2021.09.06. 16:37
Volt ruhagyári dolgozók találkoztak Botfán
Ha régi francia filmet nézünk, jó eséllyel láthatunk a férfiakon az egerszegi ruhagyárban készült öltönyöket.
Rudas Ferenc, Rudas Ferencné, Simon Lívia, kezében egy ruhagyárat bemutató fotóalbummal, Kovács Lajos
Forrás: Zalai Hírlap
Fotó: Pezzetta Umberto
Ez is szóba került, amikor a 2003-ban bezárt cég volt dolgozóival beszélgettünk az éves összejövetelükön, amelynek szombaton a botfai Hüvös-kastély adott otthont.
Az emlékek rendszeres felidézése Simon Lívia normatechnológusnak köszönhető, aki 2013-ban botfai lakására invitálta tucatnyi volt kollégáját egy kis múltidézésre.
Ez olyan jól sikerült, hogy a folytatás mellett döntöttek, amihez olyan sokan csatlakoztak, hogy nagyobb közösségi teret kellett keresniük. Legutóbb, 2019-ben már közel százan, most fele annyian jöttek el, amiben az idő múlása mellett a járványhelyzet is közrejátszott. Egykor a ruhagyár három telephelye 3200 embernek adott munkát, a bezáráskor másfélezer dolgozója sem volt. Egyikük, Rudas Ferencné 1976-ban franciatolmácsként kezdte ott a munkáját.
– A hetvenes években négy kamion vitte folyamatosan francia megrendelésre az öltönyöket, zakókat, kabátokat. Az volt az első exportpiacunk, volt év, amikor 300 ezer tételt szállítottak el. Sokféle márkát gyártottunk, és aztán a világ minden tájára elkerültek a ZA-KO termékei – idézte fel a gyárban töltött 28 éve egyik szakaszát. – Szervezett, fegyelmezett, de mégis kellemes légkörű munkahely volt – tette hozzá.
Később, 10 éven át a bezárásig a kereskedelmi osztályt vezette. Az élete volt a gyár, férjet is itt talált magának. Rudas Ferenc az alapanyagraktárat vezette, azon kevés helyek egyikét a gyárban, ahol férfiak dolgoztak, mert az öltözetek milliói szorgos nők kezei alól kerültek ki.
– Szinte a főnököm volt a feleségem – mondta nevetve Rudas Ferenc, aki 1971-től a bezárásig dolgozott a ruhagyárban, anyagbeszerzőből lett vezető.
A találkozó egyik “fellépője” is ruhagyárban töltötte munkás éveit. Kovács Lajos szavalt és énekelt is már kollégáinak, ő szabóként kezdte 1956-ban a gyárban, 10 év után lépett elő a szabászat főművezetőjévé, s volt az 35 évig. Szerencsésnek mondja magát, mert 2001-ben elment nyugdíjba, nem kellett végigélnie a bezárás időszakát.
A találkozók folytatódnak, Simon Lívia Facebook-csoportot alakított ruhagyári találkozó néven, ami már 200 tagot számlál, és ennél is több nevet rejtő telefonos listája segít neki tartani a kapcsolatot a volt kollégákkal.