2023.11.15. 11:00
Japán rajzversenyen szerzett aranyérmet a kanizsai Zámbó Boglárka
Egy japán írószermárka tavaly 53. alkalommal szervezte meg a Pentel nemzetközi gyermekrajzpályázatot, melyen idén hirdették ki a győzteseket, köztük van a kanizsai Zámbó Boglárka rajza is.
Fotó: Szakony Attila
Molnár Gabriella rajztanár a 4. osztályban oktatja a tantárgyat. Tehetséges tanítványa, Zámbó Boglárka a nemzetközi pályázatra a barátság témáját dolgozta fel.
- A rajz a kommunikáció egyik univerzális és ősi formája, ami tanulás nélkül is hiteles, lehetőséget biztosít a korlátlan önkifejezésre - mondta a tanárnő. - Fontos, hogy erősítsük ezt a gyerekekben, fiatalokban és biztassuk őket rajzolásra. A Pentel 53. nemzetközi gyermekrajzpályázat 2022-ben is hatalmas sikert aratott, 39 országból közel 100 ezer pályamű érkezett be világszerte, nehéz döntés volt a legjobbak kiválasztása.
Molnár Gabriella az első pillanatban meglátta Boglárka kivételes tehetségét. Már a ceruzafogásán látszott, hogy korábban sokat használta, légiesen rajzolt, jellegzetes formákat alakított ki, egyedi stílusa lett. Soha nem várt a tanító segítségére, ahogy megkapta a tanórai feladatot, átgondolta és elvégezte, a tőle megszokott igényességgel. Több rajzpályázatot nyert, több érmet szerzett.
- Szeretem a színes ceruzákat, mert az árnyalatok kidolgozása sokkal hatékonyabb, de olykor festékkel is alkotok, ritkábban filccel - mesélte. - Díjnyertes rajzom középpontjában a béke áll, hogy az országok ne háborúzzanak egymással. A megjelenített történet szerint a békegalambok megszüntetik a lövöldözést, és helyette nyugalom, boldogság költözik a világba.