Ferenc pápa szerint a nagyböjt a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje

Nagyböjti utunkon, mely a húsvéti titok ünneplése felé halad, arra emlékezünk, aki „megalázta magát és engedelmeskedett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”, bocsátja előre a Szentatya, kinek üzenetét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata tette elérhetővé magyarul. A megtérés ezen időszakában, folytatja Ferenc pápa, megújítjuk hitünket, merítünk a remény „élő vizéből”, és nyitott szívvel fogadjuk Isten szeretetét, aki mindannyiunkat testvérré formál Krisztusban. Húsvét éjjelén megújítjuk keresztségi ígéreteinket, hogy a Szentlélek működésének köszönhetően új emberré szülessünk. A nagyböjti utat, akárcsak a keresztény élet egész zarándokútját, már most a feltámadás fénye világítja be, mely irányítja mindazok érzéseit, viselkedését és döntéseit, akik Krisztust követik. A böjt, az ima és az alamizsna Jézus tanítása szerint megtérésünk feltétele és kifejezőeszköze, szögezi le a Szentatya. A szegénység és az önmegtagadás útja (a böjt), a megsebzett emberre való odafigyelés és a róla való szeretetteljes gondoskodás (az alamizsna) és az Atyával folytatott gyermeki párbeszéd (az ima) lehetővé teszi az őszinte hit, az élő remény és a tevékeny szeretet megvalósulását.

A hit arra hív bennünket, hogy befogadjuk az Igazságot, és tanúságot tegyünk róla, közli a Szentatya. A nagyböjti időszakban a Krisztusban kinyilvánuló Igazság befogadása és megélése elsősorban azt jelenti, hogy megnyitjuk szívünket Isten igéje előtt. Ez az Igazság maga Krisztus, aki azáltal, hogy teljesen magára vette emberségünket, Úttá tette magát, mely elvezet az Élet teljességére.

Aki böjtöl, az önként vállalt szegénység megtapasztalásával szegénnyé lesz a szegények közt, és felhalmozza a kapott és szétosztott szeretet kincseit. Ha a böjtöt ily módon fogjuk fel és éljük meg, az segít szeretni Istent és felebarátainkat. A nagyböjt arra szolgáló idő, hogy higgyünk, vagyis befogadjuk Istent az életünkbe, és megengedjük neki, hogy „lakást vegyen” nálunk, mutat rá az egyházfő. A böjtölés azt jelenti, hogy felszabadítjuk életünket mindattól, ami azt megterheli – az igaz és hamis információk és a fogyasztási cikkek áradatától is –, hogy kitárjuk szívünk ajtaját az előtt, aki szegényen, mégis „kegyelemmel és igazsággal telve” érkezik hozzánk: az Üdvözítő Isten Fia előtt.

A remény „élő víz”, mely lehetővé teszi utunk folytatását, szögezi le Ferenc pápa. A szamariai asszony, akitől Jézus inni kér a kútnál, nem érti, amikor Jézus azt mondja: „élő vizet” tudna neki adni. Ő a hétköznapi vízre gondol, Jézus ellenben a Szentlelket érti rajta, akit bőségesen ad majd a húsvéti misztériumban, és aki belénk önti a reményt, mely nem csal meg. Jézus már akkor beszél a reményről, amikor szenvedését és halálát meghirdetve azt mondja, hogy „harmadnapra feltámad”. Arról a jövőről beszél, melyet az Atya irgalma tárt elénk. Jézussal és neki köszönhetően remélni azt jelenti, hogy hisszük: a történelem nem zárul le hibáinkkal, erőszakos és igazságtalan tetteinkkel, a Szeretetet keresztre feszítő bűnnel. Azt jelenti, hogy átszúrt Szívéből az Atya bocsánatát merítjük.

