Jól meg kell fontolni

2022.07.27. 11:30

Elkezdődött az albérletvadászat az egyetemi városokban

Az egyetemi ponthatárok kihirdetését követően a fiatalok körében elkezdődik az albérletkeresési nagyüzem a fővárosban és az egyetemi városokban. Nem meglepő: az idén ebben a piaci szegmensben is a bérleti díjak emelkedésével kell számolni.

Benedek Bálint

Grabant János szerint a jó paraméterekkel rendelkező ingatlanokra érdemes időben lecsapni. A drágább bérleti díj lehet, hogy modern lakást kínál

Forrás: ZH

A témában a szepetneki származású Grabant János, a Grabant Ingatlan cégvezetője tájékoztatta lapunkat, s adott hasznos tanácsokat a lakásokat kereső hallgatóknak. Elmondta: a felvételi ponthatárok kihirdetése előtt nagy lendületet kap a nyári albérletpiac a fővárosban és az egyetemi városokban. Azonban e jelenségen kívül is érdemes megvizsgálni az idei albérletpiacot, hiszen országos szinten egy jól kirajzolódó tendencia látható: az idén folyamatosan emelkedtek a bérleti díjak. Statisztikák szerint az év elejéhez képest Budapesten több mint 21 százalékos, országosan az egyetemi városokban pedig több mint 20 százalékos a drágulás.

albérlet, lakás, lakóház

Forrás: Gergely Szilárd / Illusztráció

Az Otthon Centrum legfrissebb mérései szerint a budapesti VI. kerületben már negyedmillióhoz közelít az albérletár átlagos havi díja. Továbbra is a nagyobb panelek a legolcsóbb bérlemények. „A fővárosban a téglalakások átlagos havi bérletidíja 182 ezer forintra nőtt idén.

- A növekedés részben azzal magyarázható, hogy a kínálat jelentősen visszaesett – folytatta a szakember. – Egy év alatt a fővárosban több mint 40 (!) százalékkal kevesebb lakást kínáltak az albérletet keresőknek. A jelentősebb ingatlanos portálok a kínálat csökkenéséről számolnak be Nagykanizsán, Keszthelyen, Győrben és Szombathelyen is. Ezenkívül a turizmus erősödésével sokan visszatértek a rövid távú bérbeadáshoz, ahol jóval nagyobb éves megtérülést érhetnek el a tulajdonosok. Így rengeteg lakás került le a hosszú távú kiadási piacról. Ez Budapest mellett olyan városokban jellemző, amelyek olyan értékekkel, lehetőségekkel rendelkeznek, melyek vonzzák a turistákat. Az utóbbi években pedig folyamatosan csökkent az elérhető hozam az éves megtérüléseket nézve. Az átrendeződés jól érezhető: most 2009 után újra 10 százalék fölé nőtt az alapkamat, az infláció emelkedik, ami kedvezőtlenebb környezet a befektetők számára. Kevesebb olyan lakást vásárolnak, amit kiadásra szánnak.

A vidéki megyei jogú városok esetében Győr és Kecskemét a legdrágább, átlagosan 125 ezer forint a havi bérleti díj. A többi, 100 ezer főnél népesebb városban kicsivel 100 ezer forint felett alakul ez az érték.  Az egyszobás lakásokért 75 ezer, a kétszobásokért 100 ezer, a háromszobásokért átlagosan 168 ezer forintot kértek a bérbeadók.

Grabant János hozzátette: ennek ellenére számítani lehet arra, hogy a nagyobb egyetemi városokban és Budapesten a kereslet és a kínálat egyre inkább egyensúlyba kerül ebben a nyári időszakban. A berobbanó kereslet mellett mindig megfigyelhető, hogy a kínálat is bővülésnek indul. Sokan várják ezt az időszakot, és ekkor hirdetik meg a lakásukat diákok számára. Utóbbi jelenség részben visszafoghatja az árak folyamatos növekedését is.

