2021.11.30. 10:00
Polgárőröknek szerveztek közlekedési továbbképzést Zalaegerszegen
Szombaton délelőtt a rendőrkapitányság tanácskozótermében a zalaegerszegi járás 60 polgárőre speciális KRESZ-továbbképzésen vett részt, decemberben pedig a nagykanizsai és a keszthelyi térség civil szervezetei is sorra kerülnek.

Donáczy Dezső szólt a képzés céljairól, fontosságáról, mellette Péter Lajos Fotó: Fincza Zsuzsa
A polgárőr egyesületek örvendetesen egyre több szolgálati gépjárművel rendelkeznek, a vezetőik a tervek szerint a jövőben külön vizsgát tesznek. A felkészülést megkönnyítendő a Zala Megyei Polgárőr Szövetség indult a Közlekedéstudományi Intézet pályázatán, aminek köszönhetően a szolgálati gépjárművet vezető polgárőrök részére közlekedésismeretekből tartanak továbbképzést, különös tekintettel a közúti forgalomirányításban részt vevőket érintő szabályokra.

A Donáczy Dezső, a ZMPSZ közlekedési szakreferense által szervezett kurzuson Péter Lajos, a Start Oktatási Kft. iskolavezetője, az Év zalai polgárőr pedagógusa tartott előadást. Először azokat a követelményeket vette sorra, amelyek a polgárőrökre vonatkoznak, majd ismertette a KRESZ legfontosabb szabályait és a legújabb módosításait. Külön foglalkoztak a defenzív vezetés és a példamutatás fontosságával – a tanultakkal összefüggésben az előadás végén vezetési stílustesztet töltöttek ki a résztvevők.
A tervek szerint az elméleti felkészítés után kisebb csoportokban lehetőséget biztosítanak a tanultak rutinpályán való gyakorlására is.