Deák József hányatott gyermekkora

Deák Ferenc gyermekévei kapcsán még napjainkban is makacsul tartja magát az a hamis családi legendárium, hogy anyja tragikus halálával járó születése után apja lemondott róla, és a kisfiú sanyarú körülmények között zalatárnoki nagybátyjánál élt ötesztendős koráig. Nevelőapját, Deák Józsefet meglehetősen goromba, szívtelen emberként festik le Deák Ferenc egyes életrajzírói. Olyan embernek, aki mindig mostohán bánt száműzött unokaöccsével, hagyta megtetvesedni, és mit sem törődött a gyermek testi és lelki fejlődésével. Deáknak e korai életszakaszát feldolgozó, ám mindenféle hiteles forrást nélkülöző mendemondák Sándor Pálnak „A pályakezdő Deák portréjához” című tanulmányában csúcsosodtak ki. Ő így foglalta össze a kis Ferenc első gyermekéveit: „Induló életszakaszát ötesztendős koráig az elhagyottság, a korához való társas kapcsolatok hiányának, a megszemélyesült szeretet helyett a személytelenség szürke közönyének érzelmi akciókat és reakciókat fogva tartó, hűvös világa veszi körül nagybátyja, Deák József birtokán, Zalatárnokon.” A haza bölcse tárnoki számkivetettségének legendáját már egy korábbi tanulmányunkban sikerült megcáfolni, de mi a magyarázat a mostohaapaként feltűnő nagybácsi zord és bárdolatlan viselkedését őrző családi hagyományokra? A kérdés alapos vizsgálatához vissza kell forgatnunk az idő kerekét egészen a 18. század második feléig.

Deák Ferenc apai nagyszülei, Deák Péter egerszegi járási főszolgabíró elsőszülött fia, Deák Gábor tárnoki földbirtokos és táblabíró, valamint néhai Hertelendy Gábor kehidai birtokos és első alispán 13 esztendős árva leánya, Anna 1757. augusztus 28-án fogadott egymásnak örök hűséget Kehidán. A fiatalokat még évekkel korábban a menyasszony apja, Hertelendy Gábor boronálta össze, mondván, Deák Gábor „józan legény, pénzes, jószága és háza is vagyon, leányomat böcsületesen eltarthatja”. Azzal az eshetőséggel azonban nem számolt, hogy a házasság boldogtalan lesz, mert a még serdülő, ám meglehetősen hiú ara nem szerette a nála jóval idősebb és talán kevésbé jóképű, vörös hajú vőlegényét. Az örök hűségből így örökös ellentét kovácsolódott.

A házasság kezdetben még komolyabb civódás nélkül, látszólag nyugalomban telt. A „leányasszony” – ahogy a házicselédek szólították Hertelendy Annát – eleget tett házastársi és anyai kötelességének, sorra szülte a gyermekeket és „nemszeretem” férjura közeledését is elviselte. Idővel úgyis összeszoknak! – bölcselkedett a gyám­apa, Hertelendy Zsigmond. Én mondom, nem lesz ennek jó vége! – siránkozott özvegy Hertelendyné Barkóczi Rosty Franciska, a mostohaanya. Végül utóbbinak lett igaza, mert a meglehetősen egyoldalú kirakatházasság rövidesen kártyavárként omlott össze. Miután 1764. október 15-én a Deák házaspár negyedik fia, József is meglátta a napvilágot, az asszony végérvényesen elhidegült férjétől. Utolsó gyermekükről, az 1768. május 17-én született Krisztina Annáról már azt pletykálták a tárnoki és kehidai jónépek, hogy nem is Deák Gábortól származik. Erre minden alapos okuk meg is volt. Röviddel a kislány születése után a még gyermekágyas asszony nyilvános viszonyt kezdett, majd megszökött az anyai ágon rokon Uzovics Ferenccel és a férfi Nyitra vármegyei lakóhelyére, Elecskére költözött, ahova magával vitte két kisebb gyermekét, Józsefet és Krisztinát is. Innen levelet írt urának, hogy nem tér vissza hozzá, majd hamarosan vagyoni elválasztást és házasságbontást kezdeményezett férjével szemben.

