Czigányé Bízó Mária asztaliteniszező: "A kanizsai szurkolók annyira biztattak, hogy ettől valamilyen más dimenzióba kerültem"

- A Bács-Kiskun vármegyei Dávodról származom, a horvát határ mellől, ott jártam általános iskolába - mesélte. - A családunk minden nyáron elutazott vonattal anyai nagymamámhoz Veszprém közelébe. A dávodi állomáson az állomásfőnök a nővéremmel együtt elhívott pingpongozni. Ahogy hazatértünk a nagy útról, édesapám egyből elvitt egy edzésre bennünket. Onnantól kezdve szinte éjjel-nappal játszottunk, bevallom: megszerettem. Néhányszor elhagytam volna néhány gyakorlást, de apa nem engedte. Kitartottam, s ennek meglett a gyümölcse. Amikor 4. osztályosként elvittek egy országos egyéni bajnokságra, akkor ismeretlenül nyertem. Sőt az elődöntőben a mostani sokszoros Európa-bajnok Urbán Editet vertem meg. Aztán a döntő már könnyebb meccset hozott.

Ekkor már a szakemberek is felfigyeltek Máriára, s az NB II.-es Kecskeméti Spartacus leigazolta a nővérével együtt. Egy kollégiumba kerültek, ahol az általános és középiskolások együtt éltek, de olyan gyerekekkel, akik valamiben tehetségesnek számítottak.

- Jó érzés volt 5. osztályosként egy ilyen jó csapatban játszani - folytatta. - Ott kezdtem meg a középiskolát is, vidékbajnokságot nyertem serdülőben, az országos bajnokságokban a saját korosztályomban mindig dobogón végeztem. Olyan 17 éves lehettem, amikor a családi háznál megjelent a Tolnai Vörös Lobogó Egyesület edzője, Sáth Sándor, hogy igazoljon hozzájuk. Akkor jutottak fel éppen az NB I.-es bajnokságba, s összegyűjtötte a vidék legjobb serdülő asztaliteniszezőit. Fejlődésünkre jellemző, hogy a sok tréning, a mérkőzések meghozták az eredményt: fél év alatt az ifjúsági magyar válogatott keretbe is bekerültem. Több nemzetközi versenyen is jól szerepeltem, egyéniben és párosban szerzetem ezüstérmet. A tolnai gárdával a Bajnok Csapatok Európa Kupájában is szerepelhettünk, s a kiváló második helyezést gyűjtöttük be.

Aztán a sporttal párhuzamosan a Szekszárdi Tanítóképző Főiskolán tanult.

- Ekkor keresett meg a Nagykanizsai Bútorgyár SE, hogy leigazolnának - fogalmazott Czigányné Bízó Mária. - Nem hagytam ott az iskolát, lediplomáztam és csodák csodájára megvártak, így 1983-ban kerültem a városba. Örömömre nagyon ismert csapattagokkal játszhattam együtt az NB I.-es küzdelmekben, köztük Jurik Gyulánéval, Szabó Gabriellával, Kuhár Györgyivel és Bogyó Katalinnal. Jól szerepeltünk, sőt a nemzetközi porondon is kipróbálhattuk magunkat, az ETTU Kupában bronz-, a Duna Kupában aranyérmet szereztünk.

Az egyik ilyen nemzetközi meccsről nagyon jó emlékeket őriz, amit épp Nagykanizsán a Bútorgyár termében játszottak az olaszok ellen. A védekező stílusú játékosok ellen mindig csak nehezen ment a mérkőzés.

- Mondanom sem kell, vezetett az olasz játékos, de a kanizsai szurkolók annyira biztattak, hogy ettől valamilyen más dimenzióba kerültem, és attól a pillanattól kezdve nem engedtem több pontot szerezni neki - elevenítette fel a pillanatot. - Máig nem találtam arra a formámra magyarázatot, de az biztos, hogy kiváló győzelmet arathattam hazai asztaloknál. Hiába a csapat nagy lendülete, 1991-ben megszűnt az egyesület. S mivel még nem akartam letenni az ütőt, ezért Zalaegerszegre igazoltam, ahol néhány szezont játszottam és 45 évesen visszavonultam az aktív játéktól.

Az asztalitenisztől viszont nem távolodott el az immár Kanizsán élő hölgy. Murakeresztúron a Zrínyi-iskolában tanít 32 éve és asztalitenisz szakkört tart a gyerekeknek, akikkel a diákolimpiákon és vármegyei versenyeken rendre jól szerepelnek. Amikor kinevelt egy játékost, akkor továbbadja a Kanizsa Sörgyár SE csapatának, hogy ott fejlődjön tovább. A szárnyai alól került ki például az NB I.-ben szereplő Orbán Flóra, de onnan indult Kele Virág és Virovecz Dániel is.

Czigányné Bízó Mária a stafétát Jurik Gyuláné Heirits Erzsébetnek, a 116-szoros válogatott, Európa-bajnok asztaliteniszezőnek adta át.