Megjárta a Gulágot

Az előadás előtt Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke szólt a közönséghez. Elmondta: Gulag-túlélő szülők gyermekeként többszörösen is megszenvedte a kommunista diktatúrát. Szülei, Rohr Magdolna és Pintér Károly politikai elítéltként majdnem tíz évet töltött ártatlanul a Gulág számos táborában, messze Szibériában, s ez az életét is nagyban meghatározta. Édesanyja és a túlélők 1993-ban létrehoztak egy alapítványt: emléket szerettek volna állítani annak a több százezer honfitársuknak, akik nem voltak ilyen szerencsések és nem térhettek haza.

- Édesanyám egy háromgyermekes sváb polgári család legfiatalabb tagja volt, akit Budapest ostroma idején a szovjet katonák megerőszakoltak – mesélte. – Még nem töltötte be a 17. életévét, amikor koholt vád alapján a szovjet bíróság elítélte. Az otthonától és szeretteitől tízezer kilométerre vitték marhavagonban. Azt hiszem, mindenki tudja, mit jelent az ember életében a 17-től 26 éves korig terjedő időszak, a fiatalság legszebb évei. Bár az édesanyám – hála lelki alkatának – egész másként élte meg mindezt. A középiskolásoknak az alapítványunk által tartott rendhagyó történelemórákon gyakran elmesélem szüleim sorstörténetét.

Hozzátette: nem az elrettentés a céljuk, hogy soha többé ne akarjanak a magyarság nehéz éveiről hallani. Hanem az, hogy a múlt megismerésével elkerülhessék a zsákutcákat, felismerjék a történeti fordulópontokat, tudják azt, mikor van veszélyben személyes szabadságuk és nemzetünk függetlensége. Fontos tudás ez, amire az időseknek kell megtanítani a fiatalabb generáció tagjait, s a művészet eszközeivel tárni eléjük a szinte bemutathatatlant. Így született meg Török Tamás drámaíró, dramaturg jóvoltából A nép ellensége című monodráma, mely az édesanyja kálváriájáról szól és számára az események feldolgozását jelenti.

- A kanizsai meghívás különösen örömteli volt, ugyanis apai felmenőim ebből a városból származnak – folytatta Nagyné Pintér Jolán. – Édesapám mindig jó szívvel emlegette a várost, ahol ifjú éveit töltötte. A Pintér család, melynek tagjai közül két fiút is elvittek a Gulagra, a Hunyadi utca 11. szám alatt lakott, sajnos a hét testvér korán elveszítette édesapját, de a nagymama haláláig Kanizsán maradt.

Szintén szólt a publikumhoz a kaposvári származású dr. Kovács Emőke történész. Szerinte az előadás lényege, hogy egy egyéni sorstörténet bemutatását követően olyan történelmi kontextusba helyezzék a magyar történelem szomorú fejezetét, amiből a diákok, de a felnőttek is kaphatnak egy általános képet arra vonatkozóan, hogy végül mi vezetett 1945 után az 1950-es évek diktatúrájához. Ezt követően az 1956-os forradalomhoz, a későbbi rendszerváltozáshoz. Ebből eddig kimaradt a kényszermunka története, pedig az lényeges fejezete a diktatúra előkészítésének.

- Kötelességünk a múltat nem eltörölni, hanem odafigyelni arra, kik az őseink – fogalmazott Balogh László polgármester. – Erre nekünk, kanizsaiaknak Rózsás János Gulag-túlélő okán komoly indokunk van. Ha csak az ő Gulag-lexikonját nézzük, akkor abban 4 ezer (!) emberi sors kiált a történelem igazságtételéért. Jó lenne, ha a fiatalság, különösen a kanizsai, még jobban ismerné az ő sorsát, a történetét és szépirodalmát. Rózsás kilenc évet töltött fogságban, mégsem roppant bele, a szíve, a lelke, az áldozatossága átmentette a túlpartra. A bajban is meglátta a jót és apró célokat tűzött ki maga elé. Például a 21. születésnapján épp fakitermelésen dolgoztak, és ő meglátott egy mocsári liliomot. Ez az egy kis virág 1947. augusztus 6-án tudott neki erőt adni, s rácsodálkozott tiszta jó szívvel. Több, mint 700 ezer magyar került kényszermunkatáborba, akik közül bő 200 ezeren meghaltak, de nagyon sokan szenvedtek és szenvednek azóta is.

A nép ellensége című monodráma címszereplőjét, Sztankay Orsolya színésznőt is megérintette a szerep. Kifejtette: elképesztő dolog, hogy az általa alakított 17 éves lány ennyi átélt borzalmat követően lábra tudott állni és egy gyermeket felnevelt. Ebből a történetből született egy olyan darab, mely örök mementóként emlékeztet arra a szörnyű időszakra.