Vis maior támogatásból

2023.01.03. 16:00

Négy szakaszt érint majd a helyreállítási munka Zalatárnokon

Várhatóan még a nyár beköszönte előtt helyreállíttatja azon útszakaszait a közép-zalai település önkormányzata, amelyek a tavaly nyári özönvízszerű esőzés következtében rongálódtak meg. A munkálatok fedezetére több mint tízmillió forintos vis maior támogatást kapott a község.

Gyuricza Ferenc

Soós Zsolt a Dózsa György utca megrongálódott szakaszán

Fotós: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Erről Soós Zsolt polgármester tájékoztatta lapunkat. Elmondta: tavaly nyáron négy szilárd burkolatú, de nem aszfaltozott útszakaszt rongált meg az árvízszerűen lezúduló csapadék. Közéjük tartozik a község központjához közeli részen található Dózsa György utca azon rövidebb szakasza, amely két lakóingatlan megközelítését teszi lehetővé, egy szintén rövidebb út a vakolai településrészen, illetve két külterületi szakasz is, ez utóbbiak a Szent György-hegyen találhatóak.

- Már tavaly, rögtön a károk keletkezését követően benyújtottuk igényünket vis maior támogatásra – mondta a polgármester. – A közelmúltban megkapott tájékoztató szerint a Belügyminisztériumban elfogadták kérelmünket, így közel 10,7 millió forintot kapunk a helyreállítás fedezetére. Ehhez saját bevételeink terhére 15 százalékos önerőt kell hozzátennünk.

Soós Zsolt azt is elmondta, a vis maior támogatást csak helyreállítási munkálatokra fordíthatják, ám az érintett szakaszokon az is jobb minőséget teremt a jelenleg tapasztalható állapotnál. Már meg is kezdték a projekt előkészítését, így az árajánlatok beérkezését és a kivitelező kiválasztását követően, amennyiben az időjárás engedi, azonnal hozzá is kezdhetnek a munkálatoknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában