Ez történt

2023.09.13. 17:00

Térségi híreink röviden

Mozsár Eszter

Befejeződött az első ütem a Kosztolányi utcán

Fotó: Arany Gábor

A keszthelyi campus 13,5 százalékkal növelte felvett hallgatóinak számát

Idén 35 százalékkal nőtt a MATE keszthelyi Georgikon campusára benyújtott jelentkezések száma. Az intézménybe végül 375-en nyertek felvételt. A minőségét tekintve a Georgikon nem kötött kompromisszumot a létszám javára: az alapképzésekre bejutottak átlagpontszáma 361, felsőoktatási szakképzésen 342, az osztatlan agrármérnök szakon pedig 364 pont volt, tudatta az egyetem, emlékeztetve: idén központilag eltörölték ugyan az emelt szintű érettségi kötelezettségét, valamint azt a minimum ponthatárt is, ami alatt nem lehetett bekerülni felsőoktatási intézményekbe, a MATE azonban alapvetően a minőség megtartása mellett tette le voksát. Ezért például az osztatlan agrármérnöki képzésen továbbra is kérte az emelt szintű érettségit, és inkább emelte, mintsem csökkentette volna a minimum ponthatárokat. Dr. Gyuricza Csaba rektor a MATE központi tanévnyitó ünnepségén ennek kapcsán kiemelte: az egyetem úgy érte el az országos átlagot is jócskán meghaladó felvételi sikereit, hogy nem élt a ponthatárok leszállításának lehetőségével. Az idei felvételi eljárásban a Georgikonra összesen 375-en jutottak be, s ezzel a campus 13,5 százalékkal növelte felvett hallgatóinak számát az előző évhez képest. Idén újra elindították Keszthelyen az osztatlan agrármérnöki és az állattenyésztő mérnöki alapképzést, amellyel az agrár-felsőoktatási portfóliót szeretnék erősíteni, szögezte le dr. Szabó Péter főigazgató-helyettes. Emellett földrajzi és szakmai adottságaikat kihasználva, elindult a turizmus-vendéglátás alapképzési szak is, amellyel a balatoni térség szakember-utánpótlását tudjuk biztosítani.

 

Megépül a vízelvezető rendszer Nagykanizsán

Hamarosan nekilátnak Nagykanizsán a Bocskai utcai csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítéséhez. A miklósfai városrészben található területen ugyanis évek óta problémát okoz, hogy a lezúduló csapadék nem tud elfolyni, ezért a pincékbe, garázsokba folyik a víz. Erről a minap Radics Bálint, a városrész önkormányzati képviselője adott tájékoztatást, aki elmondta: az utcában mindkét oldalon betonelemekből készült vízelvezető árok épül, megközelítőleg 31 millió forintból. A tervek szerint hamarosan szerződést köt az önkormányzat a kivitelezővel, majd a munkaterület átadását követően neki is látnak a munkálatoknak, hogy október végére, november elejére be lehessen fejezni a beruházást, mondta Radics Bálint, aki hozzátette: örül a fejlesztésnek, de már évekkel korábban is megoldódhatott volna az itt élők problémája. Ennek a beruházásnak a tervei már 2019-ben rendelkezésre álltak, s mikor az önkormányzat megkapta az 588 millió forintos kormányzati támogatást, jelezte, hogy kerüljön fel ez is a fejlesztési listára. Azonban az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója még tárgyalni sem akart a javaslatról, többször is levették napirendről az ügyet. Végül jobb belátásra tértek, de közben eltelt három év, mondta a képviselő.

 

Befejeződött az első ütem, kétirányú lesz a Kosztolányi utca Zalaegerszegen

A Kosztolányi utca felújításának, kétirányúsításának első üteme a befejező fázisához érkezett. Bali Zoltán alpolgármester hangsúlyozta, a munka hamarosan folytatódik a Hunyadi utca és a Bajcsy-Zsilinszky tér közötti szakasz átépítésével, háromsávosra bővítésével. A már elkészült szakaszon a Balatoni úttól a Béke ligeti utcáig kétirányú lesz a forgalmi rend. Az ehhez szükséges útburkolati jelek felfestése, valamint a jelzőlámpák behangolása, a táblák beállítása miatt szeptember 22-én, pénteken a reggeli csúcsforgalom után lezárják a forgalom elől az érintett szakaszt, mégpedig a tervek szerint vasárnap estig, mert hétfőn, szeptember 25-én már életbe lép az új forgalmi rend. A munkálatok idején csak a menetrend szerinti autóbuszok, valamint a megkülönböztető jelzéseket használó járművek hajthatnak be a Kosztolányi Dezső utcára és Kovács Károly térre. Szeptember 25-én már a Batthyány utcából, a Balatoni útról, illetve a Kazinczy tér felől érkezve is be lehet hajtani a Kovács Károly térre. Mindkét, észak, illetve déli irányba ki lehet hajtani a Berzsenyi utcából, ahová a Kovács Károly térről is be lehet fordulni balra. Mindezeken túl a forgalmi rend változása további két helyen is figyelmet igényel. A színház épülete körbejárhatóvá vált, ehhez az északi és déli oldali utcák forgalmi irányát megfordították, emiatt a Pázmány Péter utca egyirányú szakasza meghosszabbodott a színházépület déli oldaláig. A Biró Márton és Béke ligeti utca csomópontjában mindkét irányból osztályozó segíti a járművezetőket, és gyorsítja a forgalmat.

 

Kezdődik az aszfaltozás, forgalomkorlátozásra kell számítani Kaszaházán

Befejezéséhez közeledik Zalaegerszegen a Kaszaházi utca keleti oldalának a felújítása. Ez az infrastrukturális fejlesztés is a Kovács Károly városépítő program finanszírozásában valósul meg, emelte ki Balaicz Zoltán polgármester. Ennek és uniós, valamint állami támogatásoknak köszönhetően olyan volumenű utakat, járdákat, parkolókat érintő felújítások zajlanak a megyeszékhelyen, amire évtizedek óta nem volt példa, tette hozzá. Németh Gábor önkormányzati képviselő felidézte, hogy korábban a Kaszaházi utca nyugati oldalát a közműépítés után felújították. Ezt követte a kerékpárút kiépítése, ami a járdát is érintette, most pedig a leromlott állapotú keleti oldal került sorra. A csapadék elvezetése érdekében két régi, kis átmérőjű víznyelőt átépítettek és kettő újat is beépítettek. A töredezett, helyenként hiányos kiemelt szegélyt is kicserélték ezen az érintett szakaszon. A felújításban a Kaszaházi út 17. előtti autóbusz-megálló peronját meghosszabbították, ami biztonságosabbá teszi az utasok le- és felszállását. A bruttó 47 millió forint értékű beruházásban a Zala-híd és a Ságodi út kereszteződése közötti 300 méteres szakaszon a felületet felmarják, és kopóréteg beépítésével aszfaltozzák 3,5 méter szélességben. Erről Szak Tibor, a polgármesteri hivatal út- és közműépítési csoport vezetője elmondta, hogy a munkálatok várhatóan két hétig tartanak, ez idő alatt forgalomkorlátozásra, jelzőőrös irányításra kell számítani.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában