Frissen Zalából

2021.12.04. 10:00

Hetvenéves a kanizsai motokrossz

Jövőre a kanizsai motokrossz a sportág megalakulásának 70. évfordulóját ünnepli. A jeles jubileumra a Kanizsa Motocross SE tavasszal egy kiállítást szervez, melyre az olvasóink fiókjaiban lapuló relikviákat is szívesen várja.

Benedek Bálint

Bolla Ferenc, az egyesület elnöke elmondta: a motokrossz sportágat Weisz Károly 1952-ben indította el Nagykanizsán. A hajdani első versenypályát Kiskanizsa és Szepetnek között építették ki, ezen gyakoroltak a fiatalok, köztük az alapító fia, Weisz Ferenc. Az első hivatásos, kanizsai motokrossz-versenyző idősebb Jordanics József autószerelő volt, akit számos tehetség követett. Sokan szerepeltek például magyar bajnokságokon, sőt nemzetközi viadalra is eljutottak, néhányakat pedig az a megtiszteltetés ért, hogy Európa-bajnokságon képviselhették városukat.

– Az irántuk érzett tisztelet és megbecsülés vezetett bennünket, amikor eldöntöttük, hogy a kivételes jubileumra kiállítással emlékezünk – folytatta. – Nemcsak meghonosították a sportágat, de azért dolgoztak, hogy fennmaradhasson. S, mi ugyanezt tesszük, őrizzük a lángot. Éppen emiatt szeretnénk egy olyan tárlattal emlékezni rájuk, amely bemutatja a nagy tetteiket, a saját szervezésű versenyeket, a küzdelmet és a verejtéket, amivel szilárd alapokat tettek le.

Korábban komoly motokrossz-élet volt Kanizsán Fotó: ZH-archívum

Bolla Ferenc hozzátette: azt tervezik, hogy a sportág kanizsai történetének legnagyobb neveit a 2000-es évekig kiemelik egy amolyan büszkeségfalra. Ezenfelül az alapító fiának, Weisz Ferencnek segítségével már több plakátot, sisakokat, ruházatokat, leírásokat, igazolványokat és újságcikkeket is gyűjtöttek. Azonban szeretnék, ha a kanizsai motokrossz iránt érdeklődő olvasóink is felkutatnák a fiókjaik mélyét, hiszen néhány fényképre, illetve relikviákra még szükségük van ahhoz, hogy izgalmas anyagot mutathassanak majd be tavasszal.

 

 

Ezek is érdekelhetik