2023.09.18. 07:00
A Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezete Zalaegerszegen is tevékeny – A Zaol-podcast vendége Csák Kristóf és Illés Csaba
Illés Csaba és Csák Kristóf volt a Zaol-podcast vendége.
Fotó: Pezzetta Umberto
Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség egyre nagyobb figyelmet fordít az ifjúság, közöttük is a középiskolások megszólítására. Évente több mint húsz rendezvényt szerveznek számukra, ezek közül kiemelkedő a Diákutaztatási Program, amivel minden esztendőben közel 15 000 diák látogat el a Kárpát-medence magyarlakta területeire. Ugyancsak népszerű a Rákóczi-tábor is, az idei rendezvényen hét mindszentys, két kölcseys fiatal és kísérőtanáruk vett részt. A sátoraljaújhelyi központban több mint félezer fiatal érkezett a világ minden részéről, ezekről az élményekről Csák Kristóf, a Mindszenty-gimnázium 10. évfolyamos tanulója, valamint Illés Csaba történelem-magyar szakos tanár, a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete Ifjúsági Tagozatának elnöke mesélt.
Zaol podcast
- A kézműves ház leköszönő és új vezetője kiválóan dolgozik együtt – vendégünk Prokné Tirner Gyöngyi és Kiss-Molnár István
- "Az örömöt át kell adni" – beszélgetés Egyházi Géza színésszel (2. rész)
- "A siker minden esetben csapatjáték" - beszélgetés Egyházi Géza színésszel (1. rész)
- Három nap a kerékpározás jegyében Zalakaroson
- Önellátó konyhakert a város határában – országos közösséget épít a zalai gasztroblogger