Koronavírus: a védettség nem száz százalék

Az ezzel kapcsolatos összefüggéseket vizsgálja egy magyar kutatócsoport, melynek vezetője a nagykanizsai kötődésű dr. Dénes Ádám, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) biológusa.

A szakember neuroimmunológiával foglalkozik, azaz az idegrendszer és az immunrendszer kapcsolatát kutatja évek óta, s ebben nagyon komoly eredményeket ért el – újszerű információkat tárt fel például a stroke és a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok kapcsán, melyeket több rangos tudományos folyóirat, így a Science is közölt.

– Ugyan Budapesten születtem, de egyéves korom óta Nagykanizsán éltem és ott is nőttem fel, lévén édesapám, dr. Dénes András belgyógyász-patológus-háziorvos és édesanyám, dr. Csere Mária gyermekorvos a dél-zalai városban telepedett le. Így én tulajdonképpen őslakos kanizsainak vallhatom és vallom is magam, sokat jelent nekem a város – bocsátotta előre dr. Dénes Ádám, aki a Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskolában szerezte meg a doktori címet, most pedig ennek oktatója és témavezetője. – Hosszú út vezetett idáig és ebben nagy szerepe volt annak, hogy szerető családban nőttem fel, s egy békés városban tölthettem a gyermek- és kamaszkorom. Miközben az általam imádott természet mindig elérhető közelségben volt, az iskolai éveim összehasonlíthatatlanul nyugodtabban teltek, mint ha a budapesti utcák forgatagában kellett volna ugyanezt a gyerekkort megélnem. Ráadásul szenzációs tanáraim voltak, akiktől emberileg is rengeteget kaptam. Csak egy példát hadd említsek: a dr. Mező Ferenc Gimnáziumban Homonnay tanár úr szerető türelme, embersége és a bolondériáimmal szemben mutatott fáradhatatlan toleranciája elérte, hogy legyen türelmem a biológiával és a kémiával komolyan foglalkozni, haladni előre a rögösebb úton – amihez kedvem ugyan mindig is volt, de persze annyi más dolog is érdekelt… Közben a családom azzal tette nekem a legnagyobb szolgálatot, hogy szeretettel hagytak menni a saját fejem után, ahelyett, hogy valamiféle tudósfélét akartak volna kiszorítani belőlem akkor, amikor még nem voltam felkészülve erre. Ennek igazi értékét sok évvel később tudtam csak átlátni. Miközben több országban (Egyesült Királyság, Finnország, stb.) tanítottam a legkitűnőbb egyetemistákat, doktori hallgatókat és magam is közel húsz fiatal témavezetője voltam az évek során, a mai napig gyanakodva figyelem az oktatási rendszerünkben megbúvó kényszeredett elitizmust, amely sok verejték és fokozódó terhelés árán nem gondolkozó fiatalokat ad a világnak, hanem többségében megfáradt, koravén, középszerű polgárokat „termel” – a saját középszerűségének mintájára. Teszi mindezt annak ellenére, hogy a pedagógusokból, oktatókból nem veszett ki sem a szakértelem, sem a jó szándék. Ezért is külön szerencsésnek tartom magam, hogy egy vidéki gimnáziumban és nem egy versenyistállóban töltöttem a kamaszéveimet.

– Nyilván, egy orvos édesanya és édesapa génjei nyomán más hivatás nem is igen választható, csak ami az élettel függ össze. De mégis, mi terelte a biológusi hivatás, azon belül a neuroimmunológiai szakterület felé? Utóbbi a laikus számára borzasztóan távolinak és felfoghatatlannak tűnik. Valóban az, vagy nagyon is logikus és kézenfekvő rendszer?

