A táncházakhoz szükséges tudás megszerzése a cél

2022.09.12. 12:00

Néptáncos kurzus indult Zalacsében

A táncházakhoz szükséges magabiztos tánctudás megszerzése az alapvető célja annak az oktatásnak, amit civil kezdeményezésre indítottak Zalacsében. Az első foglalkozást péntek este tartották a helyi művelődési házban.

Gyuricza Ferenc

Az első foglalkozáson a résztvevők moldvai táncokkal ismerkedtek

Forrás: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Még maguk a szervezők is meglepetten vették tudomásul, milyen élénk érdeklődés mutatkozott a program iránt. Jöttek néptáncos múlttal rendelkező középkorúak, a folklór iránt érdeklődő fiatalok, s olyanok is, akiknek semmilyen táncos előképzettségük nincs, hiszen eleve kezdő néptáncoktatást hirdettek.

– Mindenhonnan azt látjuk, hogy az utóbbi időben újra fellendülőben van az egykor virágzó táncházmozgalom, egyre több helyen van néptáncos rendezvény, s ebből mi sem szeretnénk kimaradni – mondta Szőcei Renáta, a program egyik szervezője. – Augusztusi falunapi programsorozatunk keretében szerveztük meg az első zalacsébi táncházat, s nagyon nagy sikere volt. Eleinte mindenki csatlakozott, próbálta a lépéseket ellesni a néptáncos múlttal rendelkezőktől, de aztán ahogy jöttek a táncrendek, bizony kiderült, hogy sokaknak kevés a tudása. Ők irigykedve nézték a táncosokat, látták az arcukon az örömet, s emiatt fogalmazódott meg bennünk, hogy szükség lenne szervezett oktatásra, továbbá ennek okán kértük fel a szakkör vezetésére Henczi Dávid táncoktatót.

Szőcei Renáta hozzátette: az egyelőre még senkiben sem merült fel, hogy színpadképes csoportot alakítsanak, azaz a cél továbbra is a néptánc iránti kedv felélesztése, a táncházmozgalomban való részvételhez szükséges tudás megszerzése, esetleg olyan néphagyományok felelevenítése a faluban, mint a regölés vagy a pünkösdölés. Példaként azt a Novát említette, ahol szintén néhány éve vert újra gyökeret a táncházmozgalom. A göcseji település kezdeményezésének, az ottani táncmozgalom kibontakozásának és sikereinek mi is folyamatosan teret adtunk lapunkban, így a novaiak példája mint a közösségépítés eszköze is ott lebegett a zalacsébiek szeme előtt.

– Nagyon régen, sok-sok évtizeddel ezelőtt Zalacsében volt már szervezett táncoktatás – magyarázta tovább a program ötletgazdája. – Gál József, akivel együtt indítottuk útjára a jelenlegi tánccsoportot, gyermekkorában még itt, a faluban tanulta az alapokat. A térségben a későbbiekben aztán már csak Zalalövőn, a Salla néptáncegyüttes révén volt még lehetőség a néptáncmozgalomba bekapcsolódni, illetve jelenleg az ottani alapfokú művészeti iskolában zajlik még szervezett néptáncoktatás. Ezért is gondoltuk, hogy van létjogosultsága a kezdeményezésünknek, egy örömtáncos csoport megfér ezek mellett. Az első foglalkozás tapasztalatai, a jelenlévők száma igazolt is bennünket. Örömmel láttuk, hogy nemcsak Zalacsébről, de Zalalövőről és Zalaegerszegről is érkeztek érdeklődők.

Az első foglalkozáson a résztvevők moldvai táncokkal ismerkedtek, ezt a későbbiekben felcsíki és zalai motívumokkal egészítik ki. A foglalkozásokat péntek esténként tartják. Egyelőre úgy tűnik, a hölgyek érdeklődőbbek, legalábbis azt első találkozón ők voltak létszámfölényben. A magyar táncok azonban többnyire párosak, ezért Szőcei Renáta szerint fiúk, férfiak részvételére is nagyobb számban lenne szükség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában