Ismét a szerelemről: mi kell az igazihoz?

Miért éppen abba szeretünk bele, akibe, s nem valaki másba? Ezt a kérdést vizsgáljuk négy részben dr. Gedeon Zoltán keszthelyi neurológus, pszichiáter, pszichoterapeuta írásainak segítségével.

Szabó Judit

Fotó: Shutterstock

Az eddig megjelent cikkekből megtudhattuk: négy fontos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy beleszeressünk valakibe és jól működő párkapcsolatot alakítsunk ki. Az első a térbeli közelség: bárhová is vet minket a sors, találhatunk megfelelő társat azok közül, akik körülüttönk vannak, akivel sokat találkozunk és elmélyül a kapcsolatunk – tévedés, hogy egyetlen, számunkra kiválasztott létezik. Arról is szó esett, hogy bár előfordul, hogy az ellentétek vonzzák egymást, csak hozzánk hasonló társsal tudunk kialakítani hosszú távon működő, harmonikus párkapcsolatot. Ha nagy a szakadék két ember között a társadalmi helyzetük, a vallásról, oktatásról, politikáról alkotott nézeteik, a viselkedésük és a személyiségük tekintetében, el fognak válni az útjaik. S jöjjön most a jó kapcsolatok harmadik pillére, amelyet a főorvos újabb írásából ismerhetnek meg.

Karácsony Betlehemben

Az utolsó néhány kanyar szerpentinhez hasonlított, ahogy leereszkedett a szárazföld legmélyebb pontjához. Négyszáz méterrel a tengerszint alatt! Mintha a mínusz 333-on lett volna. „Még jó, hogy nem a 666-on”, gondolta, de persze ebből semmit nem érzékelt. A két elkóborolt teve is zavartalanul keresgélt valami ehetőt, itt a kősivatag szélén, ahol a halál az úr. Nincs élő növény, a sziklák mellett közvetlenül mint egy építési terület, csupasz sárszínű föld, vagy inkább megkeményedett mocsár terül el. Kopár, üres táj, melynek közepén a tenger, ami szintén élettelen. A neve is ez: Holt-tenger. Nem csak a magasabb rendű élet képtelen benne megvetni a lábát, de a Jordán folyó is belehal. Csak befelé van útja, kifolyni már nem képes. Végül a gyilkos, a tenger maga is kiszárad lassan. 2020. decembere. Ember sincs a környéken.

Nos, David ide jött nyaralni. Vidáman autózott az ismerős szálloda felé. Öt csillag, ár a New York-i fele, a szálloda kertjében locsolt fű, pálmafák. Idén az egyetlen nyitva tartó szálloda. Sira a recepción mosolyogva üdvözölte. Évek óta itt dolgozott, David pedig már negyedik télen jött vissza karácsonyozni. Már tudta Siráról, hogy huszonhét éves, vegetáriánus, de nem vegán, és hogy Jeruzsálemben lakik, de a hétvégén, ha szabadnapos, Tel-Avivba jár bulizni.

Ismerősként üdvözölték egymást. Sira sem felejtette el az amerikait, aki mindig egyedül jött, vidámsága kissé túlzó, olyan jenkis volt. Néha, amennyire a forgalom engedte, beszélgettek egymással. David mesélt a baltimore-i telekről, és hogy szerencse, hogy nem útkaparó, mert történészként legalább a meleg könyvtárban töltheti a napjait. Próbált vicces lenni, de a lány komolyan érdeklődött a munkája iránt. A férfi a Maszadát kutatta. A várat, ami a zsidó történelem, és a hősi szabadságvágy szimbóluma.

– Tudta, hogy pár kilométerre tőlünk , 73-ban 960 férfi, nő és gyermek halt meg ott a szabadságért? Azon az éjszakán végeztek magukkal, melynek hajnalán a 10. római légió százezer katonája betört az erődbe. És hogy majd kétezer évig elfeledve pihent? Vagy hogy 1942-ben újra szerepet kapott?

– Tudtam. Ahogy azt is, hogy palesztinok őrzik Jézus születésének szent templomát, alig távolabb. Ezért vagyok itt. A római mitológia, a kereszténység, az iszlám, és a judaizmus egy helyen. Itt érzem Isten jelenlétét. Közelebb szeretnék kerülni hozzá.

– Érdekes. A családom ír volt, végletekig hívő, majdhogynem bigott katolikusok. Négy éve halt meg mindenki egy buszbalesetben. Senkim nem maradt, csak az Isten. Ezért zarándokolok Betlehembe minden karácsonykor. Én is itt találtam meg Őt.

A lány érezte, hogy messzire jutottak, meg akarta köszönni. Megköszönni a bizalmat. Mesélt róla, hogy a nagyszülei Galícia keleti, ruszin oldaláról vándoroltak Palesztinába, épp száz éve. Ortodox keresztény hitét a mai napig őrzi, de erről csak a család, és a barátai tudnak. Viseletében, kendőjével, szokásaival nem sérti a többség érzékenységét.

– A tragédia után nagyon féltem, hogy rájövök, nincs Isten, de máshogy történt. Megerősödtem a hitemben.

– Azt hiszem, értem – mondta lány, és két kávét tett a pultra az üres lobbyban. – Istent megtaláltam, mégis félek, hogy egyedül maradok. Furcsa paradoxon. Vannak barátaim, voltam már menyasszony, de a legszörnyűbb rémálmom, hogy nem értenek meg, és egyedül halok meg, itt a Halál Völgyében.

– Hiszen az Kaliforniában van – nevette el magát a férfi, és most ő érezte, hogy tartozik. Meg aztán szeretett volna visszatérni a jelenbe, a szekuláris világba. – Van ám egy titkom is: pszoriázisom van, tudod mi az? Illetve…, tudja? Elnézést.

– Tegeződjünk! – és most a lányon volt a sor, hogy nevessen, azzal koccintásra emelte a kávéspoharat. – Nem csak tudom, láttam is. Már évek óta figyelem, hogy az a kis piros hámlás a térdeden és a könyöködön hogyan lesz kisebb napról napra, majd tűnik el végleg, mire hazaindulsz. A mi tengerünk csodát tesz. Ez ugye nem ritka ezen a tájon.

– Apropó, a táj – kapta fel David a szót, immár egy évvel később, 2021-ben. Számtalan sms, telefon, Skype, és kéthavonta megtett személyes látogatások után ismét a pultnál álltak. – Idén maradnék tovább. El tudnám itt képzelni magam mint szakállas tudóst, akár örökre is.

Azzal egy gyűrűt nyújtott át a zsúfolt, zsibongó, fürdőruhás tömeg közepén a munkából alig kilátszó lánynak, s feltűnően lazán, ráérősen a pultra könyökölt.

Sira észre sem vette a dobozt, David pedig tettetett nemtörődömséggel nézte a vicces embereket, akik a víz tetején fekve újságot olvastak, vagy kezüket, lábukat kitartva szelfiztek. Fél perccel később Sira, mintegy varázsütésre megállt, majd szinte átrepült a pulton. Sírva borult David nyakába. Tudta, hogy ő mostantól nem ide tartozik, és hogy a Holt-tenger kivet magából mindent, ami nem oda való, de nem tudta eldönteni, hogy a tenger misztikumának, saját, elszánt útkeresésének, a karácsony ünnepének, vagy az Istennek köszönheti ezt az ajándékot. Az ausztrál, és amerikai turisták lassan karcolták a felszínt, és valami szerelmes film happy endjét szimatolva ordibálva gratuláltak viharossá váló taps közepette.

David és Sira története a kapcsolatok harmadik pillérét mutatja be, az önfeltárás elvét.

– A szerelem, de a barátság kialakulása is egy folyamat, ahol fokozatosan tárjuk fel a másiknak bensőnk egyre mélyebb titkait. Ezzel nemcsak bizalmat szavazunk neki, hanem meg is mutatjuk, hogy bízunk benne, ami ha kölcsönös, mélyíti az egymás iránti elköteleződést – mondta dr. Gedeon Zoltán. – Az önfeltárás egyre védtelenebbé tesz, egyre kiszolgáltatottabbá válunk, de cserébe megkapjuk a jogot, hogy a másikat megismerjük.

Dr. Gedeon Zoltán
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

– Nagyon erős kapocs ez, nagy ajándék, amit két ember egymásnak adhat. A folyamat – Philip Zimbardo szerint – olyan, mintha egy hagyma héjleveleit fokozatosan fejtenénk le egymásról. Legkívül az életrajzi adatok, név, életkor, stb. áll, majd az ízlés, preferenciák következnek, mint például a divat, a zene, az ételek. Majd a célok, a törekvések, később a vallási meggyőződés, utána a mélyen őrzött félelmek, fantáziák, végül az énfogalom következik, a saját magunkról alkotott képünk, a valójábani identitásunk. Karácsonyi ajándékként kérhetjük, hogy jussunk el idáig.