– Szüleim legjobb szándéka mellett, hogy megtaláljam a nekem megfelelő hivatást, nem voltam sem terelgetve, sem eleve kijelölve egy ilyen pályára. Kisgyerekként minden állatot összeszedtem, amit csak találtam és figyeltem, hogyan viselkednek. Ezzel párhuzamosan minden bonyolult berendezést szétszedtem, hogy megértsem, hogyan működik. Sajnos ez utóbbiak többségét sem én, sem más nem tudta többé összerakni... Aztán véletlenül lett belőlem biológus, immunológus. Miközben immunológiából írtam a szakdolgozatomat, rájöttem, hogy engem az agy nagyon érdekel, de akkorra már félig késő volt: az immunológiai gondolkozás ott volt a fejemben, és az kezdett érdekelni, hogyan szabályozhatja az agy az immunfolyamatokat. Hiszen szabályozza a vérkeringésünket, a hőháztartásunkat, az emésztésünket – akkor miért ne tenné ugyanezt a szervezet védekező folyamataival? A gondolat végül szerencsés véletlenek révén elvezetett a KOKI-ba és rájöttem, hogy ezzel akarok ezentúl foglalkozni. Évek óta kutatom a stroke és a gyulladásos folyamatok összefüggéseit, 2012 előtt hat évet a Manchesteri Egyetemen töltöttem, ahol Prof. Dame Nancy Roth-

well-lel, a Manchesteri Egyetem mostani rektorával egy nagy uniós projekt keretében részt vehettünk a „Gyulladás a stroke-ban” program koordinálásában. Majd a kutatások itthon, a KOKI-ban, többek közt a Nemzeti Agykutatási Program, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok, a Lendület Program, majd az Európai Kutatási Tanács (ERC) támogatásával folytatódtak. Ezek eredményeként a kutatócsoportunk például olyan új, addig ismeretlen kommunikációs útvonalat írt le, melynek segítségével az agy fő immunsejtjei, az úgynevezett mikrogliasejtek képesek érzékelni az idegsejtek sérülését és segíteni a regenerációjukat. Mindez várhatóan új alapokra helyezi az agyi gyulladásos folyamatok szerepének vizsgálatát az idegrendszeri betegségekben. A kutatásaink során érdekes eredmény is született: a társadalom széles rétegeiben előforduló betegségekről (cukorbetegség, érelmeszesedés, elhízás, magas vérnyomás) kiderült, hogy gyulladásos betegségek is egyben – előfordulásuk esetén emelkedett gyulladásos állapot mutatható ki az erek falában és számos szervünkben is, melynek eredményeként megnő a keringésben a gyulladásos faktorok szintje és megváltozik a mikroglia aktivitása is. Nem meglepő, hogy a krónikus betegségek komoly kockázati faktort jelentenek a stroke, vagy az úgynevezett neurodegeneratív betegségek (például az Alzheimer-kór) kialakulásában, sőt, a depresszió és különféle mentális zavarok esetében is.

Az utóbbi időszak újabb összefüggések vizsgálata felé terelte dr. Dénes Ádám és kutatótársai figyelmét. Az új típusú koronavírus, a SARS-CoV–2 által okozott Covid–19-betegség kapcsán ugyanis egyre sokasodnak az arra utaló bizonyítékok, hogy az idegrendszer is érintett lehet a fertőzésben – sőt, a legsúlyosabb, légzésleállással, keringés-összeomlással, vérrögképződéssel járó, esetleg halálos kimenetelű esetekben stratégiai jelentősége lehet az ilyen irányú kutatásoknak. Ezért kollégáival, köztük a nagykanizsaiak számára szintén ismerősen csengő nevű dr. Hortobágyi Tibor neuropatológussal – akinek édesapja a dél-zalai város kórházában a pszichiátriai osztály vezetője volt sokáig – arra vállalkozott, hogy feltérképezi az új koronavírus okozta fertőzés lehetséges agyi hatásait. A világon az elsők között vizsgálják a fertőzésben elhunytak agyát, az így nyert eredmények az eddigieknél hatékonyabb terápiás eljárásokhoz vezethetnek.