- Ha Nagykanizsát nézzük, akkor a korábban említett 20 százalék feletti áremelkedés nagyon is igaz – mondta. – Az elmúlt 2-3 évben ennél jóval magasabb mértékben növekedtek az árak. Átlagosan pedig 30-40 albérletnél mindig kevesebb lakás van a piacon, így a lakossághoz és a kereslethez képest ez nagyon szerény szám. Ha pedig a kínálat minőségét vizsgáljuk, akkor még ennél is kevesebb a modern, jó állapotú lakás. Ez tovább nyomta, illetve nyomja fel az árakat, és azt eredményezi, hogy egy-egy kiváló paraméterekkel rendelkező lakásért szó szerint sorban állnak. Ez a tendencia jól megfigyelhető Zala megye más egyetemi városaiban is, mint például Zalaegerszegen és Keszthelyen. Vagyis gyenge a kínálat, és szinte nincs minőségi körülményeket kínáló lakás. Szombathelyen és Győrben pedig a lakáskeresők dolgát még jobban megnehezíti az osztrák határ közelsége. Az országból idevándoroló munkaerő nagy része ezekben a városokban keres albérletet, ami megnöveli a keresletet. Ezen felül most fontos lesz figyelembe venni az ingatlanok áram- és gázfogyasztását is, ezért már nem csak az albérleti díjakat kell jól megnézni. Adott esetben egy drágább bérleti díjat érdemes lesz kifizetni, ha ahhoz jobb energetikai, valamint műszaki állapotú lakást kínálnak, hiszen a rezsin jelentősen lehet spórolni.

Forrás: ZH

Grabant János néhány hasznos tippet is megfogalmazott. Szerinte nagyon fontos gyorsnak lenni. Ha bármely városban felkerül az internetre egy-egy jó paraméterekkel rendelkező ingatlan, akkor érdemes minél hamarabb megnézni. Ez elég egyértelműnek tűnik, ám a vidéki településekről például a fővárosba érkező hallgatók több ingatlant gyűjtenek egy csokorba, hogy megnézzék a kínálatot. Viszont közben kicsúszhat a kezeik közül az, ami a legjobbnak tűnik. Ezen felül tisztában kell lenni a bérleti konstrukció minden paraméterével. Vagyis figyelembe kell venni a kéthavi kauciót, az esetleges közjegyzői nyilatkozatot és a bérleti szerződéseket. Érdemes keresés előtt átszámolni mindennek a költségét és a folyamatait átnézni, hogy gördülékenyebb legyen az ügyintézés.

A bizonytalan gazdasági környezet, a megugró infláció és a felfelé kúszó lakáshitelkamatok, valamint az Ukrajnában zajló háború mind felfelé nyomják a kiadó lakások bérleti díját.

Albérlet, lakás, lakóház

Forrás: Gergely Szilárd / Illusztráció

- Telefonon és megtekintéskor személyesen rengeteg kérdést kell feltenni, például a környékről, a rezsiről, illetve a bérbevételi feltételekről – tanácsolta a szakember. – Sok esetben csak egy megtekintés alapján kell dönteni, így érdemes mindent jól körbekérdezni és mesélni magunkról. Például: „Hol fogunk tanulni, ki fogja fizetni a bérleti díjat, mennyi időre keresek, mit lehet tudni rólam”. Több érdeklődő esetén általában a szimpátia dönt a bérbeadónál. A nagyobb hirdetési portálok mellett érdemes megkeresni az adott város nagyobb albérletcsoportjait is a Facebookon. Vannak releváns csoportok, oda érdemes leírni egy bemutatkozó posztot. Ha szimpatikusnak találják ezt a hirdetők, akkor maguk a tulajdonosok küldenek ajánlatokat. Az elmúlt két hétben már négy ismerősöm ezzel a módszerrel talált lakást Sopronban, Pécsen és ketten a fővárosban. Sokszor pedig olyan lehetőségek is felkerülhetnek ezekre a zártabb felületekre, amelyek nem elérhetők a hirdetési oldalakon. A korábbi években pedig sokszor találkoztam azzal, hogy több diák együtt keresett nagyobb lakást. Ezzel le lehet csökkenteni az egy főre eső bérleti díjat. Azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy a nagyobb alapterület magasabb közös költséget, gáz- és villanyszámlát is eredményez, így lényeges az adott ingatlan rezsijének kalkulációja is.

Korábbi cikkeink:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában