- A téma mindig egy jeles nap vagy ünnepkör köré épül, ezek néphagyományaival, szokásrendszerével ismerkedünk. Az ünnepek témája beépíthető a beszélgetésekbe, a zenei produkciókba; együtt éneklünk, mondunk verset, hallgatunk zenét. A hagyományokhoz kapcsolódva az átélt tevékenységek a közös élmény erejével hatnak, erősítik a közösséghez tartozás érzését. Nemcsak érzelmi kötődés alakul ki, hanem egyre komplexebb személyiség jön létre, már amennyire ezt a betegségük engedi. A közös éneklés, zenehallgatás, versmondás egyre jobb közösséggé formálja a kis csapatot. Mivel személyes élményeket is elmesélnek, s én is mesélek az életemről, egyre közelebb kerülünk egymáshoz. A bizalom nagyon fontos.

-Mi a célja a munkának?

- Az „együttdolgozás” alatt komoly eredményeket érek el, bebizonyítom ennek az elvárásokkal teli világnak, hogy ők is érnek valamit, eredményesen lehet velük dolgozni. A foglalkozásokon sok a közös éneklés. Azt már számos kutatás, kísérlet igazolja, hogy éneklés közben más agyközponti területek kapcsolnak be, miközben a félelemközpont például blokkolódik. Egyszerre énekelni és félni nem tudunk. Ha dalra fakadunk, a stresszhormonok termelődése takaréklángra, ugyanakkor a kötődéshez, a stressztűrő képesség erősödéséhez szükséges boldogsághormonok előállítása – endorfin, dopamin, szerotonin, oxitocin stb. – maximumra kapcsol. A kiscsoportos foglalkozásoknak a célja, hogy a résztvevők személyisége fejlődjön, elfogadók legyenek egymással, alakuljon ki a kölcsönös bizalom. Közös énekkel, verssel, mozgásos játékkal bebizonyítom, hogy bár halmozottan hátrányos, fogyatékossággal élők, ők is ugyanúgy szeretnek szerepelni, énekelni, örülnek a tréfás történeteknek, jó a humoruk, s imádják a zenét.

- Hogy élik meg a feléjük fordulást?

-  Jelentkeznek, szívesen mondanak el verset, vagy énekelnek egy ismert dalt. Lehet, hogy a betegségből kifolyólag nem nagyon lehet érteni a szöveget, de a csoport elfogadó, meghallgatja a másik előadását, s a végén megtapsoljuk a csodás produkciót. Mindig jutalmat kap, aki szerepel, vagy jól válaszol. Apróságokat: könyvjelzőt, noteszt, színes képet, memóriajátékot, amit majd ki kell vágni otthon, s később lehet vele egy jót játszani. Ezek apróságok, viszont a Mandulavirág lakóinak kinccsel felérő csodák. És egy másik csoda nekem is adatik: a hozzánk érkezett csoportból igazi csapat, baráti kis közösség lett. Elértem a célomat.