– A korábbi kutatásaink során már számos olyan eredmény született, amely arra mutatott, hogy a SARS-CoV–2 esetén komolyan számolni kell a központi idegrendszer érintettségével. Egyrészt a mi kutatásaink az elsők között tárták fel, hogy a mikrogliasejtek kiemelt szerepet játszanak az agyi vírusfertőzések gátlásában: ha ezeket eltávolítjuk, a kísérleti állatoknak nagyobb agyi fertőzése és súlyos neurológiai tünetei lesznek. Másrészt manchesteri éveim alatt és azóta is intenzíven kutatjuk, hogyan hatnak a különféle fertőzések az agyi betegségek – mint a stroke – kialakulására. Ismert, hogy influenzaszezonban is több a stroke és arra is van bizonyíték, hogy a strokeot megelőző, vagy azt követő fertőzések súlyosbítják a betegség kimenetelét, ráadásul ezt a gyulladásos folyamatok egyensúlyának felborulásán keresztül teszik. Például úgy, hogy megváltoztatják az agyi keringést, vagy a véralvadási folyamatokat. A SARS-CoV–2-fertőzöttek közül sok olyan fiatal kapott stroke-ot vagy vénás trombózist, akinek semmilyen más ismert kockázati faktora nem volt. További problémát okozhat, ha nemcsak a vírusfertőzés okozta gyulladás hat az agyra, de a vírus maga is bejuthat a központi idegrendszerbe. Az új koronavírusnál számos olyan tünet – íz- és szagérzékelés elvesztése, fejfájás, zavartság, a légzés és keringés hirtelen összeomlása, vagy a stroke, a rohamok és görcsök – arra utal, hogy ez a vírus is rendelkezhet ezzel a képességgel. Úgy véljük, talán ez is közrejátszhatott azokban az esetekben, melyeknél koronavírus-fertőzöttek nagyon előrehaladott tüdőgyulladás esetén sem érzékelték időben a légzésfunkciók hirtelen romlását és emiatt túl későn kértek orvosi segítséget. Vagy amikor egyes Covid–19-betegek légzése úgy omlott össze, hogy azt egyébként a tüdejük állapota nem indokolta volna, miközben másoknál nagyon alacsony véroxigénszint és vészesen lecsökkent légzőfelület esetén sem alakul ki légszomj. Az agyi fertőzés esélyét az is növeli, hogy a vírus által belépési kapuként használt angiotenzin-konvertáz enzim-2 (ACE2) a tüdőn kívül megtalálható az erek falában és az idegrendszerben is.

– Mi a jövő, ha bebizonyosodik a feltételezésük, az mennyiben tekinthető korszakos jelentőségűnek és esetleg utat nyit-e más betegségek kezeléséhez?

– Ha sikerülne feltárni a vírus agyi hatásainak mechanizmusait, elképzelhető, hogy egyes antivirális szerek az agyi vírusfertőzöttség mérséklésével is javíthatnák a betegek túlélési esélyeit. Vagy lehetőség nyílna az új koronavírus által kiváltott agyi gyulladásos folyamatok célzott gátlására – esetleg olyan gyógyszerekkel, melyek más betegségek gyógyítására már forgalomban vannak, így biztonságosságuk már ismert és esetükben megspórolható a hosszadalmas klinikai tesztidőszak, gyakorlatilag azonnal hadrendbe állíthatók. Mindezen túl kiemelt jelentőséggel bírhat a fertőzés és a társuló gyulladásos folyamatok hosszú távú idegrendszeri hatásainak vizsgálata a koronavírusos betegek leromló mentális állapotának megértése, vagy éppen a rehabilitációjuk szempontjából. Másrészt sok gyógyult Covid–19-betegnél tapasztalhatók neurológiai (és egyéb) maradványtünetek is, amelyek pontos oka nem ismert. Például sokaknak összevissza jár a vérnyomása hetekig azután, hogy kikerültek a kórházból, vagy otthon kapnak trombózist, esetleg embóliát. Mivel a fertőzések általában rontják a neurodegeneratív betegségek kimenetelét is, nem tudjuk például, fokozhatja-e a koronavírus-fertőzés a demenciát, vagy növeli-e a hajlamot egy jövőbeli stroke kialakulására. Ezért tehát nagyon fontos a betegségmechanizmusok átfogó vizsgálata, megértése.

– Gyakran hallani, hogy az emberiség végét egy brutális baktérium, vagy vírus okozza majd. Ez valóban elképzelhető forgatókönyv ön szerint? Szerencsére, úgy tűnik, egyelőre nem a koronavírus lesz az... Vagy mégis?

– Sajnos bármelyik forgatókönyv elképzelhető. Emlékezzünk arra, hogy az emberiség egész történelme során – az elmúlt évszázad kivételével – főleg fertőzéses betegségek okozták a többség halálát, hiszen sem védőoltások, sem antibiotikumok nem léteztek és ez magas gyermekkori mortalitással járt. Mára a krónikus betegségek, mint a rák, a szív-érrendszeri problémák és az idegrendszeri betegségek átvették a stafétát a fejlett társadalmakban, ráadásul sokkal tovább is élünk, azaz egyre nagyobbak a krónikus betegségek emberi és anyagi terhei. Ugyanakkor a Covid–19 és hasonló járványok újra és újra eszünkbe juttatják, hogy a fertőző betegségek problémaköre koránt sincs megoldva. Ráadásul egyre nagyobb arányban találunk antibiotikum-rezisztens baktériumokat világszerte, miközben számtalan új fertőzés lehetősége fenyeget bennünket. Talán nem mindenki tudja, hogy a korábbi világjárványokat okozó fertőző ágensek – köztük a látszólag emberre specializálódott vírusok – mint a himlőt vagy a kanyarót okozók, illetve a pestist, tífuszt, kolerát okozó baktériumok zöme állati eredetű, amely a mezőgazdaság és állattenyésztés fejlődésével a haszonállatok közvetítésével, a megnőtt rágcsálóterhelés révén, vagy a szennyvízből, rossz higiéniás körülményekből eredően került abba a helyzetbe, hogy emberi kórokozó legyen belőle. Afrikában és más trópusi területeken ma is számtalan állati eredetű vírus kerül elő nap mint nap, amely súlyos megbetegedéseket okoz. Sajnos azzal, hogy vészesen csökkent a természetes élőhelyek száma világszerte, nagyon megnőtt annak a valószínűsége, hogy újabb halálos találkozásokra kerül majd sor a közeljövőben. Ezért is lenne kiemelten fontos mind az állatfajok sokrétűségét, mind természetes élőhelyüket védeni, megőrizni. A koronavírus(ok) esetén is lehetnek újabb mutációk, bekövetkezhet új variánsok felbukkanása egy másik piacon, vagy jöhetnek a jelenlegi változatok okozta újabb fertőzési hullámok, amíg megfelelő vakcina nem lesz, vagy a populáció java része át nem esik a fertőzésen. Az influenza jó példa arra, hogy hiába van mindenkinek valamekkora védettsége, az új variánsok képesek súlyos betegséget okozni, mert a genetikai állományuk és ezzel a fehérjekészletük – amely révén az emberi sejtekkel kapcsolatba lépnek – folyamatosan változik. Ezért is fontos mind a felfedező, mind az úgynevezett alkalmazott kutatásokra elegendő forrást biztosítani, hiszen csak ezektől remélhetünk új gyógyszereket, vagy korábban nem ismert diagnosztikai eljárásokat.

Ha itt a nyár

Dr. Dénes Ádám szerint a zárt, rosszul szellőztetett terekben minden bizonnyal nagyobb eséllyel lehet elkapni a

koronavírus-fertőzést, mint a szabad levegőn, hiszen könnyebben jöhet létre a fertőzés

beindulásához szükséges víruspartikulum-mennyiség a levegőben. De ez sem arany­szabály, mert például Spanyolországban tüntetésen vonuló tömegben is kialakult a fertőzés, ami annak tudható be, hogy nagyon sok ember volt egymáshoz nagyon közel huzamosabb ideig. Tehát például a szabadtéri strandokon sem árt óvatosnak lenni.