A magyar-horvát perszonálunió tartósságára a világon sincs példa

A dokumentarista és játékfilmes elemeket egyaránt felvonultató alkotás a korábbi nagyszabású horvátországi és magyarországi kiállításokat juttatja eszembe. A bemutatót Zágrábban 2020 őszén az év kulturális eseményeként aposztrofálták, s egy évre rá Budapesten is reprezentatív helyen, a Nemzeti Múzeumban tárták a közönség elé, ahol a múlt év március 15-ig lehetett megtekinteni. A tárlat az Ars et Virtus. Horvátország-Magyarország: 800 év közös kulturális öröksége címet kapta, s a mai napig felkereshető az interneten virtuális formában, a magyar és horvát nyelv mellett angolul is.

Két nevezetes szám: 800, illetve 816! Az előbbi az Aranybulla „kora”, a másik a magyar-horvát együttélés (a perszonálunió) időtartama. A korszak uralkodóit Árpád fejedelem leszármazottai adják. Az említett film két hőse közül Imre király 1196-tól 1204-ig uralkodott, majd 1205-től II. Andrásé volt a trón 30 éven át, 1235-ig. Velük kapcsolatban kikerülhetetlen a nagy királyság déli fele, amelyről alig esik szó a filmes produkcióban.

A kezdet a 11. század elejére nyúlik vissza. A két nép közös történelme Zvonimir horvát király 1089-ben bekövetkezett halálával kezdődött. Őt rövid időre még II. Stjepan (István) követte a trónon, ám korai halála jogi zűrzavarhoz vezetett, ugyanis vele kihalt a Trpimirović dinasztia. A patthelyzetet Zvonimir magyar származású felesége, Árpád-házi Ilona (a horvátok Lijepa Jelena, vagyis Szép Ilona névvel illetik) oldotta fel. Ő a bizánci törvényekre hivatkozva, melyek szerint az özvegyet illeti az új király megnevezése, saját testvérét, László királyt kérte meg, hogy Horvátországban is vegye át a hatalmat. Ezt a horvát és szlavón nemesek helyeselték, nem úgy a déli végeken a dalmátok. Az alkudozás végén, 1102-ben az új magyar koronás fő, Könyves Kálmán Tengerfehérvárott (Biograd na moru) horvát királyi címet is kapott. Ezzel létrejött a több mint 800 évig fennálló perszonálunió, amely kisebb-nagyobb zökkenőkkel egészen 1918-ig életképesnek bizonyult.

Nagyobb súrlódások akkor adódtak, amikor itt is, ott is felerősödtek a nemzeti ideológiák, a 19. század első felében kibontakoztak a reformmozgalmak. Horvát oldalon ez abban az illírizmusban csúcsosodott ki, amely a nemzeti újjászületést és önállósodást tűzte zászlajára. E törekvés nem zárta ki azt, hogy a déli szlávok a szerb, a horvát és a szlovén nép politikai és kulturális egyesítését szorgalmazták. Ennek hívei 1848-49-ben a Habsburgok oldalán, a magyar forradalom ellen fordultak. Egy időre formálisan félbe is szakadt a perszonálunió, ám új erőre kapott az 1868-as a magyar-horvát kiegyezéssel.

Az említett nagyszabású tárlatnak a horvát fővárosban az előkelő galéria, a Klovićevi dvori adott otthont, de Budapesten is reprezentatív helyre, a Nemzeti Múzeumra esett a választás. Odaát az év kiállításaként harangozta be és a méltatta a bemutatót a helyi média, szenzációként tálalva, hogy első alkalommal került közönség elé a legrégebbi, 1647-ből származó ismert horvát zászló. A koronázási lobogón a piros-fehér, sakktáblaszerű országcímer mellett latinul a Croatiae felirat olvasható. 

Ahogy a tárlatot összeállító történészek és muzeológusok hangsúlyozták: a két nemzet közötti összekötő kapocs a keresztény hit és a latinos műveltség. Lehetetlen nyolcszáz évet együtt tölteni lelki rokonság nélkül. A zágrábi egyházmegyét Szent László alapította, de Szent Imre és Árpádházi Szent Erzsébet tisztelete is máig jelen van szomszédainknál. Ők a legszebb szakrális építészeti emlékek közt emlegetik a női bencés rend templomának harangtornyát Zadarban, amelyet Árpád-házi Könyves Kálmán emeltetett 1105-ben. A mértékadó szakemberek nem felejtik el megjegyezni, hogy a magyar-horvát királyság Európa egyik legnagyobb, leggazdagabb hatalma volt. Ugyancsak szerintük a kontinensen páratlan az ilyen hosszú ideig tartó unió. Tartósságára és alapjában véve békés mivoltára nincs is hasonló példa.

A művészeti kapcsolatok terén is szembetűnőek a hasonlóságok. A horvát Munkácsyként emlegetett Vlaho Bukovac több képpel is szerepelt Budapesten az 1896-os millenniumi kiállításon. Így a Dubravka (más néven a Raguzai nő) című művével. A nagyméretű, 300x215 centis kompozíció Ivan Gundulić azonos című, a 17. század harmadik évtizedének közepén született pasztorális drámájának alakjait örökíti meg, s Dubrovnik (régi nevén Raguza) szabadságát dicsőíti. Az értékes festményt a magyar kormány akkoriban vásárolta meg az Országos Képtár (a későbbi Szépművészeti Múzeum) számára.

A magyar Országgyűlés tavaly őszi döntése értelmében idén április 24-e lesz az Aranybulla napja, ugyanis II. András 1222-ben Fehérváron ezen a napon nyújtotta be a máig ható törvényt. Ennek utolsó cikkelye az ellenállási záradék. Ez felhatalmazta a világi és egyházi előkelőségeket, hogy ellenszegüljenek a király akaratának, ha megszegi a törvénybe foglaltakat. Ez vezérelhette évszázadokkal később a Wesselényi-összeesküvés résztvevőit, amikor az osztrák Lipót császár ellen merészeltek szervezkedni. Tudjuk, miként végezte 1670-ben a két horvát, Zrínyi Péter bán és Fran Krsto Frankopan (Frangepán Ferenc Kristóf) főnemes, akik pedig „csak” több jogot óhajtottak földjüknek, ahol éltek, amelyet az oszmánok ellen védtek hősiesen.

A magyar-horvát kapcsolatok fáradhatatlan istápolója volt Bajza József irodalmár, a tudományos akadémia tagja, aki külön szócikket kapott a horvát enciklopédiában. Ebben többek közt az áll, hogy olyannyira megtanult horvátul, hogy egyetemi előadásokat is tartott ezen a nyelven. Amit ugyancsak nagyra tartanak odaát: több neves horvát íróról is írt tanulmányt, így a klasszikusnak számító Miroslav Krležáról is ő emlékezett meg elsőként Magyarországon.

Ahogy Bajza egyik, 1918-as publicisztikájában fogalmazott: óriási bűn volt, hogy a magyar politikai körök teljesen elhanyagolták a horvát-magyar kapcsolatokat. Ahogy ő látta: a pesti kormány 1905 és 1918 között kizárólagosan a délszlávok (horvátok és szerbek) koalíciójára alapozott, megfeledkezve az előbbiek (a horvátok) sajátos, egyenjogúságon alapuló érdekeiről.

Úgy látta, hogy nem délszláv politikát kellene folytatni, hanem olyat, melyben a másik felet egyenrangú partnerként ismerik el. Megoldásként azt írta: „kíséreljük meg az unió újraélesztését”.

Javaslata azonban megkésettnek bizonyult…