Nehéz sorsú gyermekeknek szentelte életét Fülöp Istvánné nyugalmazott pedagógus

A díjat dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere adományozta Fülöp Istvánnénak a gyermekek személyiségfejlődése érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. A pedagógus, minden diák Kati nénije negyven évvel ezelőtt a többségében hátrányos helyzetű, roma gyermeknek segítséget nyújtó csapi általános iskolában kezdte pályafutását – és ott is fejezte be tavaly.

- Általános iskolába anno Nagykanizsán, a Szabadság téribe jártam, majd a Thúry György Kereskedelmi Szakképző Iskola következett, ahol bolti eladóként végeztem – idézte fel egyáltalán nem könnyű indulását Fülöp Istvánné. – Az ott tanító pedagógusok példája serkentett arra, hogy én is ezt a hivatást válasszam. Az érettségit megelőző időszakban már tudatosan készültem a pályára. A Kaposvári Tanítóképző Főiskolára jelentkeztem, felvételt nyertem és 1980-ban tanítóként végeztem pedagógia, illetve technika szakkollégiummal. Abban az időben kapcsolatok nélkül szinte lehetetlen volt bekerülni a jó nevű városi általános iskolákba, de ha volt is kapcsolatod, csak és kizárólag „kihalásos” alapon működött a dolog, annyira telített volt a pálya. Nekiálltam álláshirdetéseket böngészni, keresni a nekem valót – így jutottam el a csapi iskolába, ahol a személyes találkozás alkalmával eldőlt a sorsom, mert a gyerekek csüngtek rajtam. Azonnal eldöntöttem, hogy maradok. 1980 augusztus 15-vel elkezdtem pályafutásom a Csapi Általános Iskola és Kollégiumban, ahonnét 40 évig sehová sem mozdultam. Rögtön a mélyvízbe kerültem, ugyanis első osztályosokat kaptam, 23, vagy 24 gyereket. Fontos megemlítenem a sajnos, nemrég elhunyt Bán Józsefet, az akkori igazgatót, aki kiváló tanítómesterem volt – szigorúan, de következetesen, kemény kézzel fogta a pedagógusokat és arra tanított minket, hogy ebben az iskolában a gyermek érdeke az első, a mi munkánk pedig szolgálat. Hosszú éveken át tanítóskodtam, majd 1989-ben, a változások időszakában az akkori igazgató, Kiefer Károly felkért, hogy igazgatóhelyettesként segítsem a munkáját.

Fülöp Istvánné hozzátette: a csapi iskola mára igazi oktatási centrummá nőtte ki magát, 2006-ig folyamatosak voltak a fejlesztések és ebből fakadóan állandósultak az adott épületrészeket érintő ki- és beköltözések, ami nem kis szervezőmunkát igényelt. Szerencsére azonban, mindig ott volt a háttérben és segített a tantestület.

- Az, hogy ma az iskola így néz ki és ennyire modern, Kiefer Károlynak és a ma is regnáló polgármesternek, dr. Tóth Lászlónak köszönhető – folytatta a most kitüntetett pedagógus. – Ők ketten fontosnak tartották, hogy legyen egy intézmény, ahol a szegény sorsú cigánygyerekek esélyt kapnak egy jobb életre.

Fülöp Istvánné a KLIK megalakulásakor munkatársai unszolására vállalta el az igazgatói megbízatást, miután Kiefer Károly nyugdíjba vonult.

- Nem akartam, mert bevallom, addigra már kicsit elfáradtam, a munkám az évek alatt rendkívül szerteágazó volt – árulta el a most kitüntetett szakember. – A napjaim nem értek véget azzal, hogy leadtam az óráimat, azt követően még sok feladatom adódott, amit gyakran hazavittem és éjszakába nyúlóan dolgoztam rajtuk. Ez az oka annak, hogy a sikeres pályázat után végül az igazgatói ciklusom nem töltöttem ki. Úgy döntöttem, hogy a hátralévő aktív éveimben tanítok. Ebben szerepet játszott természetesen az is, hogy szerettem volna épen, egészségesen nyugdíjba menni – ami tavaly be is következett.

Persze, aki az életét ilyen elszánással szenteli a tanításnak, annak jó eséllyel a nyugdíjas éveit sem a nyugalom jellemzi.

- 2020 júniusában vonultam nyugdíjba, s dr. Tóth László polgármester felkérésére szeptember óta délutános óvónéniként besegítek az óvodában – árulta el a pedagógus. – Természetesen, élvezem ezt a feladatot is. Visszatekintve a pályafutásomra, azt tudom mondani, hogy a munkám sohasem önmagamról szólt, én mindig csapatban szerettem dolgozni. Akkor éreztem jól magam, ha a megvalósításhoz mindenki hozzá tudta tenni a maga gondolatát, ötletét, javaslatát. Bármilyen programról, vagy rendezvényről volt is szó, mindig maximalisták lehettünk a lebonyolítást tekintve. Ugyanis a tanulságokat mindig közösen leszűrtük és legközelebb még jobban csináltuk.

Fülöp Istvánné pályafutása negyven éve alatt egyszer sem érezte azt, hogy munkahelyet kellene váltania. Sőt.

- Amikor a nagyrécsei és a csapi iskola fuzionált, volt lehetőségem a másik iskolában is tanítani testnevelést, technikát és matematikát, magas létszámú osztályokban – mesélte a nyugalmazott pedagógus. – Érdekes, de az semmivel sem volt könnyebb – fegyelmi szempontból biztosan nem. Amivel itt, a csapi iskolában többet kellett nyújtani pedagógusként, az az, hogy a tanítási órákkal a munkának nincs vége. Aki idejött dolgozni, mindenkinek elmondtuk, hogy bentlakásos iskola lévén, a gyerek az örömével, a bánatával, a gondjával, bármilyen, számunkra picinek tűnő ügyével hozzánk fordul, nekünk mondja el, tőlünk várja a segítséget. Sokszor olyasmit is megosztottak velünk, amit még a szüleikkel sem. Ez nagy felelősség, egyszersmind kötelesség, mert valahol mi egy kicsit a távollévő szülőket is pótoltuk a gyerekek számára. Ha kirándulni mentünk, az útitáska tartalmát mi állítottuk össze, a színházba látogattunk, a gyerekek ruházatát is mi válogattuk az alkalomnak megfelelően. Mindez szorosabb kapcsolatot jelentett a gyermekkel, ami számos esetben mind a mai napig él. Ennek köszönhetően azonban az általunk képviselt emberi értékeket is sokkal jobban át tudtuk adni nekik. Sokan közülük máig ezekből töltekeznek, ezt tudom azoktól a ma már felnőtt, gyermeket nevelő egykori diákoktól, akikkel összefutok néha és váltunk pár szót. Mindig azt szoktam mondani mindegyik gyermeknek: nincs a homlokodra írva, hogy mit csinálsz majd felnőttként, tehát bármi lehetsz, bármit elérhetsz, csak akarnod kell. Hála Istennek, ezt sokan elhitték – és valóra váltották az álmukat.