Frissen Zalából

2021.12.07. 11:30

Idén Keszthelyről indult az Egymillió csillag a szegényekért jótékonysági akció

Idén a Balaton- parti városból indult a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű jótékonysági akciója, amely mellett több adakozás, kezdeményezés is segíti a rászorulókat az ünnepi időszakban.

Péter B. Árpád

A Katolikus Karitász Keszthelyen húsz gyermeknek adott át ünnepi csomagokat

Forrás: Belovári András

A Katolikus Karitász Keszthelyen húsz gyermeknek adott át ünnepi csomagokat

Forras: Belovári András

A második adventi gyertyát dr. Udvardy György veszprémi érsek és Nagy Bálint, Keszthely polgármestere lobbantotta lángra, ami után hivatalosan is megkezdődött az országos katolikus karitatív akcióhét. A főpásztor lapunknak nyilatkozva arról is beszélt, a közelgő karácsony kapcsán talán érzékenyebbek vagyunk arra, hogy mindenki számára ünnepet varázsoljunk, köztük azoknak, akik év közben is segítségre szorulnak.

- Azóta minden évben valamelyik nagyobb város főterén, az adventi vásárban, forgatagban megpróbáljuk felhívni a figyelmet a körülöttünk élő szegényebb embertársainkra, az idősekre, a betegekre – mondta el László atya. – Hiszen ilyenkor mindannyian kicsit felfokozottabb hangulatban vagyunk, mert Jézus születésének ünnepére készülünk, és ilyenkor mindenkiben jobban benne van az adakozás iránti vágy, a segítőkészség és a jóindulat.

Éppen ezért a Katolikus Karitász a karácsony előtti időszakban több akciót is hirdetett, hogy az emberek fokozottan odafigyeljenek egymásra, folytatta a gondolatot Écsy Gábor, a szervezet országos igazgatója. Ennek jegyében november 22-én indították el a Tárjátok ki a szíveteket! elnevezésű adventi akciót, amelyben többféle programot szerveznek. Ezekben közös, hogy szeretnék a figyelmet ráirányítani „a körülöttünk élő emberekre”.

- Az adventi idő különösen is alkalmas arra, hogy valami jót tegyünk, könnyítsük mások esetleg nehéz életét, akár adománnyal, vagy látogatással, szóval, vigasszal, reménykeltéssel – hangsúlyozta Écsy Gábor, hozzátéve: a karitász munkatársai a kis gyertyákkal az ország több mint 200 településén hívják fel a figyelmet arra, hogy aki teheti, adakozzon az ünnepi időszakban. Nagy Bálint, Keszthely polgármestere leszögezte: fontos, hogy az önkormányzat a szükséges és kötelező teendőin túl is tegyen a rászorulókért, azokért, akik segítségre szorulnak.

- Persze, nemcsak adventben, hanem egész évben – tette hozzá a városvezető, aki arról is szólt: az ünnep közeledtével talán még a szokásosnál is nagyobb, erősebb az összefogás, amire alapozva minden évben hirdetnek valamiféle akciót, most például a Katolikus Karitász országos kampányához csatlakoztak. A Tárjátok ki a szíveteket adventi segélyprogram-sorozat keretében – főként főtereken, ünnepi vásárokban, templomok előtt – a karitász önkéntesei a járókelőkkel együtt mécsesekből szívet vagy a szervezet jelét, a lángoló keresztet formálják meg, amely a nélkülözőkkel való sorsvállalást jelképezi.

A Katolikus Karitász vezetői azt remélik: gyerekek, fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódnak majd az akcióba, meggyújtják a maguk fényét, és lehetőségeikhez mérten adományokkal is hozzájárulnak a rászorulók megsegítéséhez. A gyertyákért felajánlott összegeket a karitász a hátrányos helyzetűek téli megsegítésére fordítja, így például ételosztásokra, élelmiszercsomagokra, tűzifára, amivel családok százainak segítenek.

Ezek is érdekelhetik