Frissen Zalából

2022.01.18. 14:00

Az ország és a nemzet hőseire emlékeztek Gyenesdiáson

„Tisztelnünk kell más népeket, törekednünk kell a békés egymás mellett élésre, ugyanakkor soha nem szabad elfelejtenünk, hogy magyarok vagyunk, Magyarország a mi hazánk, amelyért áldozatot is kell hoznunk, ha a helyzet úgy kívánja.”

Péter B. Árpád

A megemlékezésen jobbról a harmadik Gál Lajos

A megemlékezésen jobbról a harmadik Gál Lajos

Erről is beszélt Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere, amikor a település, az ország és a nemzet hőseire emlékezett a 2. magyar hadsereg számára végzetes doni áttörés 79. évfordulóján. 

Kiemelte: a háború utáni évtizedek a hazaszeretet érzése helyett az internacionalizmusról szóltak, amikor magyarságunkat akarták velünk elfeledtetni, majd emlékeztetett: 1989-ben újították fel a hősök napi tisztelgést, kiterjesztve a haza, a szabadság és az emberi méltóság valamennyi mártírjára. 

 

 

– Az elesettek példát mutattak hazaszeretetből, kötelességteljesítésből, helytállásból, noha tőlük teljesen idegen érdekek kényszerítették háborúba az országot, és a katonákat a frontok vágóhídjára küldték, hogy az életükkel fizessenek – folytatta Gál Lajos, hozzátéve: a második világháború után nem volt szalonképes beszédtéma az áldozatokról szólni, és évtizedekig az „úgynevezett felszabadító hadsereg ellenségeinek minősültek elhalt katonáink”. 

A polgármester arról is szólt: a kenyérkereső nélkül maradt családok semmilyen támogatásban nem részesültek, csak hátrányos megkülönböztetésben, kirekesztő bánásmódban. 

 

 

 

– A törvény már a bevezetőjében kijelenti, hogy küzdelmes történelmünk során a hazáért harcolt hősök áldozata nélkül aligha maradhatott volna fenn a magyar nemzet és a magyar állam – szögezte le Gál Lajos –, ezért terjeszti ki a jogszabály a megemlékezést minden, a haza szabadságáért és függetlenségéért, a nemzet fennmaradásáért valaha küzdött hazafira. 

 

A polgármester emlékeztetett: az itthon maradottak, az asszonyok és a gyerekek is megszenvedték a háborút, s ők is megérdemlik az utókor tiszteletét. 

Gál Lajos a rendezvényen elmondott beszédében kiemelte: a hazaszeretetnek része, hogy tiszteletben tartsuk nemzeti múltunkat, és mi is felelősséget vállaljunk s tegyünk a közösségért, a hazáért, a nemzetért, Zala megyéért és Gyenesdiásért. Mint mondta: fel kell hívni a családok, az iskola és a társadalom figyelmét az ifjúság nevelésére, a hazaszeretetre, „hiszen az ország sorsa a felnövekvő nemzedék kezébe kerül”. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában