Mozgásban: migráció a kamerán keresztül – az MCC zalaegerszegi kerekasztal-beszélgetésén jártunk

Két efféle megszállott honfitársunkkal találkozhattak a zalaegerszegiek a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központjába látogatók december 7-én, ahol Gyurkovits Tamás fotográfus és Jászberényi Sándor újságíró, haditudósító, fotóriporter és az általuk készített felvételek beszéltek a fent említett helyszínek kataklizmáiról. A rendezvényt kísérő fotótárlat megmozgatta az érzelmeinket, amikor zsúfolt menekülttábort, kairói keresztény kolostort, határokon illegálisan átjutni szándékozó fiatalok arcát tárta elénk. 

A kerekasztal-beszélgetést Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője moderálta, aki először arra volt kíváncsi, hogy melyikük mikor és miért jegyezte el magát a fényképezéssel. 

Gyukovits Tamás, aki a napisajtónak is dolgozik, de portréfotózásban is számítanak rá, az intézet felkérésére a déli határainkon zajló eseményeket is megörökíti, művészcsaládba született, festő és keramikus szülei révén korán kapcsolatba került a vizualitás művészi megragadásával. Azt mondta, előbb volt fényképezőgépe, mint biciklije, hamar kitanulta az analóg technika által megkövetelt labormunkát, az előhívást. Úgy véli, a téma szerencse kérdése is, kicsit idegen tőle a ma tapasztalt fotódömping, amiben elveszik az érték. Javasolja, különböztessük meg a mobiltelefonokkal készült amatőr felvételeket a profi apparáttal, egyedi látásmód, érzékenység révén született fotográfiáktól. Ő maga is másképp közelít az alkalmazott fotográfia és a művészi felvétel által kiváltott hatáshoz. Arra a kérdésre, hogy kik vezették a pályán, kik a példaképei, Urbán Ádámot említette. (Ő készítette a legendás félakt képet Faludy György költőről és a nála 64 évvel fiatalabb feleségéről.) 

– A portréfotózás lényege az alany feszültségének a feloldása, erre szeretek időt szánni – tudatta Gyurkovits Tamás, aki arról is szólt, hogy a fotózás még mindig külön szakma az újság- és internetes tartalomkészítés világában, az orgánumok csak ezzel együtt lehetnek profik az információközlésben. 

Jászberényi Sándort íróként is ismerhetjük, két éve jelent meg a Varjúkirály című könyve, de írt kötetet haditudósítói működéséről is. Idén már több alkalommal járt Ukrajnában, az első helyszíni tudósítások készítőinek egyike, de nagyon fontos számára Észak-Afrika, ideje jelentős részét tölti Egyiptomban, Kairóban. A zalaegerszegi fotótárlaton az ottani keresztények között készült képeinek egy része is látható. (Egyiptom lakosságának 10 százaléka keresztény, gyakran osztályrészük az üldöztetés. Jászberényi Sándor elmesélte, mellette is zuhantak a keresztényeknek szánt kövek, amikor fényképezett a kolostorukban.) 

– Én tudósítónak készültem, eleinte csak írtam, később kezdtem magam fotózni az anyagaimhoz – mondta a soproni születésű férfi, aki ott volt a darfúri konfliktus afrikai színterein is. 

– A képek által túlszennyezett világban nehezebb érvényeset mutatni, én az ember személyes történetének felvillantására törekszem. Szeretném a lehető legpontosabban elmondani, amit látok. Jó, ha van vizuális koncepciója az embernek, ebben nálam Magyar Ádám fotográfus a csúcs, akinek éppen most állították ki a képeit New Yorkban, s aki már olyan nagy szaktekintély, hogy vezető kameramárka küld neki gépet kipróbálásra. Ezzel együtt szerinte is a haditudósító fotósok legnagyobbja a magyar Robert Capa, aki megörökítette a normandiai partraszállást. Akit a fotózás érdekel, mindenképp olvasnia kell Susan Sontag A fényképezésről szóló könyvét – üzente a hallgatóságának. 
Jászberényi Sándor egyik – személyes történetmesélő – felvételének keletkezési körülményeit felidézve tágított a válságövezetekkel kapcsolatos ítéleteink sommásságán. 

– Nigériában a törzsi-vallási konfliktus miatt menekülők táborában fotóztam egy hét év körüli kislányt. Csupán egy kis műanyag fülbevaló és egy férfi alsógatya volt rajta. Később döbbentem rá, hogy lefotóztam egy emberi lényt, az összes, mondom, az összes magántulajdonával együtt. Ennyije van, semmi több. Mi meg siratjuk a kis dolgaink alakulását… 

Arról is szó esett, hogy 2013-ban az egyiptomi forradalom idején a szükségkórházban látott halottakról készült felvételeit nem jelentette meg a média, a valóság túl erősnek bizonyult. 

– A valóságot a tragédiát jelző szimbólumokkal is ki lehet fejezni – csatlakozott Gyurkovits Tamás, például a leesett ruha, tört szemüveg lehet a halál képi metaforája. Jászberényi hozzátette, le kell számolni az illúzióval, hogy ha megmutatjuk a háború borzalmait, nem lesz következő. Beszélt a képfelhasználás szabadosságáról, amikor 10 évvel korábban másutt készült fotót tesznek közzé, a néző pedig nem tudja ellenőrizni. 

A beszélgetés végén lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a napokban generátort vitt Munkácsra, hamarosan újra Ukrajnába megy, s amit eddig látott, annak alapján úgy érzi, elhúzódó háborúra számíthatunk, amelynek nem lesz nyertese. Senki sem nyer, de sokat veszítünk mindannyian.