Vakok és gyengén látók

2022.10.13. 17:00

A fehérbot napját ünnepelték Nagykanizsán

A fehér bot nemzetközi napját ünnepelte a Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete csütörtökön a Honvéd Kaszinó tükörtermében, ahova a megye több pontjáról érkeztek vendégek.

Benedek Bálint

Fotó: Szakony Attila

A vendégeket Balogh László polgármester köszöntötte, aki beszédében kiemelte: fontos, hogy e világnapot kiemelt érdeklődés kísérje, mert a célja nemes ügy: a vakok és gyengénlátók gondjai megoldásának a keresése, és a társadalomba való széleskörű és teljesebb értékű beilleszkedés elősegítése.

- A fehérbot olyan segédeszköz, amely túlmutat eszközlétén - folytatta. - Nemcsak segít és támogat, de a közösség egészét is tanítva a világ szépségét tárja mindannyiunk elé. Felhívja a figyelmet, hogy egy közösségben élünk, ahol embertársainknak lehet olyan élethelyzetük, ami a még fokozottabb egymásra figyelést és a szolidaritást várja el tőlünk.

A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja október 15. A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.

Ezt követően az idén fennállásának 65 éves évfordulóját ünneplő megyei szervezet elnöke, Molnár Béla szólt a sorstársaihoz. Elmondta: a fehérbot nemzetközi napja egy olyan ünnep, mely valóban a vakok és gyengénlátók csoportjára irányítja a társadalom figyelmét. Az elmúlt időszak történései, különösen a koronavírus időszak bizonytalanságai nehezen érintették a sorstársaikat. Amint lehetőségük volt újra megszervezték a megyei sportnapot és igyekeznek mindenben támogatni a hozzájuk fordulókat.

Fotós: Szakony Attila

A vak és a gyengénlátó emberek helyzete Magyarországon

Információink kb. 90%-át vizuális élményeinkből nyerjük, így természetes, hogy csak nagyon nehezen tudjuk elképzelni, miként lehet a kép, a látvány, azaz a látás nélkül létezni. Még a szótól is elborzadunk: vakság. Áltapintatból a vak embereket elneveztük világtalanoknak, pedig nem szeretik ezt a titulust (az ő világuk fantáziára utaltabb, mint látó társaiké), ahogy elutasítják a szánalmat is. Helyette értelmes segítségre várnak, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, gyermekeket nevelhessenek, és hasznosan élhessék le az életüket. A társadalom szemlélete lassacskán változik a fogyatékos emberek irányában, de sok még a tennivaló – mindkét fél részéről – annak érdekében, hogy az esélyegyenlőség maradéktalanul megvalósuljon.

Majd a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének elnöke, Choma Balázs felhívta a figyelmet a népszámlálás fontosságára, hiszen annak kitöltésében is segítenek. Ezen kívül beszélt a hangtalan elektromos járművekről, rollerekről, melyek a közlekedésük során semmiféle jelezést nem adnak ki, s szeretnék elérni, hogy ez másképp legyen.

A vak és a gyengénlátó emberek túlnyomó többsége felnőttként veszíti el látását. Okai: elsősorban az öregedéssel együtt járó látásromlás, ezenkívül a cukorbetegség szövődménye, a zöld hályog (glaucoma), a különböző sérülések és balesetek.

 

 

Korábbi cikkeink a témában:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában