Mit ettek régen a rabok? Rabkoszt Zala megye reformkori fogházában

Megyénk főorvosi tisztét 1819 és 1841 között a Felvidékről származó Fleischhacker József töltötte be. A Zalaegerszegen élő, táblabírói címet is elnyert szakember a felszólításnak eleget téve 1838. november 3-án kelt jelentésében fejtette ki álláspontját „a tekintetes nemes vármegye rabjai” élelmiszer-ellátásának kérdésében. Nyilatkozatából kitűnik, hogy nem csupán egészségügyi, dietetikai szempontokat vizsgált, hanem figyelembe vette „az élelembéli szereknek folyó árát”, valamint azt a tényt is, hogy rabellátás a vármegye adózók (azaz a nem nemes népesség) befizetéseiből működő házipénztárának költségvetését terhelte. Noha a főorvos becslése szerint akkor éppen a „vármegye fogházában naponként 200-nál is több rabszemélyek tápláltatnak”, a könnyebb áttekinthetőség végett a 27 főre szükséges élelmiszer mennyiségét adta meg (talán mert ez a háromnak a köbszáma), s ennek alapján, a mindenkori létszám figyelembevételével lehetett kiszámolni az összmennyiséget.

Fleischhacker József azokra a napokra, amikor húst kapnak a foglyok, egy 27 főnyi csoportra 6 és háromnegyed font (azaz személyenként egynegyed font) marhahúst vagy pedig 4 és fél (azaz személyenként egyhatod font) húst és 3 icce árpakását irányzott elő, mindkét változat elkészítéséhez csoportonként fél font só felhasználását javasolta (egy font 0,56 kg-nak, míg egy icce 0,84 liternek felel meg). Hasonlóképpen meghatározta, hogy más ételekhez (bab, borsó, lencse, burgonya, savanyú káposzta vagy savanyú répa) 27 személy részére milyen mennyiséget látott szükségesnek az étel fő alapanyagából, illetve az elkészítéshez igénybe veendő más összetevőkből (só, liszt, ecet, disznózsír). 

A javasolt ételekkel kapcsolatban Fleischhacker József felhívta a figyelmet arra, hogy a „borsó és lencse mindazonáltal a kevesebb tápláltatás és a zsizsikek miatti könnyebb megromlás tekintetéből legritkábban használtatható”. A főorvos megjegyezte azt is, hogy „igen kívánatos volna, ha az elöladott mód szerint a tápláltatás változtatna, és minden héten legalább egyszer a raboknak vagy savanyú káposzta vagy savanyú répa adattatna, mindesetre pedig mindegyik elölszámlált élelem szerekkel próba tétettettnék, ha a kívánt céloknak megfelelend-e?”

Zala vármegye közgyűlése ezt követően arra utasította a megyei számvevőt, hogy Fleischhacker főorvos szakvéleményét figyelembe véve számolja ki a rabok számára főzendő ételek mennyiségét, valamint dolgozzon ki erre vonatkozó költségtervezetet.

Jakabfy Gergely, Zala vármegye 1837 és 1847 között hivatalban lévő számvevője – egyébként nemeshetési birtokos – Zalaegerszegen, 1838. november 12-én keltezte a „rabok tartása kimunkálásárul” készített, Zala vármegye nemesi közgyűlésének beterjesztett összefoglaló jelentését. Beadványa a főorvosi irományon alapult, teljes mértékben figyelembe vette Fleischhacker javaslatait.

