A Kolhoz Kör fiataljai a forradalom előkészítésében játszottak fontos szerepet

A történész elmondta, a Kolhoz Körre közvetve, annak egyik tagja, az emigrációban élő költő, a rábaközi származású Máté Imre kapcsán talált rá. Hamar kiderült számára, hogy a 40-50 fős, fiatalokból álló csoportosulás a többi, hasonló jellegű főiskolai és egyetemi szervezetet is megelőzve elsőként emelte fel hangját az ország függetlensége érdekében.

– A Kolhoz Kör spontán módon, alulról szerveződve született – mondta dr. Zsebők Csaba. – Tagjai között többségében azok a vidéki, paraszti családból érkezett fia­talok voltak, akik magukkal hozták a kommunizmus, a kulákperek és a padlássöprés, az erőszakos kollektivizálás által meggyötört magyar falu jogos sérelmeit és követeléseit. Leginkább az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez köthetjük, de tagjai között akadtak képzőművészetis lányok is, akiknek egy részét szerelmi szálak fűzték az ELTE-s

hallgatókhoz. A csoport egyik szellemi vezetője egy nagyrédei borász, Molnár József volt, aki az ötvenes években tanársegédként oktatott az egyetemen. Ő mérte fel az első- és másodéves hallgatókat a latinvizsga során, Kézai Simon Gesta Hungarorumából feleltetve kérdezett rá náluk, hogyan vélekednek a függetlenség kérdéséről. Ha a választ megfelelőnek ítélte, akkor tovább beszélgetett velük a témáról, ha úgy ítélte meg, akkor folytatta a vizsgáztatást.

Bár a csoportosulás tagjai zömében paraszti származásúak voltak, a Kolhoz Kör nevet mégsem emiatt, hanem konspiratív célból vették fel, az állambiztonságiak megtévesztésére használták. A szovjet mintájú szocialista mezőgazdasági nagyüzem nevével a fiatalok azt sugallták, hogy támogatják annak magyarországi meghonosítását. Valójában ellene voltak, mint ahogy követelték az orosz csapatok kivonását és az orosz nyelv kötelező tanítása helyett fakultatívvá tételét is. A Kolhoz Kör tagjai a várnegyed egyik kiskocsmájában tartották összejöveteleiket. Történészhallgatók révén gyakran jártak a levéltárba, így feltűnés nélkül tudtak a várnegyedben összejönni. Ha a találkozóik alkalmával idegen lépett be a kocsmába, azonnal témát váltottak, s fennhangon dicsőítették a mezőgazdasági nagyüzemeket. 1956 márciusának idusán azt is eldöntötték, hogy október 6-án tartanak egy alternatív 1848-as megemlékezést.

Történelmi sétát akartak tenni a városban, olyan szimbolikus emlékhelyeket érintve, mint a Petőfi-szobor, a Fiumei úti temető vagy a Batthyány-örökmécses. A kormányzat szeptemberben azonban bejelentette, hogy ugyanezen a napon temetik újra Rajk Lászlót és mártírtársait.

– Ez zavart okozott a Kolhoz Kör tagjai között – folytatta dr. Zsebők Csaba. – Egyrészt nem akarták, hogy a két esemény összemosódjon, másrészt Rajk az ő szemükben mégiscsak egy kommunista volt, akit nem akartak ünnepelni. Végül úgy döntöttek, hogy részt vesznek az újratemetésen, s majd az események függvényében döntenek arról, hogy a saját történelmi sétájukat is megtartják-e.

A Kolhoz Kör tagjai tehát készültek október 6-ra. Döntöttek arról, hogy Tiszta szívvel cím alatt kiadnak egy független folyóiratot, amelyben szépirodalmi művek mellett egyéb írások, így a politikai követeléseik is helyet kapnak. Ehhez a háttérinfrastruktúrát az egyetemi lapjuk előállítására szolgáló stenciles nyomdagép biztosította, ami a Ménesi úti diákszállón üzemelt. A folyóirat első példányát – amely október 6-án vagy 10-én jelent meg – éjszaka készítették. A Tiszta szívvel több példányt nem is élt meg, ennek ellenére igen fontos kiadvány, hiszen az első független szellemiségű lap volt.

– A Kolhoz Kör végül mégis megtartott október 6-i történelmi sétája hasonló szereppel bírt, gyakorlatilag ez volt az első antisztálinista rendszer­ellenes tüntetés a II. világháború utáni Magyarországon – értékelte a cselekményeket a történész. – Mintegy kétszázan vettek részt rajta, ami önmagában nem nagy létszám, de egymástól függetlenül több forrás is úgy tartja, hogy ennek a tüntetésnek köszönhető például az október 23-i forradalom követeléseinek kidolgozásában már valóban kulcsszerepet játszó Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének megalakulása. Ha innen nézzük, akkor a Kolhoz Körnek valóban katalizátorszerepe volt az ’56-os események előkészítésében. A forradalom leverése után a tagjai elkerülték a felelősségre vonást, vélhetően azért, mert a hatalom nem akarta őket mártírszerepbe emelni. A kommunista visszarendeződés után hosszú ideig az volt a hivatalos narratíva, hogy az ’56-os budapesti események csupán néhány megtévedt csepeli munkásfiatal hőzöngésének voltak köszönhetőek.