A Rongyos Gárda őrvidéki honvédő harcairól, egy évszázad távlatából (II.)

Az eseménysorozat hátteréről december 21-ei lapszámunkban közöltünk írást Paál Istvántól, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete elnökétől. Ezúttal az ágfalvai csatától folytatjuk a történeti visszatekintést.

A térségből kormányzati parancsra kivont zászlóalját Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy visszahozta Sopron védelmére: a csendőregyenruhába öltöztetett zászlóalj (a visszarendelési parancsot megtagadva) a terület végső rendezéséig a közrend biztosítását látta el. A folyamatosan bővülő felkelőcsapat létszáma 1921. szeptember második felére elérte a 3-4000 főt. A Szegeden szervezett, Horthy- féle Nemzeti Hadseregből időközben kivált báró Prónay Pál alezredest szeptember 16- án megválasztották fővezérnek, aki a szabadcsapatok parancsnokságának átvétele után állományát 5 seregcsoportba osztotta be, parancsnoksági helyük megjelölésével. 1.: Taby Árpád főhadnagy parancsnok, székhelye: Felsőőr. 2.: Budaházy Miklós százados, Felsőpulya. 3.: Molnár Endre főhadnagy, Németújvár. 4.: Héjjas Iván repülő főhadnagy, Pándorfalu. 5.: Maderspach Viktor százados, Nagymarton. 

1921. szeptember 21-én Héjjas Iván 50 "rongyossal" kikerülve a rendfenntartó - szigorú elfogási paranccsal ellátott - magyar reguláris katonaságot, s megkerülve északról a Fertő tavat és az osztrákok által a déli megszállt területet, éjjel lefegyverezte a járőregységeket, majd a Moson vármegyei osztrák alakulatokkal történt összecsapásokat követően szeptember 29-én estére az egész Nyugat-Magyarország a felkelők kezén volt. 

Ez a katonapolitikai helyzet a magyar kormányzatot kedvező tárgyalási pozícióba hozta. Az október 1-jei velencei, majd a 3-ai soproni magyar-osztrák-antant tábornoki bizottság részvételével zajlott tárgyalás jegyzőkönyve rögzítette, hogy Magyarország eleget tett a kiürítési kötelezettségének - hogy az új osztrák tulajdonos nem tudott ennek érvényt szerezni, a magyar kormányt nem érdekelte. 

A felkelők hadászati és politikai tisztánlátással bíró vezetői a Wilson-féle önrendelkezési elvre hivatkozva minden elfoglalt, korábbi magyar helység küldötteit meghívták a felsőőri tanácskozásra. Ezt alkotmányozó nemzetgyűlés rangjára emelve 1921. október 4-én 12 órakor kikiáltották az Ausztriától és Magyarországtól is független Lajtabánságot, majd kormányalakítás mellett Prónay Pált báni tisztségbe helyezték. A nemzeti jelképek formájáról, postabélyegről és újság létrehozásáról is döntés született. A Rongyos Gárda és harcostársai sikeres szabadságharca alapozta meg katonailag és diplomáciailag azt, hogy az antant meghátrálásra kényszerült, és jóváhagyta a december 14-ei soproni, illetve 15-16-ai 8 községbeli (Ágfalva, Balf, Fertődoboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk, Sopronbánfalva) népszavazást. Ez Magyarország melletti többségi voksolást eredményezett, ami Sopronnak volt köszönhető, ezért megkapta a Civitas Fidelissima, a Leghűségesebb Város címet. E helységek 1922. január 1-jén viszszakerültek Magyarországhoz. A további, magyarok, németek és horvátok lakta - Ausztriához csatolt - 10 községben a megindult tiltakozások, valamint a Rongyos Gárda katonai megmozdulásai - amit kormányzatunk fegyveres alakulatai hamarosan felszámoltak - kikényszerítették az 1923. január 10. és március 9. közötti újabb nápszavazásokat, így újból Magyarországhoz került Kis- és Nagynarda, Alsó- és Felsőcsatár, Német- és Magyarkeresztes, Horvátlövő, Pornóapáti, Ólmod és Szentpéterfa. A Rongyos Gárda terveiben nem zárult le a régi magyar területek visszaszerzésének gondolata, a közeli időszakban Pozsony környéke lett volna a célpont, de a kormány diplomáciai lépései kedvező eredményekkel kecsegtettek, amelyet nem kívántak megzavarni. Horthy és társai, elfogadva a realitásokat, nemcsak a királypuccsokat verték le, hanem a szabadcsapatok korlátlanságát sem fogadhatták el, így a régi harcostársak is konfliktusba kerültek egymással. A következmény a Rongyos Gárda kiszorítása lett. 

Amikor a Rongyos Gárda terület- és honfitársmentő cselekedeteire gondolunk, kegyelettel adózzunk emlékük előtt, és állítsuk őket a hazát mentő számtalan történelmi hősünk sorába!