Szent Corona-díjjal ismerték el a megyei kórház dolgozóinak kimagasló teljesítményét

A fonyódi születésű dr. Fenyősi Zoltán huszonegy éve kapta meg diplomáját, azóta dolgozik aneszteziológus és intenzív terápiás orvosként. A főorvos, megköszönve a jelölést, hangsúlyozta: a Covid-intenzív ellátásban egy csapatként dolgozott mindenki – az egész Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály a más területről odairányított orvosokkal, ápolókkal, munkatársakkal. Ők azok, akik a legsúlyosabb állapotú betegeket látták el, s ők voltak, akik sokszor utoljára szóltak a páciensekhez.

– A megyei kórház vezetősége az intézmény adottságait felmérve szeptember végétől a Covid-intenzív ellátóhelyet a pulmonológiai osztály helyén jelölte ki – mondta az ezt a részleget irányító főorvos. – A kollégákkal együtt, mondhatni, párhuzamosan láttuk el az intenzív betegeket, végeztük a sürgős műtéteket és az újonnan kialakított, lélegeztetőkészülékekkel, infúziós pumpákkal beműszerezett osztályra került, súlyos állapotú fertőzötteket. Ahogy nőttek az esetszámok, úgy bővült az ellátószemélyzet. Ez mindenki számára új helyzet és kihívás volt. A megnövekedett munkát a szívsebészeti intenzív osztállyal közösen végeztük. Az összes nővérük ott dolgozott, miközben a szívsebészeti intenzív osztály orvosai vitték az általános intenzív ügyeleteket is. Mindent a legjobb tudásunk szerint és a folyamatosan megjelenő, az aktuális terápiás protokollok, szakmai ajánlások alapján végeztünk.

– Láttak örömteli és szomorú eseteket. Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban?

– Amikor a Covid-fertőzés súlyos légzési elégtelenséggel párosul, nehéz visszafordítani a folyamatot. Bizonyos komplex terápiás módszerekkel tudunk segíteni egy ideig, ám eljöhet az a pont, amikor a szervezetbe kevés oxigén kerül, és a létfontosságú szervek fokozatosan felmondják a szolgálatot. A legmegrázóbb talán az, amikor egészségesnek tűnő, fiatal pácienseket vesztettünk el rövid idő alatt. Nagyon rossz volt felemelni a telefont, és közölni az otthon reménykedő hozzátartozókkal, hogy szerettük nem élte túl a betegséget. Mindannyian emberek vagyunk, ezek az emlékek nem múlnak el nyomtalanul, a mindennapjainkra rányomták a bélyegüket. Szerencsére a betegek többségének életét sikerült megmenteni, mi, kollégák pedig sokat tanultunk egymástól: kitartást, türelmet és a szakma szeretete sem csorbult, úgy gondolom.

Kiss Tibor, az I.-es Belgyógyászat és Infektológia szak­ápolója nyolc éve van az egészségügyi pályán, teljesen más területről érkezett, élelmiszeripari érettségije van, a kórház előtt raktárosként dolgozott. A munkaügyi központban jött a lehetőség a váltásra, a kórházban a sürgősségi beteg­ellátó osztályon kezdett, ahol először csupán három hónapra szerződtették. Később kapott egy telefonhívást, miszerint üresedés van, visszavárják. Tibor – ahogy mondja – végigment a ranglétrán. Három éven keresztül betegkísérő volt, majd a főnővérnek jelezte, szeretne továbblépni, tanulni. Kemény időszak következett, munka mellett iskola, miközben segéd­ápoló, gyakorló ápoló és végül ápoló lett. A sürgősségiről nemrég került át az I.-es belgyógyászatra.

– Az elején magam sem gondoltam volna, hogy maradok, főleg úgy, hogy régebben a vér látványától is rosszul voltam. Megszerettem az egészségügyi munkát – vallja Kiss Tibor, aki októberben, a második hullám idején került a Covid-részlegekre. – Voltam a Covid-sebészeten, a Covid-pulmonológián, a Covid I.-es Belgyógyászaton, egyedül az intenzív osztályra nem helyeztek át. Én a járvány első hullámában estem át a betegségen, akkor attól féltem, nem tudok levizsgázni. Nehéz időszak volt ez mindenki számára. A betegeket leginkább az bántotta, hogy a hozzátartozók nem látogathatták őket a járvány­ügyi helyzet és az előírások miatt. Nagyon hálásak voltak, segítettünk az élelmiszer- és ruhacsomagokat bevinni, beszélgettünk velük, amikor tudtunk. Számunkra a zsilipelés miatt a beöltözés, fertőtlenítés többórás folyamata volt egyrészt megerőltető. Másrészt bennünket is megviselt lelkileg a járvány. Sokat álmodtam azokkal, akiket hetekig ápoltam, találkoztam velük nap mint nap, aztán elmentek. Szerencsére voltak gyógyulások is, ami megerősített minket. A karácsonyt a Covid-sebészeten töltöttem. A kihívások és nehézségek ellenére újra vállalnám. Átestem a tűzkeresztségen, már tudom, mire számíthatok.

A legfiatalabb kitüntetett Németh Eszter, az Ortopédiai Osztály állandó nővére ugyancsak a kórházban töltötte a karácsonyt, sőt, a szilvesztert is. Öt éve az intézmény munkatársa, egyébként ugyancsak pályát módosított, a Deák-technikumot a Ganzban kapott érettségi után végezte el.

– Voltam a Covid-osztályokon, majd később az oltópontokon is sokat segítettem – mondta Eszter, aki gyermekkori álmát valósította meg nővérként. – A járványintézkedések miatt voltam az urológián, a kardiológián. Egy idő után megszoktuk, elfogadtuk a változásokat. Emlékszem arra a csütörtöki napra, amikor a járvány elején ideiglenesen bezárt az Ortopédiai Osztály és elhalasztották az előjegyzett műtéteket: másnap már a kardiológián kezdtem. Szerintem a második hullám volt a legnehezebb mindenkinek, mi, kórházi dolgozók munka közben tartottuk egymásban a lelket. Számomra, aki az ortopédiáról érkeztem, jóval megterhelőbb volt mindez. Igyekeztünk a betegekkel elfeledtetni a nehézségeket, együtt ünnepeltünk mikuláskor, karácsonykor, szilveszterkor. Azokban az időkben mi ott egy család voltunk. Mindannyiunknak megtisztelő a kitüntetés, de úgy gondolom, ez az egész szakmának jár.

Kapcsolódó cikkünk:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/atadtak-a-koszonet-a-hosoknek-dijakat-5342498/