Mint hal a vízben – December végéig látogatható a Pelso-kiállítás Keszthelyen

Az 1997-ben indult kiállítássorozat a Balatonról (latinul Pelso) kapta nevét, s az idei téma sem rugaszkodott el a tópartiak életétől, ugyanis a halászat, illetve a hal megjelenítése volt a középpontban.

- A tárlat témáját mindig dr. Müller Róbert nyugalmazott múzeumigazgató határozza meg – tájékoztatott Machalik Krisztina művelődésszervező. – A következő biennálén a tihanyi kecskekörmök és egyéb kövületek fogják majd megihletni a pályázókat. Idén 62 keramikus- és textilművész állított ki az intézmény első emeleti termében. A tárlat kurátora Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész és T. Doromby Mária Ferenczy Noémi-díjas textilművész volt.

Gopcsa Katalin művészettörténész a kiállítás rendezője. A kiírás célja, hogy a pályázók a kortárs művészet szemüvegén át próbálják bemutatni az antik római kultúrát, erre is utal a latin elnevezés. A művészeknek két év áll rendelkezésükre, hogy a két műfaj sokszínűségét a közönség elé tárják néhány hónapra. Legyen letisztult vagy teljesen egyedi technika, megközelítés, mindenképpen elgondolkodtatásra készteti a nézőt, nemcsak esztétikai élményt ad a tárlat. Különlegesség még a kiállítás kiegészítőjeként az a gazdag képanyag, amit az archívumból állítottak össze a múzeum munkatársai.

A Pelso-kiállításon zalai alkotóként részt vett Takács-Szencz Lívia. Bár idén kapott elismerést, ám két évvel ezelőtt a Balatoni Fejlesztési Tanács díját hozhatta el. 2021-ben az „Ó, mely sok hal terem” című munkájának alapja egy citera, annak húrjai lettek a gobelin felvető szálai.

- Harmadik alkalommal veszek részt a pályázaton, mindig nagyon szívesen készülök az újabb kihívásra – mondta a cserszegtomaji textiltervező és festőművész, akivel a kiállításon találkoztunk. – Számomra az volt igazán nehéz, hogy itt élek a Balaton mellett. Túl egyértelmű lett volna egy egyszerű halábrázolás, ám jött a sors keze és hozzám került három kidobásra ítélt régi citera. Az egyik teljesen megfelelt a hal témájához, így elkészítettem a felvető szálakat, majd végig a hangszeren szőttem. Akkor jött a másik gondolat, hogy egy balatoni népdalt legyen a mű címe. Én inkább kárpitszövésnek mondanám az általam képviselt technikát.

Úgy szövök, mintha festenék, nálam ez a két világ úgy látszik elválaszthatatlan. Általában gyapjú és lenfonallal dolgozom, húsz-harminc színt megfestek a munka elején, s azokat használom. Amikor festek, akkor sem a tubusból kinyomott festéket, hanem azok keverékét használom. Próbálom ezt a hatást a textilképeken is elérni. Ha mégsem olyan a hatás, mint amilyet szeretnék, akkor visszabontom a szálakat és újra szövöm azt a részt. Számomra nagyon fontos, hogy mindig meglegyen az összhang. Igényes vagyok ilyen téren, még ha hónapokig is dolgozom egy alkotáson. A most kiállított másik művön, a „Széles a Balaton vize...” című képen belecsempésztem egy batikolt részt, középen a halászok alakját pedig festettem, az alján kárpitszövés. Ez a vegyes technika időutazás is egyben.

Egy biztos, az országos hírnevű alkotók maximálisan kitettek magukért, hogy az egyszerűnek tűnő téma tengerében szó szerint elvesszen a néző. Pár perc séta után már több kedvencet választunk, s van olyan mű, aminek látványa még hosszú órákig elkísér.

A XIII. Pelso Országos Kerámia és Gobelin Biennálén Formanek Zsuzsa (kerámia) és Málik Irén (textil) lettek a kategória legjobbjai. Második díjat Szőcs Éva Andra (kerámia) és Sziráki Katalin (textil), míg a harmadik díjat Magyar Márta (kerámia) és Vásárhelyi Kata (textil) kapta.

Galéria: