Látogatóban Románné Hadri Veronika csipkekészítő népi iparművész mesternél

Időt, kézügyességet igényel, kitartást és nem utolsósorban kitűnő látást a horgolt-varrott csipke készítése, így nem véletlen, hogy kevesen választják hobbiként. Hadri Veronika otthona fél órára múzeummá változik, ahogy az asztalra kirakott százéves költeményeket csodáljuk, egy-egy ilyen ritkaságot nehezen, de még találhatunk például a nagykanizsai bolhapiacon. A másik asztalon saját és tanítványok munkái. A nyugdíjas pedagógus húsz évvel ezelőtt szeretett bele az apró mintás textíliába, a vert csipke alapjaival és sok más csipkefajtával kézműves szakkörön ismerkedett meg. A Pannónia csipkével több mint 10 éve foglalkozik, jelenleg négy hölgyet tanít annak készítésére. A régi, megsárgult darabokhoz óvatosan kell nyúlni, mondja, csak a legszükségesebb esetben, langyos vízben, közönséges szappannal szabad mosni, majd fektetve szárítani. A régi darabok hiányosságait nem pótolja, olyan vékony cérnát már amúgy sem készítenek. A népi iparművész először a kanizsai Thúry György Múzeumban találta azt a két darabot, ami arra ösztönözte, hogy megőrizze az utókor számára mint különlegességet.

– A Pannónia csipke egy vegyes horgolt-varrott technikájú alkotás, amit a nagykanizsai Győrffy Jánosné Tohmka Ilona talált ki. Az első ilyen darab fotója 1913-ban jelent meg az Új Idők folyóiratban, később 1922-ben szabadalmaztatta a Magyar Királyi Bíróságánál. Családi vállalkozásukban 10-12 varrónő dolgozott, munkáikat világszerte ismerték. Az 1930-as évektől tiszta varrott csipkéket is készítettek. A termékek keresettek voltak Párizsban, Brüsszelben, Philadelphiában.

– Mitől különleges a technika?

– Először nem láttam a különbséget, később a többivel összehasonlítva fedeztem fel, hogy a Pannónia csipke jellegzetessége a csipkezsinór és a pókháló. Valamint az, hogy a mintaelemek külső és belső széle egyforma sűrűségű.

– Mennyire lehet a régi darabokat rekonstruálni? Talál még olyan alapanyagot, amikből azok készültek?

– Nagyon vékony lenszálból varrták, horgolták annak idején az asszonyok. Két-három évvel ezelőtt jártam Ljubljanában, ott kaptam régi motringot, gondolatnyival vastagabb csak az eredetinél. Száz éve az angolok gyártották ezeket a fonalakat, ma már üzletben nem kaphatók. Egyszer egy nemzetközi csipketalálkozón szereztem be nagyobb mennyiséget, amivel pár évig még kitartok. Jó minőségű pamutfonallal is szép terítőket, ékszereket, ruhabetéteket, kiegészítőket lehet horgolni.

– Dokumentumok alapján tanulta meg a készítését?

– Saját magamtól találtam ki az eredeti darabok alapján, ugyanis semmilyen írás nem maradt fenn róla. Lefényképeztem a csipkéket fonálján és visszáján, úgy fejtettem meg a technikát. Ehhez a munkához kellett az, hogy én már tíz éve ismerkedtem a csipkeveréssel és -készítéssel. Levéltárban, könyvtárban, az Iparművészeti Múzeumban és Nagykanizsán kutattam. Megismertem közben a Győrffy család történetét. 2013-ban összefoglaltam a kutatási eredményeket, ezzel egy időben elkezdtem zsűriztetni a munkáimat. Most ott tartok, hogy a csipke történetéről, a technikáról, használhatóságáról a közeljövőben megjelenik az első könyv.

Románné Hadri Veronika gyönyörű alkotásait három évvel ezelőtt csodálhatta meg a közönség az Apáczai Művelődési Központban. Lelkiismeretes hagyományőrző tevékenységét szinte minden évben díjjal ismerték el, évente akár többször is. Nagy elégtétel számára, hogy 2016-ban a Zala Megyei Értéktár felvette soraiba a pannon csipkét.