2023.09.14. 18:00
16. alkalommal rendezték meg a Göcsej harci túra vármegyei döntőjét
A zalaegerszegi Ganz-technikum csapata nyerte meg a 16. alkalommal megszervezett Göcsej harci túra vármegyei döntőjét. A megyeszékhelyi fiatalok tavasszal a Haditorna verseny országos döntőjében képviselhetik Zalát.
Suszter Lóránt a nagykanizsai Cserháti-technikum csapatából teljesíti az egyik, ügyességet igénylő feladatot
Fotó: Szakony Attila
Az esemény megnyitóján dr. Böröndi Gábor vezérezredes , a Magyar Honvédség Honvéd Vezérkar főnöke beszédében elmondta: a honvédség kiemelt figyelmet fordít az ifjúság nevelésére, az utánpótlás biztosítására.
- High-tech fiatalok kellenek a high-tech hadsereghez - folytatta. - A Zala vármegyében gyártott Lynx, vagy magyar nevén a Hiúz gyalogsági harcjárművek kapcsán indítottunk egy országos toborzó kampányt. Ennek célja, hogy kiemelt bérezésért katonákat kapjunk Hódmezővásárhelyre, ahol a gránátos zászlóaljnak lesznek a katonái. A középiskolás korú ifjúságot ilyen harci tornákon szólíthatjuk meg, szeretnénk, ha a sporton keresztül megismernék a hadsereg életét. Sportos leányokra és fiúkra van szüksége a magyar hadseregnek, ezért támogatja a honvédség ezeket a nagyszerű rendezvényeket.

Fotó: Szakony Attila
Dr. Sifter Rózsa, Zala Vármegye főispánja is köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte: a túrát 2008-ban rendezték meg először, mely nem egy gyalogtúra, hanem komoly megmérettetés. A harci túra célkitűzései összhangban vannak a zalai honvéd hagyományokkal és a kormánynak azzal a szándékával, hogy az országban magasabb szintre emelkedjen a honvédelmi képzés.
16. Göcsej harci túra Zalaszabaron
Fotók: Szakony Attila
Bene Csaba, a vármegyei közgyűlés alelnöke és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is méltatta a kezdeményezést, amely a fiatalok számára vonzóvá teheti a katonaságot. Utóbbi politikus hozzátette: ahhoz, hogy a magyarok hagyományait, identitását megőrizzék, komoly hadseregre van szükség, mely érdekében a kormány fejlesztésekbe fogott.
A tizenegy zalai középiskolát képviselő csapatok 14 különféle feladatban számot adhattak állóképességükről, ügyességükről és történelmi tudásukról.