Találkozó

2022.11.02. 17:30

Hazalátogattak a Tófejről elszármazottak

Ötödik alkalommal tartotta a faluból elszármazottak és a községben élők találkozóját a közép-zalai település önkormányzata. Az eseményt ezúttal is a mindenszentek ünnepéhez és a halottak napjához igazították, a megelőző vasárnap került rá sor.

Gyuricza Ferenc

Horváth Zoltán polgármester köszönti a vendégeket

Fotós: Gyuricza Ferenc

Horváth Zoltán polgármester mindezt azzal indokolta, hogy ezzel a községből elszármazottak számára kínálják fel annak lehetőségét, hogy szeretteik sírjának felkeresését össze tudják kötni a találkozóval. A rendezvény amúgy is erős lelkiségre épült, hiszen szentmisével kezdődött, majd megkoszorúzták az I. és II. világháborús hősi halottak emlékművét. Ott Bognár István plébános mondott emlékbeszédet, s kérte közös imádkozásra a megjelenteket.  

A program a kultúrházban folytatódott, ahol a polgármester köszöntőjét követően Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet. Ő többek közt arról szólt, hogy egy-egy ilyen rendezvény a szülőföld szeretetének érzését erősíti meg a résztvevőkben, arra világít rá, hogy milyen fontos az a közeg és közösség, ahol nevelkedtünk, s ahonnan elindulunk. A köszöntőket követően ebéddel és kulturális műsorral várták a hazatérőket, utóbbiban az Orfeum Vándorszínpad mellett helyi szereplők, a Tófeji Örökmozgó Gyerekek, az Örök Tinik, valamint a Szivárvány Dalkör tagjai működtek közre, majd kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program.

Lakatos György alpolgármester, Olasz Jánosné önkormányzati képviselő és Horváth Zoltán a hősi emlékmű koszorúzásánál
Fotós: Gyuricza Ferenc

- Már az első elszármazottak találkozójának olyan sikere volt, hogy azóta minden évben újra és újra megszervezzük, csak a Coviddal kapcsolatos korlátozó intézkedések miatt kellett lemondanunk róla – idézte fel a polgármester. – A visszajelzések azt mutatják, hogy igény van erre a találkozóra, s nem csupán az elszármazottak, hanem a tófeji lakosság miatt is. A beszélgetések során ugyanis kiderült, hogy a hazatérők az itthon maradottakra, a velük történtekre, az ő életük alakulására is kíváncsiak, s ez természetesen fordítva is igaz. Az idei találkozón több mint száz fő vett részt, közülük mintegy hetvenen már hosszú ideje, akár több évtizede nem a településen élnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában