A szentkirályiak mesterségbemutatót is tartottak Kisrécsén

Mint Tóth Lucia, Kisrécse polgármestere elmondta, húsz éve tart a hivatalos kapcsolat, amelynek lényege, hogy nemcsak az önkormányzati vezetők és delegációik találkoznak, hanem családok kötnek barátságokat, amelyek bőven túlmutatnak a formalitáson. 

A két évtizeddel ezelőtti első kisrécsei randevú emlékét őrzik például a hivatal udvarában lévő, mára hatalmassá nőtt hargitai fenyők, amelyek árnyékában számos programot, rendezvényt tartanak a zalaiak. 

Az alapkoncepció szerint kétévente találkoznak a testvérek – hol itt, hol ott –, de most a Covid közbeszólt, így ezúttal három esztendő telt el a legutóbbi, székelyföldi közös program óta. Kisrécse viszont időközben pályázatot nyert erre a rendezvényre, ezért nagyobb szabású programot szervezhettek, fogalmazott Tóth Lucia. S ezúttal az is felvetődött: jó lenne ezután évente meglátogatni egymást. 

A hagyományoknak megfelelően a két település most is ajándékkal készült. A székelyszentkirályiak egy hatalmas, faragott keresztet hoztak, a kisrécseiek pedig a – kérésnek megfelelően – iskolai és óvodai segédeszközöket, tankönyveket, kiadványokat adtak, ezzel is szolgálva, erősítve a magyar nyelvű oktatást az 1200 lelkes hargitai településen. A csomagokban főként történelmi témájú könyvek, mondák, regék, a magyarság történetéről szóló művek és erkölcsi példabeszédek szerepeltek. 

Erre az alkalomra a szentkirályiak számos bemutatóval készültek, hiszen, mint Tóth Lucia fogalmazott: náluk erősebben élnek a hagyományok. Az érdeklődők láthattak például csipkeverést és fafaragást is.

László Adél pedig a népi bútorfestés titkaiba avatta be az érdeklődőket. Ő ezt a nagymamájától tanulta. 

– A mi falunkban a használati tárgyakat szépítik ezzel a technikával, a minták pedig megőrzött, hagyományos ábrázolások. A festékünk vasoxidporból készül. Mindegyik székely széknek megvan a saját alapszíne, a miénk a világoskék, s erre festünk különböző népi motívumukat – mondta el az óvónőként dolgozó László Ádél, aki a lakásukban álló bútorokat is saját kezűleg festette. S úgy folytatta: „mi egyszerű emberek vagyunk, de a magyarságunkat-székelységünket tudatosan éljük meg, büszkék vagyunk a származásunkra, a hagyományainkra, s a gyermekeinket is ebben a szellemben neveljük”. 

A szombati közös ebédet követően a résztvevők szentmisén vettek részt, majd megkoszorúzták a Nagy-Magyarország emlékművet, a program pedig zenés-táncos esttel zárult. 

Az előző napokban a székely vendégek jártak Zalakaroson, Tapolcán és Sümegen is, ahol a várjátékékok után középkori lakomát költöttek el vendéglátóikkal, s amikor a helyi cigányzenészek „kiszimatolták”, ezúttal kiknek játszanak, azonnal következett a székely himnusz, amit a jelenlévők együtt, felállva énekeltek el.