A nyár hátralévő része állandó utazásokkal telt, „sok vármegyéket öszve jártak”, mígnem késő ősszel ismét visszatértek Kehidára, ahol november 26-án Hertelendy Anna a vagyonmegosztás és a gyermekek elhelyezése terén megegyezett Deák Gáborral. Utóbbi szerint: „Az apróbb gyermekekre nagyobb gondviselés lévén szükséges, két kisebbet [Józsefet és Krisztinát] az asszony magához veszi, az üdősb fiú [Ferenc, a haza bölcse apja] az úrnak marad.” Ezt követően az asszony ismét Elecskére távozott, ahova sok holmiján kívül magával vitte még férje húgát, Deák Anna kisasszonyt (Deák Ferenc kereszt­anyját), egy Csentei Marcella nevű szobalányt és Baksa János kulcsárt, valamint az egyezség értelmében József fiát és kisded leányát, dajkával együtt.

A Deák testvérek, különösen a fivérek egymástól való elszakítása mélyen megérintette a tárnoki birtokára visszavonuló, megcsalt és szárnyaszegett családapát. Mivel az 1768-as szerződéssel jelentős anyagi kár is érte, Deák Gábor fejébe vette, hogy visszaszerzi gyermekeit és hozzá az őket illető Hertelendy-örökséget. Ennek érdekében először szelíd hangú levelekben kérlelte csalfa feleségét az újabb egyezségre: „A sok nyughatatlan vexatiók [gyötrődések] miatt, íme mire kölletett fakadnom, kérlek az Istenre szállj magadba, szánd meg gyermekeidet, kiknek máris soha meg nem téríthető nagy károkat szereztél…” – írta Tárnokból 1771. július 26-án. Miután világossá vált, hogy Hertelendy Anna se békülni, se egyezkedni nem akar többé, nejének rendezetlen magánéletére hivatkozva pert indított a hűtlen asszony ellen. Viszonyuk a kölcsönös vádaskodással járó törvényszéki vizsgálatok során végleg elmérgesedett, az egymástól elszakított gyermekek, különösen az anyánál nevelődő fiú érzelemvilágára és lelki fejlődésére pedig rendkívül rossz hatást gyakorolt. József lett az egész válási hercehurca legnagyobb vesztese. A hosszas perlekedés és viszálykodás örökre megfosztotta őt a békés családi fészek melegétől, ráadásul a súlyos vádakkal (házasságtöréssel, vérfertőzéssel, sőt csecsemőgyilkossággal) illetett anyja bosszúból apja ellen nevelte, uszította az ártatlan kisfiút. Erre a szívtelenségre egyik rokonuk, Kozáry József zalakoppányi birtokos világított rá, aki eskü alatt vallotta, hogy neki „Uzovics Ferenc úr, mint atyafiának sok ízben beszélte azt, hogy ő volt az oka, hogy Hertelendy Anna asszony férjétűl, Deák Gábor úrtúl elvált, minthogy ő hitegette és hívogatta, hogy csak menjen el véle Nyitra vármegyébe és Deák Gábornak még csak a nevét se viselje, mert az csak egy bestelélek kurafi vörös disznó, vörös hunczfut és még a kis Jósi fiát is az asszonynak arra tané­tották, hogy Uzovics Ferencet ura atyjának, Deák Gábor urat pedig vörös bestelélek kurafinak híjja…”

Az évekig tartó pereskedés végül Deák Gábor erkölcsi győzelmével zárult. A Veszpré­mi Szentszék ítélete alapján Hertelendy Annától elvették a kis Józsefet és az apának adták (Krisztina időközben elhalálozott), továbbá kehidai javait zár alá vették, őt magát pedig erkölcstelen életmódjáért büntetésül két esztendőre apácakolostorba zárták. Deák József 1773 őszén, már apja gondviselése alatt, tárnoki lakosként kezdte meg első osztályos gimnáziumi tanulmányait Nagykanizsán. Szomorú gyermekkori benyomásai, a nyitrai száműzetés, az apjától és testvérbátyjától való elválása, valamint gyűlölködő anyja hisztériái azonban mély és soha ki nem törölhető nyomot hagytak a lelkében.