Búcsúi szentmise a Kármelben

Az ünnepi szentmise kezdetén a főpásztor kiemelte: az élet zűrzavarában, ahol néha az ember annyi sebet kap, sok dolog összekavarodik bennünk s talán másként történik sok minden, mint ahogyan gyermekkorunkban megálmodtuk. 

– Ilyenkor visszaszaladunk, hogy meglássuk édesanyánk és a mennyei Atya arcát, hogy felismerjük, miért is élünk és megtapasztaljuk: szeretetből van a világ – folytatta a püspök. – A mennyei Atya örök szeretetéből, aki a tenyerén tartja ezt a világot akkor is, ha zűrzavarosnak látszik. Ő a kezdet és a vég, s mindannyiunkat kitárt karokkal vár az életünk végén, a halál kapujában. Ezzel a bizalommal fussunk oda a Szűzanyához, tegyük le a lába elé életünk fájdalmait, örömeit, imádkozzunk családunkért, szeretteinkért, a világ békéjéért és nemzetünk lelki megújulásáért.

A búcsúra megtelt a keszthelyi Kis Szent Teréz-templom, ahová a Dunántúl számos pontjáról érkeztek zarándokok. Július 16. ugyanis Kármelhegyi Boldogasszony – vagyis a kármeliták védasszonyának – ünnepe, akit rendre úgy ábrázolnak, hogy egyik karján a kis Jézust tartja, másik kezével pedig a skapulárét nyújtja, ami gyakran a Kisded kezében is ott van. 

A Szentírás szerint Kármel hegyén élt és védelmezte a hit tisztaságát Illés próféta, az egyházatyák pedig ezt a helyet szépsége, termékenysége, ősisége és Illés győzelme miatt Szűz Mária jelképének látták. Itt alakult meg a 12. században a kármelita rend, amelynek tagjai 1376-tól ünneplik édesanyjuk s védasszonyuk ünnepét, amelyre V. Sixtustól 1587-ben pápai jóváhagyást kaptak, majd az emléknapot XIII. Benedek 1726-ban kiterjesztette az egész egyházra.

Székely János szentbeszédében azt mondta: Isten beleteremtett a világba egyenes utakat, az ő gyönyörű törvényeit. Ám ha az ember görbe úton jár, a maga feje szerint megy, akkor igen hamar falakba ütközik. „Isten egyenes útjain nem lehet görbén járni”, hirdette. 

– Kármelhegyi Boldogasszony ünnepének történelmi gyökerei egészen Illés próféta idejéig nyúlnak vissza, aki visszahozta a választott népet az élő Istenhez, de aztán a saját feje után ment, tűzzel-vassal akart igazságot tenni, emiatt nem sokkal később élete hatalmas krízisbe került – fogalmazott a megyés püspök. – Elmenekült, lelkileg összetört, egy borókabokor alatt a saját halálát kívánta. Letért Isten egyenes útjáról, ezért a hajdan erős Illés összeomlott, de az Úr ekkor megjelent előtte: nem szélviharban, nem földrengésben, nem tűzben, hanem a szelíd szellő suhogásában. Világos az üzenet: Isten nem tűzzel-vassal, erőszakkal akarja az országát ezen a világon megépíteni, elültetni a lelkünkben, hanem a szelíd szellő suhogásával érkezik.

Székely János úgy folytatta: mi is hányszor eltévedünk az életünk útján, Illéshez hasonlóan, s megannyiszor a magunk akarata szerint próbálunk mindent tenni, ráerőltetve ezt a családunkra is, miközben panasszal, sérelmekkel vagyunk tele, s talán meg sem halljuk a másikat. Ilyenkor mindig falba ütközünk. 

– A mai evangélium és ünnep arra tanít bennünket, hogy ne az erőszak és az önfejűség útját járjuk, hanem a szelíd szeretetét, amely felragyogott a Kármel-hegyen is, a Szűzanya alakjában. Ő földi értelemben végtelenül gyenge volt, hadsereg és vagyon nélkül, nem prédikált tömegeknek, és mégis: az emberi történelem leghatalmasabb tettét hajtotta végre. Isten évszázadokon át kopogtatott az emberiség ajtaján, aztán a Szűzanya volt az a kapu, akin keresztül az Úr beléphetett a világba, testet öltve. Egész élete egy hatalmas igen volt Istennek. Szűz Mária győzte le a gonosz hatalmát: ő az új Éva, aki eltapossa a sátán, az őskígyó fejét, de nem erőszakkal. Végtelen szelídséggel győz a rossz és a bűn fölött. Bárányt szül a farkasok közé: azt a Krisztust, aki a keresztjével győz – mondta Székely János. 

A búcsúi szentmise után körmenet indult Keszthely utcáin, amelyen a kis Jézust és a skapulárét kezében tartó Szűzanya szobrát nagyon sokan kísérték, imádkozva, énekelve.