2022.07.24. 11:34
Balatongyörökön már 900 éve foglalkoznak szőlőműveléssel
Ismét sikert hozott a balatongyöröki BorKorzó, amely ma még várja a szórakozni vágyó közönséget – mások mellett vonyarcvashegyi, badacsonyi és természetesen helyi nedűkkel.
A nyitónapon a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar muzsikája csábította a vendégeket
Villányi Éva, a művelődési ház vezetője a négynapos program kezdetén elárulta, ez már a 27. boros rendezvény Balatongyörökön, Biró Róbert polgármester pedig emlékeztetett: a település 900 éves múltra tekint vissza, s már az alapító oklevél tartalmazta, hogy négy vincellér család dolgozott itt a balatonalmádi apátságnak.
Tehát már akkor is foglalkoztak a helyiek szőlővel és a borral, sőt: mindez a rómaiak jóvoltából korábban is ismert volt a Balaton-felvidéken, ahol a szőlőművelésnek, borkészítésnek nagyon régi a kultúrája – mondta a község első embere, aki leszögezte, ennek emlékét őrzi a zalai Balaton-parti borfesztiválsorozat, amely hat települést érint ezekben a hetekben, Cserszegtomajtól Hévízig.
– Ha ma körülnézek ezen a tájon – folytatta Biró Róbert –, van egy kis hiányérzetem. Gyerekkori emlékeim szerint a balatongyöröki, gyenesi, vashegyi, vonyarci hegyoldalakat többségében szőlő borította, és apró, fehérre meszelt falú pincék sorakoztak egymás után. Ezeknek ma már éppen csak a nyomát találjuk, megváltoztak a szokások és az igények, de ettől függetlenül őriznünk kell ezt az örökséget, amely nem is oly régen még hozzátartozott e közösség mindennapjaihoz.
A munkát pedig soha nem egyedül végezték a hajdani emberek: ilyenkor összegyűlt a család, sok barát, és egymást segítve megosztották e nehéz feladatot, hogy a legvégén kiváló borok kerülhessenek az asztalra. A polgármester arról is beszélt: mindez akár visszatérhet, hiszen olyan mozgalmak indultak az országban, amelyek egyre több embert próbálnak bevonni a szőlőtermesztésbe, „s úgy tűnik, sokan szeretnék kipróbálni, hogy déd-, vagy nagyszüleik hogyan készítették a bort”.
Dr. Brazsil József, a Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere lapunk kérdésére kiemelte: azért is szép ez a rendezvény, „mert magunk alakítottuk ki, s az volt az egyetlen célunk, hogy a közönséget elkényeztessük – ami sikerült”.
– S hogy hol tartanak ma a zalai borok? Valahol a csúcshoz közel – válaszolta a szakember lapunk felvetésére, hozzátéve: „csak a hegy tetejét nem látjuk soha kristálytisztán, de nagy lépésekkel haladnak a termelők előre”. Megjegyezte: ma már nincs zalai bor, helyette a zalai borvidékről származó bor kifejezést kell használni, ám a lényeg, hogy az itt készülő nedű nagyon finom.
A megnyitón Zolcsák Miklós görögkatolikus pap áldotta meg a bort, a szőlősgazdákat és a vendégeket. Kiemelte, az ide érkezők nemcsak a bor, hanem egymás miatt is jönnek, hiszen öröm közösen ünnepelni, testvérként együtt lenni – békében, szeretetben és jóságban, a világ háborús zaját kicsit hátrahagyva.
– Isten teremtő művében is ott van, hogy a nap fénye, a föld kisugárzása megérleli a szőlőt, amely a pincékben olyan nedűvé formálódik, ami formálja a lelket és a testet – emelte ki Miklós atya.
A Györöki BorKorzón számos program várta a vendégeket, a négy nap során fellépett például a Lucy Markus együttes, Bebe és a Rocket Rollers, az érdeklődők Beatles-show-t is láthattak, éjszakánként pedig zenés-táncos buli szolgálta a kikapcsolódást.