A mai, gondokkal teli időben, amikor minden törékenynek és bizonytalannak tűnik, provokációnak tűnhet reményről beszélni, véli a Szentatya. A nagyböjt azonban épp arra szolgál, teszi hozzá, hogy reméljünk, s tekintetünket újra Isten türelme felé fordítsuk, aki továbbra is gondját viseli teremtésének, jóllehet mi gyakran rosszul bántunk vele. Ez a remény a kiengesztelődésre irányul. Azáltal, hogy a bűnbocsánat szentségében bocsánatot nyerünk, mi is bocsánatot adókká válunk: mivel mi magunk is kaptuk, továbbadhatjuk azt másoknak, ha képesek vagyunk a figyelmes párbeszédre és felkaroljuk a megsebzett embereket. Isten megbocsátása – a mi szavainkon és tetteinken keresztül is – lehetővé teszi, hogy a testvériség húsvétját éljük meg.

A nagyböjtben figyeljünk jobban arra, hogy „biztató szavakkal szóljunk, melyek bátorítanak, erőt adnak, vigasztalnak, előrelendítenek, és ne olyan szavakkal, amelyek megaláznak, elszomorítanak, bosszantanak, semmibe vesznek”. Ahhoz, hogy reményt önthessünk másokba, néha elég egyszerűen „kedves embernek lenni, aki félreteszi saját gondjait és teendőit azért, hogy figyelmet szenteljen, mosolyt ajándékozzon, biztató szót szóljon, teret adjon a meghallgatásra az általános közöny közepette”.

Az elmélyedésben és a csendes imádságban inspirációként kapjuk a reményt, amely megvilágítja a küldetésünkkel kapcsolatos kihívásokat, döntéseket: ezért olyan fontos, hogy elmélyülten imádkozzunk, és találkozzunk a mi gyengéden szerető Atyánkkal. A nagyböjt reménnyel való megélése annak átérzését jelenti, hogy Jézus Krisztusban tanúi vagyunk az új korszaknak, amikor Isten „újjáteremt mindent”, és megkapjuk Krisztus reményét, aki életét adja értünk a kereszten.

Hitünk és reményünk legtökéletesebb megnyilvánulása a szeretet, melyet Krisztus nyomdokain járva az emberekre való odafigyelésben s a velük való együttérzésben élünk meg. A szeretet annak örül, amikor a másikat növekedni látja. S szenved, ha a másik bajban van: magányos, beteg, hajléktalan vagy szűkölködő. A szeretet a szív késztetése, mely kiszólít magunkból és megteremti az osztozás, a közösségvállalás kötelékeit. A szeretet ajándék, mely értelmet ad életünknek, és lehetővé teszi, hogy a rászorulókra családtagként, testvérként tekinthessünk. A kevés, ha szeretettel megosztjuk, sosem fogy el, sőt, az élet s a boldogság forrásává válik. Így történt a kenyerekkel, melyeket Jézus megáld, megtör és a tanítványoknak ad, hogy szétosszák a tömegnek. Ugyanez történik a mi adományunkkal is, amikor örömmel adjuk.

A szeretet nagyböjtjének megélése azt jelenti, hogy gondját viseljük azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt szenvednek, elhagyottnak érzik magukat vagy aggódnak. A jövő miatti bizonytalanság idején, ha emlékezetünkbe idézzük, amit az Úr az ő Szolgájának mondott: „Ne félj, mert megváltottalak”, szeretetünkkel bizalmat közvetítünk és éreztetjük velük, hogy Isten gyermekeiként szereti őket.

Életünk minden szakasza arra szolgáló idő, hogy higgyünk, reméljünk és szeressünk, hangsúlyozza a Szentatya. Ez a felhívás, hogy a nagyböjtöt a megtérésnek, az imádságnak és javaink megosztásának útjaként éljük meg, segítsen bennünket abban, hogy közösségi és egyéni emlékezetünkben átgondoljuk az élő Krisztusból fakadó hitet, a Szentlélek fújása által ébresztett reményt és az Atya irgalmas szívéből kiapadhatatlanul forrásozó szeretetet. Mária, a Megváltó édesanyja, aki hűen áll a kereszt tövében, támogasson bennünket szeretetteljes jelenlétével, és a feltámadott Úr áldása kísérjen bennünket a húsvét fénye felé vezető utunkon, kéri Ferenc pápa. Ámen.