A kanizsai kézilabda élet "Kicsije" sokat köszönhet a csapatának

- Mindig is izgő-mozgó gyerek voltam, amire az általános iskolában is felfigyeltek - mesélte Adrienn. - Az azóta már megszűnt Zemplén-iskolában második osztályos lehettem, amikor Tokorcsi Edit személyében új testnevelő tanárt kaptunk. Mindenki tudta róla, hogy egykor az Olajbányász kézilabda csapatában játszott. Annak rendje és módja szerint különféle sportágakat ismertetett meg velünk. Amikor a kézilabda következett, az nagyon megtetszett, ráadásul kiválogatta az ügyesebbeket, a jó labdaérzékkel rendelkező fiatalokat, köztük engem is. Külön foglalkozásokat, edzéseket tartott nekünk, ami tovább erősítette bennem, hogy ez lesz az utam.

Marczin-Hohl Adrienn hozzátette: akkoriban nem működött ifjúsági együttes, hanem egyből a felnőttek közé került, ahol kanizsai legendás játékosok vették körül. Tízéves kislányként tréningezett a "nagyokkal", akik befogadták, tanították, olykor vigyáztak rá és szorgalmával kivívta, hogy a csapattársukként tekintsenek rá.

- Közben atletizáltam az Olajbányásznál Sebők Máriánál, viszont dönteni kellett, hogy melyiket válasszam. Nem volt kérdés, a labdás csapatsport mellett tettem le a voksomat - folytatta. - Ezután az Uzsoki Laci bácsi szárnyai alá kerültem, akinél talán még eltökéltebb lettem. Kitűnő pedagógiai érzékkel kezelte a gyerekeket, a tréningeken nem kizárólag a sport lebegett a szeme előtt, foglalkozott a fiatalok személyiségével, odafigyelt ránk. A középiskolai tanulmányaimat a Mező-gimnáziumban folytattam, ahol a néhai Fekete Zoltánné Ica néni lett a testnevelő tanárom és a második anyukám. Ő sokkal keményebben fogta a gárdánkat, céltudatos gondolkodása ízig-vérig sportemberré tette.

Marczin-Hohl Adrienn tizenhat éves lehetett, amikorra létrejött egy ifjúsági együttes, de a felnőttek is számítottak rá az NB I B. csoportos bajnokságban. Az érettségi után továbbtanult, Veszprémben közgazdasági egyetemre járt, de folytatta az edzéseket az ottani egyetemi gárdában. Marasztalták, hogy folytassa abban a különítményben, de sokat jelentett számára Kanizsa, a barátnői, a szíve hazahúzta.

- Előfordult, hogy már csütörtökön visszajöttem, leszálltam a vonatról és nem hazamentem, hanem egyből edzésre a csajokhoz - mondta. - Csak Nagykanizsán kézilabdáztam főleg NB I B.-ben és NB II.-ben szerepeltem, közel húsz éven át bal szélsőként. Aztán úgy alakult az éltem, hogy 2007-ben befejeztem az aktív pályafutásomat. Néhány év kihagyás, családalapítás után 2013-ban a baráti társaságunkkal elindult a sárkányhajózás, a Sárkányjárat nevű közösséggel. Közben visszakacsintott az életembe az atlétika, hiszen rendszeresen futok, szinte minden évben teljesítettem az UltraBalaton távját, de kipróbáltam a Spartan Race világát is.

Az élmények körbefonták Adrienn életét, főleg, hogy a kezdetektől Kicsinek becézték, hiszen tényleg fiatalként csöppent a kézilabda világába. Jó érzéssel töltötte el, hogy mindig biztonságban érezte magát. Sok jó élményt őriz abban az időszakból, viszont számára a sárkányhajózás időszakából való a legemlékezetesebb pillanat.

- Sárkányhajó csapat világbajnokságra jutottam el 2017-ben, amit az olaszországi Velencében tartottak - mosolygott. - Azonban ott már nem a kanizsaiakkal, hanem egy győri együttes tagjaként szereztünk bronzérmet. Ebben a szakágban viszont nem válogatottak "lapátoltak", hanem kifejezetten erős csapatok. Abban a kitűnő mezőnyben a dobogó harmadik fokára állni óriási dolog volt.

Marczin-Hohl Adrienn a stafétát Ladányi Éva úszónak, egykori válogatott versenyzőnek adta át.