A számvevő jelentéséhez mellékelt egy feljegyzést, amely azon „élelembeli szereknek” az összeírását tartalmazza, melyek „naponként a nemes vármegye fogházában letartóztattatva lévő raboknak kiadandók lesznek”. Mivel a dokumentum napokra lebontva közli az ételeket, tulajdonképpen egy – a későbbiekben a vármegyei közgyűlés által elfogadott – heti menüt olvashatunk. Az iratból megtudhatjuk, hogy a fogvatartottak számára a vasárnap volt az egyetlen „húsevő nap”, ilyenkor „tehénhúsból” készített ételt kaptak. Hétfőn borsó, míg kedden káposzta főtt a részükre. Szerdán lencsét vagy babot készítettek nekik, míg csütörtökön savanyú répával táplálhatták magukat. Péntekre hajdinakását irányzott elő a feljegyzés, alternatívaként itt is babot jelölve meg. A szombati napon „kolompér vagy földi olma” – a burgonya korabeli elnevezése – jelentette a rabok táplálékát, ezzel „jóllakva” várhatták a húsevés lehetőségét jelentő újabb vasárnapot. (Nyelvtörténeti érdekesség, hogy Jakabfy párhuzamosan a „krumpli” szót is használta a főorvosi jelentés által „kolompér vagy földi olma” kifejezéssel illetett burgonya megjelölésére.) 

Jakabfy alapos költségvetést is kidolgozott a fogvatartottak élelmezéséről. A számvevő az élelmiszerekre vonatkozó „mastani folyó árat kitanulván” igyekezett pontosan kiszámolni azt, hogy egy rab egynapi táplálása mekkora kiadással jár a legolcsóbb krumplis szombattól a legköltségigényesebb savanyú káposztás keddig, amelyre nagyobb összeget kalkulált, mint a vasárnapra. Részletes számításokat követően azt irányozta elő, hogy – felfelé kerekítve – 3 krajcárban határozzák meg az egy rabra fordítandó napi összeget. Jakabfy Gergely azt is javasolta, hogy a vármegye Bertalan Vince ellenőrt – a kozmadombjai nemesember az 1845. évi összeírásban megyei kapitányként szerepelt – utasítsa a rabok részére előírt élelmiszer-mennyiség kiszolgáltatásának és elkészítésének a „felvigyázására”.

Zala vármegye az 1838. november 5-én kezdődött közgyűlésén tárgyalta meg a számvevői jelentést, és határozott a rabélelmezés ügyében. A testület a Jakabfy Gergely által rabonként és naponként előirányzott 3 krajcár költséget 4 krajcárra emelte fel, tekintetbe véve az ételkészítő személyek munkadíját is. Farkas János várnagy feladatkörébe utalták az eledelek elkészíttetését, valamint a rabok részére történő kiszolgáltatását. Az élelmezés „szakmai” ellenőrzésével a vármegyei főorvost és a zalaegerszegi járási sebészt, míg az ételkészítés és az ételek kiszolgáltatásának felügyeletével – azért, „hogy a raboknak semmi csorbulás e részben ne okoztasson” – Bertalan Vincét, a vármegyei katonák hadnagyát bízták meg. A közgyűlés rendelkezett az „eledelek kimunkálásáról” készített jegyzék kifüggesztéséről a börtön folyosójának falára, annak érdekében, hogy ahhoz „a raboskodók is magokat alkalmaztatni tudhassák”. Emellett az ételek készítéséhez és kiméréséhez szükséges edények beszerzéséről is döntöttek.

Az előzőekben ismertetett iratanyagból az tűnik ki, hogy a Zala vármegye zalaegerszegi fogházában tartózkodó rabok naponta egyszer kaptak (főtt) ételt. Más forrásból arról is tudunk, hogy a főtt ételek mellett kenyérrel – mint alapvető élelmiszerrel – is ellátták a fogvatartottakat. A szerény rabkosztot a szerencsésebb fogvatartottak számára a hozzátartozók által beküldött, bejuttatott élelmiszerek egészíthették ki. Bár jóval később, a 20. század elején gyűjtötték a Bihar vármegyei Nagyszalontán a Kodály Zoltán közreműködésével kiadott, „Sej, én is vótam a tömlöcbe bézárva” kezdetű rabéneket, annak egyik strófája talán az 1830-as, 1840-es évek zalai rabjainak gondolataitól sem állhatott messze: „Sej, sárga vagyok, mint a repce levele/ Megsárgított a vármegye kenyere/ Fél font komisz, messzely leves, semmi más/ Sej, a vacsorám egy keserves sóhajtás!”