Csökkennek a hátralékok

2020.01.03. 07:00

Az önkormányzat elfogadta a Lész Kft. előzetes üzleti tervét

Tavaly is csökkent az önkormányzati lakások bérlőinek tartozása – áll az ingatlanokat kezelő Lész Kft. előzetes üzleti tervében.

Szabó Judit

Hetven százalék feletti telítettséggel és 70,5 millió forint árbevétellel számolnak a munkáshotelből

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A tulajdonos önkormányzat 524 millió forint nettó árbevétellel és 1,7 millió forint adózott eredménnyel fogadta el a Lész 2020-as üzleti tervét. Az egyik legjelentősebb kihívás – az előző évekhez hasonlóan – a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből, a bérek összecsúszásából adódik. A társaságnak a többletterhek miatt növelnie kell a bevételeit, ez indokolja az infláció mértéke feletti áremelést valamennyi üzletágban. A közgyűlés döntése szerint az önkormányzati lakások bérleti díja is nő 5 százalékkal. A városi tulajdonú lakások száma a rossz állapotúak szanálása miatt tovább csökkent, jelenleg 778 lakást és 238 helyiséget (üzlet, garázs…) kezel a Lész Kft.

Hetven százalék feletti telítettséggel és 70,5 millió forint árbevétellel számolnak a munkáshotelből
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

A megyeszékhelyi Lész Kft. 35 saját tulajdonú lakással is rendelkezik, amelyeket piaci alapon ad bérbe. A bérleti díjakból a jövőben azért is növekedésre számítanak a társaságnál, mert egyre több a költségelven bérbe adott önkormányzati lakás, és kevesebb a szociális alapon hasznosított. A lakásokra kiírt pályázatok mindig eredményesek, jellemzően csak azokban nem laknak, amelyeket éppen felújít a kft. A nem lakáscélú helyiségek esetében szintén bevételnövekedést terveznek (3,5 százalék) a szerződésekben szereplő inflációs emelés miatt.

A napirend kapcsán elhangzott, hogy az ingatlankezelő társaság pénzügyi helyzete 2019-ben stabil volt, a fizetési kötelezettségeinek eleget tudott tenni, de továbbra is szerepel a célok között a bérlői tartozások csökkentése. A nagy hátralékot felhalmozó bérlőkkel szemben már évek óta szigorúan, végső esetben kilakoltatással lépnek fel, így a kintlévőség folyamatosan csökkent, 2019 szeptember végén 78,5 millió forint volt. Főleg olyan magánszemélyek tartoznak egyébként a cégnek, akik már nem is laknak a bérlakásban.

Fotó: MW grafika

A bevételek növelésében jelentős szerepet játszhat, hogy 2020. lesz az első teljes év, amikor üzemel a volt ZÁÉV-szálló helyén kialakított munkáshotel. Ennek kihasználtsága kulcskérdés a Lész Kft. gazdálkodásában, hiszen a telítettség akár 10 százalékos növekedése vagy csökkenése 8-9 millió forint árbevétel-emelkedést vagy -csökkenést eredményezhet. Az előzetes üzleti tervben 70 százalék feletti telítettséggel számolnak és 70,5 millió forint árbevétellel a szálló működtetéséből. Fontos cél, hogy legalább hat munkaadóval, vállalkozással tartsanak fenn szálláshasználati szerződést.

Az építőipari ágazattól az előttünk álló évben nem vár jelentős növekedést a kft. a szakemberhiány miatt: vízvezeték- szerelő, festő és burkoló sincs elegendő. A cég foglalkozik még társasági közös képviselettel, de egyre nagyobb konkurenciával kell megküzdenie a városban, ráadásul áfamentes kisvállalkozói körrel, míg a Lész kénytelen az áfát felszámolni.

A társaság költségeinek csökkentése érdekében további energetikai felújítást terveznek a telephelyen. Ahogy minden évben, az idén is vállalták néhány köztéri szobor és utcabútor felújítását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában