A névsor kiegészült

2020.01.10. 14:00

Világháborús emlékművet avattak Andráshidán

Csütörtökön, a II. világháborúban a magyar hadsereg számára tragikus doni katonai katasztrófa 77. évfordulójához kapcsolódva avatták újra az andráshidai világháborús emlékművet.

Arany Horváth Zsuzsa

Fotós: © Katona Tibor

A város anyagi támogatása révén új helyre került az 1999- ben javarészt közadakozásból létesített emlékmű, amely a Hősök kertjében, a településrészi ünnepségeknek helyet adó téren, Csillag László mellszobra és az 56-os kopjafa mellett kapott helyet.

A tegnapi avatáson Domján István önkormányzati képviselő köszöntője után Sümegi László, volt andráshidai önkormányzati képviselő, a méltó helyszínre való áthelyezéssel kapcsolatos szervezés motorja idézte fel a Don-kanyarban odaveszett magyarok sorsát.

Andráshidán 1999-ben a város támogatásával, de 2/3 részben közadakozásból valósult meg az emlékmű, amelyre 32 helybéli, az első világháborúban elesett, és 37 második világháborúban meghalt katona nevét vésték. A névsor most kiegészült, köszönhetően Varga Kálmán helytörténész kutatásainak, így további 12 első, és 7 második világháborús zalai áldozat és a II. világháborúban zsidóként elhunyt honfitársunk neve marad fenn az utókor számára.

Varga Kálmán foglalta össze az emlékmű történetét Fotó: Katona

Andráshidán természetesen már sokkal korábban terveztek I. világháborús emlékművet. Az 1930-as években a helyi fiatalság indított gyűjtőakciót. Bálokat szerveztek, színdarabokat adtak elő, a jótékony célú rendezvények bevételét az emlékműalapba helyezték. A megvalósításra azonban éppen a második világháború kitörése miatt nem maradt idő. Minderről szólt beszédében a tegnapi ceremónián és főhajtáson Varga Kálmán helytörténész. Az andráshidai emlékmű felújítását és áthelyezését a megyeszékhelyi önkormányzat finanszírozta, a helyhatóságot Balaicz Zoltán polgármester képviselte a rendezvényen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában