Harminckét év után búcsúztatták a Kölcsey-gimnáziumban Horváthné László Ibolyát

A zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumba ezúttal nem tanulói sikerek, vagy valamilyen rendezvény krónikásaként voltunk hivatalosak. Bensőséges nagyszüneti ünnepségbe csöppentünk: a gimnázium 32 évnyi munka után nyugdíjba vonuló iskolatitkára, Horváthné László Ibolya tevékenységét, elkötelezettségét, barátságát köszönte meg a tantestület, élén Makovecz Tamás igazgatóval.

Az intézmény vezetője elmondta, noha csak idéntől vezeti az iskolát, a kettejük munkakapcsolata az évek óta itt zajló nyelvvizsgák miatt régi keletű, hiszen az eredetileg élelmiszeripari üzemmérnöki főiskolát végzett munkatársa az állami nyelvvizsgák szervezéséért, lebonyolításáért is felelt. Pedig, mint kiderült, laboránsként kezdte meg a munkát 1988. szeptember elsején az akkor még Ságvári Endre nevét viselő gimnáziumban. (Ehhez jól jött a Szegeden szerzett főiskolai diploma.)

A munkahelyet, melyhez mindvégig hűséges volt, a gyermekei születése után egy osztálytalálkozónak köszönheti, hiszen ekkor hívta az egykori igazgató, Dudás Flórián. S ha visszafelé megyünk az időben, talán már meg sem lepődünk, hogy Ibolya letenyei születésű ugyan, de a középiskolai éveit is ebben a gimnáziumban töltötte, itt érettségizett 1977-ben, sőt, a későbbi munkatársai között akadt, akivel már az iskolapadokat is együtt koptatták. Korábbi igazgatói, Tarjánné Szabó Zsuzsanna és Szűcs Gergely is megbecsülték a precíz, megbízható munkaerőt a közben Kölcsey Ferenc nevét felvevő tanintézményben, ez abból is kiderült, hogy az ő kézjegyük is ott van abban az emlékkönyvben, amelybe személyes üzeneteket írtak a kollégák, akik természetesen minden ajándékot ibolyás csomagolásba rejtettek.

– Mit csinál tulajdonképpen egy iskolatitkár?

– Hú, nehéz lenne pontosan megfogalmazni, igazából mindent, ami a nyugodt, hatékony iskolai üzemmódhoz, a tanítás szervezéséhez, a tanárok és a diákok iskolai életéhez szükséges. Végzi az adminisztrációt, intézi a személyi ügyeket, segít szervezni az érettségi vizsgákat, rendezvényeket. Remélem, jól csináltam – válaszolta kérdésemre az időközben főtanácsosi rangot is elnyert Horváthné László Ibolya, amikor a nyüzsgő tanáriban szót válthattunk. – Igyekeztem, hogy mindenkivel jó munkakapcsolatot ápoljak, most látom, ahogy körbenézek, hányan elmentek már nyugdíjba azok közül, akikkel ezt a harminckét évet együtt töltöttük.

Az iskolában több ezer diák fordult meg ezalatt, közülük számosan ma is ráköszönnek az utcán, ilyenkor úgy érzi, jó emlékeket hagyott a gimnazistákban is, nemcsak a tantestület tagjaiban.

– Nagyon sokat számít, hogy az ember egy életen át gyerekek, fiatalok között él, maga is derűsebb lesz, fiatalosabb marad.

A szerdai nappal nyugdíjba vonuló kölcseys iskolatitkárnak ebben hamarosan nem lesz hiánya. Sőt, egészen kicsikkel töltheti az idejét, ugyanis, ha minden jól alakul, augusztusban ikerunokákkal gyarapodik a család. Addig is rengeteg munkát és örömet ad majd a gálafeji, Ligetszépe utcai kis családi birtok, amely tavasz közeledtén már várja a dolgos kezeket.