Frissen Zalából

2021.06.14. 07:00

Megerősödtek hitükben a hévízi diákok a 8 tanév alatt

A megszokotthoz képest egy hónapos csúszással, a hittanévzáróval egybekötve tartották tegnap a konfirmációt a fürdőváros református gyülekezetében.

Péter B. Árpád

A konfirmáló fiatalok az úrasztala mellett felsorakozva tettek tanúbizonyságot hitükről

Fotó: Péter B. Árpád

A konfirmáció a hit megerősítését jelenti, magyarázta lapunk kérdésére Péntekné Vizkelety Márta lelkipásztor.

– Az első osztálytól kezdődően a református hitoktatásra jelentkező gyerekekkel végigvesszük az Ó- és az Újszövetség történeteit, s az a reménységünk, hogy az általános iskola nyolc éve alatt valóban megerősödnek a hitükben, ez történt most is. Erről tesznek a konfirmálók bizonyságot a gyülekezet előtt a heidelbergi káté kérdései alapján – fogalmazott a lelkész. – Ezzel a „vizsgával” pedig a gyülekezet felnőtt szolgáló tagjaivá fogadjuk őket, ami egyúttal azt is jelenti, hogy mostantól részesülhetnek az úrvacsorában.

Péntekné Vizkelety Márta hozzátette, a pandémia megnehezítette a felkészülést. A pünkösdhöz viszonyított egy hónapos csúszás is azért alakult ki, mert tavasszal zárva volt az iskola és a templom is, így nem volt lehetőség a közös felkészülésre.

A konfirmáló fiatalok az úrasztala mellett felsorakozva tettek tanúbizonyságot hitükről
Fotó: Péter B. Árpád

– Ám Isten kegyelméből visszaszorult a járvány, így a hittanévzáróval együtt meg tudtuk tartani a konfirmációt is – szögezte le a lelkipásztor, aki arról is beszélt, évről évre egyre többen választják a református hitoktatást, és így nő a konfirmálók száma is, ami nagy öröm a gyülekezet számára. A tanévet három hét múlva a kezdődő balatongyöröki református nyári tábor koronázza meg, amelyre mintegy 40 fiatal jelentkezett.

A konfirmációra Péntekné Vizkelety Márta mellett Kotora Pál és Kotora Erika hitoktató készítette fel a fiatalokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában