Helytörténet

2022.05.28. 09:00

Sárvárra kirándult nemrég a lenti honismereti egyesület

Az egyesület tagsága a pandémia okozta kényszerszünet után most ismét a történeti múlttal ismerkedett.

Korosa Titanilla

A kirándulók a sárvári Nádasdy-vár előtt

Forrás: Lenti Honismereti Egyesület

A kirándulók a sárvári Nádasdy-vár előtt

Forrás: Lenti Honismereti Egyesület

– A középkori Nyugat-Magyarországon a Nádasdy család uradalmainak központja volt Sárvár – mondta el Simon Márta, a civil szervezet elnöke. – Utunk során jártunk a Nádasdy-várban, melynek dísztermét III. Nádasdy Ferenc országbíró építtette. A mennyezeti csataképsorozat a hazai barokk művészet kiemelkedő alkotása. A főnemes azonban belekeveredett a Habsburg-ház elleni, Wesselényi-féle összeesküvésbe, és társaival együtt lefejezték, óriási birtokait elkobozták. Érdekes volt a Huszárok 1526–1945 című kiállítás, mely Európa egyetlen hasonló tárlata. Bejártuk a vár szomszédságában található arborétumot is, mely már a reneszánsz idején is híres volt. A Nádasdyak ritka virágokat és cserjéket telepítettek. A kalandos történetű, egykor kertészetként funkcionáló arborétum ma az ország egyik legrégebbi növénygyűjteményét tudhatja magáénak. 

Az egynapos program lebonyolítását segítette a lenti Civil Kurázsi Alapítvány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában