A boldogság ajtaja

– Mi akarsz lenni?

Január első vasárnapján a Marina Bay Sands tetején a korlátnak dőlve két tizenéves lány beszélgetett. A kérdést Susan tette fel. A luxusszálló három, egy-egy pillért formázó tornyának tetején átívelő híd, amelyen álltak, egy hajó fedélzetéhez hasonlított. Alatta lüktetett az ázsiai viszonyokhoz szokott szemnek bántóan tiszta, és rendezett város. A lányok nem a szállodában laktak, ez megfizethetetlen lett volna a szüleiknek, hanem a jóval olcsóbb Hotel Bossban, mely egy fél óra sétára volt innen. Nancy szégyellte, hogy szállodájuk nem az öböl partján áll, és hogy a szobájuk alig nagyobb mint az ágy, hogy nem lehet kinyitni az ablakot, nemhogy teraszuk lenne.

– Híres és gazdag – válaszolta.

– Az jó, és hogyan? – kérdezte Susan.

– Mindegy. Majd eladok valami CD-t, vagy ilyesmi.

– Hiszen nem is énekelsz!

– Az nem számít.

Így kezdődött négy éve, mikor Nancyt megérintette az ázsiai kis tigris csillogása. A szabályosra vágott partjai miatt medencének tűnő öböl, a Gardens by the Bay botanikus kertjének 10-20 emeletnyi magasba nyúló szuperfái, a Clarke Quay, a bulinegyed, illetve a Singapore Flyer, az óriáskerék őrületes hatást gyakorolt rá. Nem is tanult többet az iskolában, nem tudott figyelni. Vonzotta a fény, a csillogás. Híres akart lenni, és gazdag. Playback dalokból TikTok-videókat töltött fel, néha még a Facebook-on, a YouTube-on is jelen volt. Modellválogatásokra járt hamis szülői engedéllyel.

Egyszer aztán történt valami. A videójára felfigyelt egy ügynök. „Butler Pete” , ahogy beszélő neve is mutatta, csak egy embernek dolgozott, és mindig végigvitte, amibe belekezdett. Pete egy délután megvárta az iskola előtt. Leszólította, és Nancy, aki gőgösen visszautasított minden közeledést, most érezte a változást a levegőben. Elfogadta névjegyet, és szorongva bár, de másnap keresztülmetrózott Brooklynon az Atlanti-óceán felé.

Bath Beach nem számított jó környéknek. Lepattant házai, elhagyatott homokos tengerpartja éppúgy lehetett helyszíne egy bemutatkozó portfóliónak, mint egy sorozatgyilkosság következő fejezetének. Ahol le kellett szállnia, nem várta senki. Nem éppen az a vörös szőnyeg, amiről álmodozott! Az egyik sarkon egy kutya szegődött a nyomába, majd folyamatosan morogva követte. Csuklyás srácok kezdtek beszólogatni, ahogy jutott egyre beljebb, a megadott cím felé. Úgy reszketett, hogy elejtette a telefonját, ami azonnal darabokra tört. Már biztos volt benne, hogy eltévedt, mikor Pete előlépett egy kapualjból.

– Nocsak, megérkezett a kicsike? – ez nem az a hang volt, amin a találkozót megbeszélték, és Nancyt egyáltalán nem nyugtatta meg. Pete egy magas, gyárszerű épülethez kísérte őt, ahol már tíz-tizenöt ember zajongott. Fotósok, sminkesek, stylistok, rosszarcú nők és férfiak. Ahogy belépett, az ajtó becsapódott mögötte. Szemben egy magas támlájú széken öreg, kéjsóvár szemű, húsos szájú, festett hajú, felékszerezett öreg férfi ült. Nancy láttára lassan felállt, és megismételte Pete mondatát:

– Nocsak, megérkezett a kicsike? Fordulj, hadd lássalak! Adjatok rá valami tisztességes ruhát! – kiáltott oda a sürgő-forgó szolgaseregnek. – Ugye tudod, miért jöttél ide? – kérdezte ismét a lányhoz fordulva.

Nancy kezdte sejteni, és megfagyott az ereiben a vér. Nem akart már fotózást, sem híres, sem gazdag nem akart lenni, csak ki innen! De nem volt menekvés. Részeg, gyűlölködő, szadista tekintetű emberek megfogták, és két feslett, már elvirágzott nő karjaiba lökték. A nők szó nélkül levetkőztették, majd – legnagyobb meglepetésére – fel is öltöztették, végül megkezdődött a fotózás.

A főnök soha nem lankadó, kocsányon lógó szeme előtt, huszonhét ruhában készült több ezer kép. Egyik sem volt pornográf, sem erotikus, de még a jó ízlést sértő sem. Nancy már végképp nem értette, nem tudta, hol jön a csavar. Aztán eljött az is. Késő éjszaka volt már, az óceán fekete víztömege is csak fenyegető űrként volt érzékelhető, mikor a boss odaintette. Tekintetében a múlt erős férfijének erélye csillogott, de egy sarokba szorított állat félelmével keveredett. Lassan, fojtottan, határozottan szólalt meg:

– Ez a tiéd, de most takarodj innen!

Egy kétmillió dolláros csekket nyomott Nancy kezébe, majd elfordult, jelezve, hogy vége az estének. Pete ahogy kikísérte, rövid magyarázattal szolgált. Nancy megszólalásig hasonlított a főnök fiatalkori szerelmére, akit Vietnámból hazatérve soha többé nem talált. Egész életében őt kereste, és Nancyben megtalálni vélte. Halálos betegen, a spiritualitás felé fordulva hitte is, meg nem is, hogy volt szerelmét látja viszont.

A fotók megjelentek, a marketingnek hála Nancy reklámarc lett, híres, és gazdag. Kétszer utazta körbe a világot, mielőtt visszatért Szingapúrba. A Versace Versace volt, a Jaguar Jaguar, a szarvasgomba szarvasgomba. És mégsem! Az öböl lépcsőjén ülve szomorúan nézett fel a Merlionra. Szingapúr csillogott tovább. Hogy a vámmentes kereskedelem, a kínai többség fáradhatatlan munkája, a mérnöki tudás, az építészeti kreativitás, a zoológia, a botanika tudományos szintű ismerete, a vallási tolerancia, az emberi alázat és teljesítmény palotáját látja, nem tűnt fel neki. Az olasz fagylalt, a belga sör, a Las Vegas-i kaszinó olcsó másolatnak, savanyúnak, melegnek és rablónak látszott. A boldogságát rabolta el.

– Mi akarsz lenni?

– Híres és gazdag.

Kutatások szerint a 14-22 éves korosztály az első két helyen ezeket a vágyakat jelöli meg, hallottuk dr. Gedeon Zoltántól.

– Természetesen ha ezeket a befolyás és a cselekvőképesség növekedését szolgáló eszköznek tekintjük egy magasabb rendű cél érdekében, a vágyak helyesek – mondta a főorvos. – Általában azonban a fiatalok ezeket a tulajdonságokat célként, a boldogság szinonimájaként fogalmazzák meg, így azonban, még ha valóra is válik álmuk, híresek és gazdagok lesznek, értéktelenné válik mindez. Viktor E. Frankl nemrég megjelent könyvében Kierkegaard gondolatára reflektálva, miszerint a boldogság ajtaja kifelé nyílik, vagyis épp azok előtt marad zárva, akik be akarnak rontani rajta, elmondja, hogy a boldogság soha nem lehet cél. A célok valamit alkotni vagy tenni, befogadni és elviselni hármasában értelmezhetőek. E tevékenységek során lehet mintegy mellékesen, járulékosan megkapni a boldogságot. Az ölünkbe hulló javak, vagy az élet kellékei, a tárgyak, ételek, drogok egészen biztosan zsákutcát jelentenek, és csalódást fognak okozni.

Sorozatunk korábbi részei:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-szerelemrol-a-negyedik-piller-a-test-4799086/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ismet-a-szerelemrol-mi-kell-az-igazihoz-4786762/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/meg-egyszer-a-szerelemrol-az-ellentetek-valoban-vonzzak-egymast-4765111/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/jonny-szerencseje-avagy-a-covid-es-a-szerelem-4750963/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/akiket-hangok-utasitanak-4724776/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tivornyak-flortok-es-zuhanas-a-melybe-4669513/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/gyanakvo-onzo-eroszakos-es-akar-impotens-is-lehet-aki-sokat-iszik-4650403/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/megint-kiutotte-magat-a-meno-ugyved-4630633/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-legrosszabb-forgatokonyv-4611103/

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-kommandos-aki-gyulolte-hogy-fel-4587247/

https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/a-depresszio-nepbetegseg-a-jo-hir-hogy-legtobbszor-gyogyithato-4566238/