„Úgy főzöl, mint a nagymamám” – Interjú Tálos Krisztiánnal

Több mint 10 éve immáron saját, menüztetéssel, rendezvények gasztronómiai részével foglalkozó vállalkozását irányítja sikeresen, az Ízbirodalom nevét széles körben ismerik a dél-zalai térségben. Az út, melyen idáig eljutott, meglehetősen hosszú és rögös volt, de úgy véli, enélkül ma nem lenne az az ember, akivé vált.

Tele volt már a placc

- Eredendően villanyszerelőnek készültem, de kiderült, hogy enyhén színtévesztő vagyok, és a színes vezetékek miatt ez ugyebár kizáró ok – idézte fel Tálos Krisztián. – Ezt jelöltem meg a jelentkezési lapon az első helyen, másodiknak az érettségi bizonyítványt is adó asztalosképzést, harmadiknak pedig az akkori nevén Thúry György Kereskedelmi, Vendéglátó- és Idegenforgalmi Szakképző Iskolát, a vendéglátó szakmát. Asztalosképzés abban az évben nem indult, így maradt kizárásos alapon a „Keri”. Elkezdtem, s inkább a felszolgáló képzés vonzott, amikor az első év nyarán jó barátom felvetette, hogy a szokásos gyakorlatomat töltsem Zalakaroson, az egyik hotelben. Amikor jelentkeztem, kiderült, hogy a placc már tele van, felszolgáló nem kellett, viszont a konyhán voltak még üres helyek. Nem ellenkeztem – és láss csodát, az a hangulat, a légkör, amivel találkoztam, a könnyed, laza, görcsmentes munkastílus azonnal megfogott. Az első egy órában eldöntöttem: igen, én ezt akarom csinálni. Minden, ami ezután következett, már csak ennek a folyománya.

18 évesen főszakács

Voltak még ilyen jelentős állomások Krisztián életében, melyek megerősítették döntésében. Életre szóló élménye, amikor egy újranyílt nagykanizsai étterembe hívták 15 évesen, hogy segítse ki őket, mert bevállaltak egy lakodalmat, csak éppen a szakácsok, akiket hívtak, nem jöttek meg.

- Azt mondták, már össze van rakva minden, csak be kell fejezni az ételeket, ne izguljak, simán menni fog – mesélte. – Nahát, amikor beléptem a konyhára, döbbenten láttam, nemhogy nem voltak „összerakva” az ételek, még az előkészítés se tartott szinte sehol. De akkor már nem hátrálhattam meg. Aki élt és mozgott a tulajdonosok családjaiból és az enyémből, az ott volt, a munkát, mint leendő szakács, én irányítottam. Hagyományos lakodalmas menüt kellett összehozni, levessel, mártással, rétessel – sikerrel jártunk. Olyannyira, hogy utána megkértek: maradjak ott tanulónak, rendes pénz fizetnek. Akkor jöttem el Zalakarosról. A másik hely, ahol sokat tanultam, a Szőlőskert Fogadó volt. A legnívósabb étteremnek számított abban az időben, sokan ott kezdték a pályafutásukat, akik manapság már más, szintén elismert helyeken dolgoznak. Következő munkahelyemen, a Csónakázó-tónál lévő Korona Hotelben 18 évesen főszakács lettem. Ott tanultam meg, az idősebb kollégák közt, hogyan kell bánni az emberekkel.

Az Isten háta mögött

Krisztián elég későn, 24 évesen döntött úgy, hogy tesz egy próbát külföldön, így került párjával, Tálos-Horváth Terézzel a nagy-britanniai Holy Islandra, azaz Szent-szigetre. Gyönyörű hely az Északi-tengerben, de szó szerint az Isten háta mögött van. A szigetet százan lakták, az ott élők egy része halászattal foglalkozott, vagy a turizmusból élt. A pár hét évet húzott le Angliában.

- Az megint nagy újrakezdés volt, mert a nyelvet egyáltalán nem beszéltem, ezt a hiányosságomat a munkával kompenzáltam: kénytelen voltam jól főzni, ha nem akartam, hogy legyen reklamáció, nyilván, angolul – magyarázta. – Sokat tanultam, egy csomó dolgot onnét hoztam a dél-zalai térség kínálatába. Olyanokra gondolok, mint a tépett malachús, azaz a pulled pork és az amerikai káposztasaláta, a coleslow.

Harmincéves volt, amikor úgy érezte, ideje lenne családot alapítaniuk, gyermeket vállalni, ezért 2011-ben hazajöttek. Megint újrakezdte, előbb egy büfét üzemeltetett egy gyárban, házhoz járt lakodalmakat főzni, hidegtálakat készített megrendelésre, majd amikor Kiskanizsára költözött, figyelme a pizzakészítés és házhoz szállítás felé fordult. Úgy vélte, ez egy olyan piaci rés, amiben van lehetőség, mert a városrészben akkoriban senki nem sütött pizzát.

Pizza és menüztetés

- Akkor már érződött, hogy a gyárral gondok lesznek, úgy gondoltam, váltanom kell – mesélte. – Hála Istennek mindig jól ráéreztem arra, mikor mit kell tennem. A pizza is bejött, főleg Kiskanizsa és Sormás volt a „célcsoport”, és én nem is akartam többet, de egy idő után akkora igény mutatkozott, hogy bármilyen hihetetlen, éppen emiatt már nem érte meg csinálni. Több emberre, több futárra lett volna szükség, de ez nagyon megnövelte volna a költségfaktort. Így fokozatosan áttértem inkább a menüztetésre, ma már átlagosan napi 250 adag ételt készítünk a munkatársaimmal.

Az elején furcsa volt neki, amikor jöttek a visszajelzések az ügyfelektől, hogy „Úgy főzöl, mint az anyukám!”, vagy amikor a nagymama főztjéhez hasonlították az övét, érzett egyfajta pejoratív élt a szavak mögött. Ma már tudja, ez a legnagyobb dicséret, amit ember kaphat a főztjére.

Minden így volt jó

- Soha, egy percre sem bántam meg, hogy hazajöttem – szögezte le végül. – Visszatekintve azt mondom, hamarabb kellett volna, nem 30 évesen. Sőt, inkább úgy fogalmaznék: előbb kellett volna kimennem és hamarabb visszajönnöm. De nem rágódtam ezen soha, mert a végeredmény a fontos, az alapján pedig könnyen lehet, hogy minden úgy volt jó, ahogy történt.