Frissen Zalából

2021.04.16. 13:00

Vadász, horgász, madarász – Idén is meghirdeti nyári táborait a Zalaerdő Zrt.

A Zalaerdő Zrt. idén is meghirdeti hagyományos táborait a természetbarát gyerekeknek.

Horváth-Balogh Attila

Az állami erdőgazdaság táboraira két helyszínen, az obornaki Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskolában és Szentpéterföldén kerül sor.

Előbbi településen vadásztábort, erdei alkotótábor, madarásztábort és erdei kalandtábort rendeznek, Szentpéterföldén pedig vadásztábort (ez már be is telt) és horgásztábort. A táborok egy része ottalvós, más része azonban napközis jellegű, ezeknél a gyermekek napi szállításáról a szülőknek kell gondoskodni. A táborokban a szervezők izgalmas erdei kirándulásokkal, kézműves-foglalkozásokkal, horgászattal, madárgyűrűzéssel, solymászattal, bátorságpróbával, s a vadászat titkaival várják főleg az általános iskolás, illetve részben a középiskolás korosztály tagjait.

Az évek óta nagy érdeklődésre számot tartó táborokra júniusban, júliusban és augusztusban kerül sor, természetesen a vírushelyzet függvényében aktuálisan érvényben lévő szabályozásnak megfelelően. Ez némiképp befolyásolhatja majd az egyes turnusok időpontját, de a szervezők abban bíznak, hogy addigra már normál rend szerint zajlik az élet.

 

Ezek is érdekelhetik