Frissen Zalából

2021.10.05. 11:00

Három hónapon át látható a kézműves kiállítás Bárszentmihályfán

Kézműves termékek, háztartási használati tárgyak, öltözékek, fafaragások és fotók is láthatóan az elmúlt hét végén a bárszentmihályfai város kultúrházában megnyílt kiállításon.

Korosa Titanilla

A Kézművesség régen és ma című tárlatot a városi könyvtár munkatársai állították össze, a kiállított tárgyakat a helyi lakosok közreműködésével gyűjtötték össze.

A kiállítás megnyitóján Drávecz Gyula, Lenti alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket és emlékezett meg a kézművesség történetéről, fejlődéséről, majd dr. Csider Sándor nyugalmazott főiskolai docens, az ELTE Savaria Egyetemi Központ volt tanára méltatta a tárlatot és arra kérte a helyieket, hogy folytassák azokat a hagyományokat, amelyeket elődeik megteremtettek.

Dr. Csider Sándor, Drávecz Gyula és Lapath Gabriella, a könyvtár igazgatója a megnyitón Fotó: A szerző

-Ők nem azért alkottak, hogy hagyományt teremtsenek – mondta. – Előállították azt, ami a hétköznapi munkához, életükhöz szükséges volt és nem is gondoltak arra, hogy valamikor évtizedekkel később ezek a tárgyak kiállítása darabok lesznek. Az alkotókat vezérelte a jó szándék, s olyanoknak készítették a tárgyakat, munkákat, akiket szerettek.

A tárlat 3 hónapon át látogatható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában