Zalaiak emlékeznek vissza a 2006. október 23-ai eseményekre

’56-os forradalom 50. évfordulóján a fővárosba, békésen hitet tenni a jobboldal által képviselt értékek mellett. Köztük volt Bunczom Ferencné is. – Még véget sem ért a rendezvény – elevenítette fel lapunknak –, amikor már jöttek a telefonok, amelyek arra figyelmeztettek, hogy a rendőrök bekerítettek bennünket. Utána mi magunk is tapasztaltuk, mi történik: láttuk a füstfelhőt, hallottuk a sikításokat. Annyi szerencsénk volt, hogy közel állt a buszunk, így időben kimenekülhettünk.

Az asszony napokig sírással küszködött a 2006. október 23-án történtek miatt, de úgy döntött, bár beteg, idén is elmegy a fővárosi nagygyűlésre, mert „a Fidesz-kormány alatt ilyen nem fordulhat elő”.

Bunczom Ferencné arra is emlékszik: amikor menekültek a rendőrattak elől, nénik és bácsik kiabáltak nekik az emeletekről, kérlelve, ne hagyják ott, védjék meg őket, mert forradalom lesz.

A hírek hallatán az itthon maradt családtagok, ismerősök rettegésben töltötték azt a délutánt, nekik pedig borzalmas volt látni hazafelé a sok rendőr- és mentőautót a 7-es úton – a főváros felé száguldva.

– Szerencsésen hazaértünk, de annak a napnak az emléke máig kísért, és a Jóisten mentsen meg attól, hogy az akkori vezetők újra hatalomra kerüljenek – szögezte le az asszony. – Elég volt 1956 és 2006, harmadszor ilyet nem akarok átélni, és senkinek sem kívánom.

És akkor egy kis történelmi kitérő, 2006 őszének tényeit idézve.

Ekkor került nyilvánosságra az MSZP–SZDSZ-koalíciót ismét győzelemre vezető Gyurcsány Ferenc miniszterelnök május 26-án, a szocialista frakció balatonőszödi (zárt) ülésén elmondott beszéde, amelyben az akkori kormányfő beismerte: „Elk.rtuk! Nem kicsit, nagyon!”, továbbá azt is, „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”.

Eztán tüntetéshullám indult, s így érkezett el október 23-a, az 1956-os forradalom kitörésének ötvenedik évfordulója, amelyen a (sokak szerint szándékosan) hibás rendőri fellépés miatt összekeveredtek a radikális tüntetők, illetve a Fidesz tömeggyűléséről békésen távozók. A többi már (velünk élő) történelem.

A Wikipédia mértéktartó beszámolója szerint a rendőrség fellépése „időnként meghaladta a jogszerű szintet, mert ellenállásra képtelen személyekkel szemben is erőszakot alkalmazott. A számos esetben aránytalan mértékű, szükségtelenül és törvénysértően alkalmazott erőszak, a több esetben megvert vagy letartóztatott jelenlevők, illetve a fogva tartás során elkövetett további bántalmazások” miatt a 2010-es kormányváltás után az Országgyűlés határozatban követte meg mindazokat, akiket 2006 őszén „akár az állami vezetői mulasztások, akár a törvénytelen rendőri fellépés folytán alapjogi sérelem ért”. De vissza a zalaiakhoz. T-né Szabó Erika így emlékszik vissza a 15 évvel ezelőtt történtekre.

– Amikor elindultunk a kanizsai református templomtól, már gyanús volt, hogy a rendőrség kamerákkal felvett bennünket, de semmilyen atrocitás nem történt útközben és a fővárosban sem. Mi nagyon jó helyen álltunk az Astoria előtt, s bár furcsa volt, hogy folyamatosan köröztek felettünk a helikopterek, de akkor még semmit sem tudtunk arról, hogy néhány kilométerrel odébb mi történik. Az volt a szerencsénk, hogy a jobb oldalon mentünk ki, ekkor már lövéseket és furcsa zajokat is hallottunk. Ma már egyértelmű, de akkor nem tudtuk: a radikális tiltakozókat rátolták a békés tömegre, majd rájuk támadtak.

A rendőrök mindenkit ütöttek, aki eléjük akadt – így emlékszik vissza a 15 éve történtekre Németh Zoltánné, hozzátéve: nekik szerencséjük volt, mert 10 percnyire állt a buszuk, s így időben kimenekülhettek a nagygyűlés után.

– Nagyon sokan voltunk, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy már a beszédeket megelőző műsor idején voltak olyanok, akik arról beszéltek: a Deák téren komoly „balhé”, összecsapás van – elevenítette fel a kanizsai asszony. – Amikor vége lett a rendezvénynek, hatalmas tömeg érkezett mindenhonnan, amely szinte odanyomta az embert a lánckorláthoz, ám ha nehezen is, de időben megérkeztünk a buszunkhoz. Amikor hazaértem, a tévében néztem tovább az eseményeket, és elcsodálkoztam, hogy mindez megtörténhet.

Németh Zoltánné úgy vélte, a Jóisten megsegítette őket azon a napon, mivel nem szakadtak el egymástól, és nem keveredtek bele az utcai harcokba, ami tőlük csupán néhány száz méterre tört ki.

Gudlin Györgyné is ott volt a fővárosban 15 évvel ezelőtt. Azt mondta lapunknak, békés megemlékezésre készültek, de amikor Pestre értek, az utcán kiabáló fiatalokkal találkoztak, akik azt mondták: verik az embereket.

– Akkor még nem foglalkoztunk ezzel, mert ilyesminek a nyomát sem láttuk – folytatta a történetet. – Amikor a nagygyűlés helyszínétől egy saroknyira felfedeztük, hogy Wittner Mária beszél, megálltunk, de egy fiatalember fenn ült a telefonfülke tetején, fújta a trombitáját, így semmit nem hallottunk. Tehát a zavargások, az atrocitások már a déli órákban elkezdődtek.

Később, a Fidesz ünnepségének végén, látszott a füstfelhő, ami akár könnygáz is lehetett, és hallották a puskadurranásokat, kiabálásokat is, elevenítette fel Gudlin Györgyné, aki arra is világosan emlékszik: a rendőrök feléjük szorították a randalírozókat.

– Amikor láttuk a lövöldözést, akkor bemondta valaki a megafonba, hogy mindenki minél gyorsabban menjen haza – emlékezett vissza a másfél évtizede történtekre az asszony. – Közben láttuk azt is, hogy egy ház erkélyére kifeszített nemzeti színű zászlót – belőve oda – felgyújtotta valaki. Mi ezután gyorsan elindultunk haza, és így tettek a többiek is, tehát aki azt állítja, hogy a fideszesek randalíroztak, az egészen egyszerűen hazudik.

Mind a négy zalai asszony azt mondta lapunknak, ami 2006. október 23-án történt, az soha többé nem fordulhat elő, ez a fajta állami brutalitás nem ismétlődhet meg. Szerintük ezért is van különös tétje a jövő évi választásnak, s közülük – illetve ismerőseik körében is így van –, akinek az egészsége engedi, holnap újra ott lesz a budapesti nagygyűlésen.