Frissen Zalából

2021.12.09. 09:38

Tetőt javítanak, fát gyógyítanak az olai temetőben

Megszabadítják a fagyöngytől az olai temető védett öreg hársfáját, és kijavítják a kápolna megrongálódott tetejét is.

Arany Gábor

Trajtli Szabolcs a tetőn, Tóth-Tanner Balázs a létrán és Cseh András munka közben

Forrás: Arany Gábor

Az Alpin Green szakemberei ezekben a napokban láttak munkához.

Mint Tóth-Tanner Balázs, a cég vezetője érdeklődésünkre elmondta, augusztus 26-án a városra lecsapott vihar a temetői Szent Anna-kápolna mellett álló, kétszáz évnél idősebb, 2001 óta helyi jelentőségű természeti értéknek nyilvánított kislevelű hársfa ágait is megtépázta. A lehulló darabok megrongálták a 18 század közepe óta álló kápolna északi oldalán és a kereszt közelében is a tetőt. Ennek kijavításához kezdtek hozzá minap Az apró, ovális ablakos kápolnát már korábban is megrongálódott, 1930-ban villámcsapás miatt kigyulladt, akkor a közelében álló hársfa is roncsolódott. Most a tető kijavításával együtt a 26 méter magas, 22 méter koronaátmérőjű fa is kap kezelést, megtisztítják a fehér fagyöngytől az alpinista technikával dolgozó "fadoktorok".

Ezzel kapcsolatban Tóth-Tanner Balázs fontosnak tartotta megjegyezni, hogy karácsony környékén előszeretettel díszítésre használják, az asztali és a mennyezet dekorálására. Mivel a lakásban fellógatott csokorhoz képest a kinti fagyöngydísz sokkal tovább marad üde és zöld, ezért gyakran kerül házon kívülre. Fehér, ragacsos bogyója azonban fertőző, amit aztán a madarak visznek magukkal egyik fáról a másikra, ily módon terjesztve ezt a félélősködő, örökzöld növényt, ami elsősorban az alma-, a nyár-, a fűz- és akácfán jelenik meg, és az ágain gömbölyű, 60-100 centi átmérőjű bokrokat képez. A fagyöngy azonban a kéreg alá hatolva vizet és ásványokat von ki a fából, ezzel károsítja, statikailag gyengíti, ami miatt akár környezetére veszélyessé is teheti a fát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában