Nógrád és Heves megye „leg”-jeit kereste fel a kanizsai Hölgyklub

Az átlag magyar utazónak Nógrád megyéről kevés különleges hely jut eszébe. Például ki tudja, hogy ez a megye többek között arról is nevezetes, hogy itt található hazánkban az egy főre jutó legtöbb vár, várkastély, várrom, udvarház, felújított kastélyszálló. S szinte valamennyihez társul egy arborétum, egy díszkert, egy tavacska vagy legalább egy védett fasor. Gyönyörűséggel jártunk be közülük néhányat. Ha várról van szó, akkor Drégely jutott először eszünkbe várvédő hőseiről, no meg Arany János balladájáról. A Hölgyklub bejárta Hollókő Ófaluját is, meg felújított várát, érzékelve a „Világörökség” jelentőségét. Szécsényben álmélkodhattunk a Forgách-kastély bővelkedő kiállítási anyagán, és a máig is működő ferences kolostor értékein. Itt is „élővé” vált a történelem, talán éppen Rákóczi pihenőszobája láttán. Sajnos noviciusokkal nem sikerült találkoznunk.

Már odaúton az autóbuszon versengve gyűjtöttük össze a megyéhez kapcsolható híres emberek sokaságát. Így került listánkra többek között Mikszáth Kálmán, Glatz Oszkár, Szent-Györgyi Albert, Rózsahegyi Kálmán, Tolnai Klári és Zenthe Ferenc neve. Emléküket Nógrádban szülőházuk, egy-egy udvarház, avagy múzeum őrzi.

A „leg”-ek útján igazán kirándulásunk második és harmadik napján Hevesben jártunk. Mivel a klub tagjainak többsége ifjú korában már legalább egyszer bejárta a fenséges Mátra híres üdülőhelyeit, ezért utunk most másfelé tartott. A Mátra „kapujának” címét viselő Gyöngyös városa mindjárt két különlegességgel mutatkozott be. A Ferences Plébániatemplomban nyugvó szülöttje Vak Bottyán hadvezér bizonyára örvendezne, ha látná, hogy a máig élő kolostorépület emeletén a felbecsülhetetlen értékű műemlékkönyvtár mennyire elbűvölte a hölgyeket és pártoló tagjaikat. Megtudtuk, hogy a könyvtár már a török dúlás előtt működött, s 500 év gyűjtőmunkája eredményeként 16 ezer kötetével, ősnyomtatványaival mit jelent hazánk történelmében. Ámulatunk csak felerősödött, amikor látogatást tettünk a város szőlővidékén, a 24-es számú út melletti Farkasmályon. A monda szerint már a honfoglaló magyarok virágzó szőlőkultúrát találtak e vidéken, s később, a 17. századtól folyamatosan a jól vágható andezittufába a gyöngyösi emberek pincesort álmodtak. S nem is akármilyet! A látogatásunk színhelyén is volt borkóstolás, de a hely nem afféle terített asztalos pincészet volt. Többen is megfogalmazták – tokaji, badacsonyi, hajósi kirándulásunkat idézve, hogy ilyet még nem láttak. Ezen sorok írójának – lévén szőlőtulajdonos – ez az esti órácska volt kirándulásunk „leg-leg”-je… Miért? A már borgazdálkodáson kívülre került óriás pince akkora volt, hogy előfordultak olyan esztendők, hogy az egész gyöngyösi borvidék szőlejét befogadta, teherautók jártak benne ki s be, s az 1700- as évektől folyamatosan kialakuló pincerendszer éke lett. Szomorú emlék: a második világháború idején az ostrom elől menekülve itt találtak menedéket a gyöngyösiek. Farkasmályon lévő szállodánk – híven a terület rangjához – kiváló szállást, ellátást, igazi vendéglátást nyújtott. Barátsággal és jófajta palóc ételekkel kényeztettek bennünket.

ételekkel kényeztettek bennünket. Ha a Mátra „leg”-jeit soroljuk, mindenkinek 1014 méter magasságával a Kékes jut eszébe. Ott jártunkkor megható volt a sok iskolás jelenléte, s bizony csoportunkban is akadt 4-5 fő, aki életében először tekintett le a toronyból Parádra, Parádsasvárra, oda, ahol előzőleg már jártunk. Miután kegyelettel adóztunk a recski munkatábor áldozatai előtt is, útirányt váltottunk. A Tarna-völgy északi, beszűkülő részénél egy icipici, alig 300 lakosú kisközségbe, Tarnaszentmáriára tértünk be. Egyenesen templomába. A Sarlós Boldogasszony-templom feltehetően az Árpád-korban épült, s a falu egymást gyakran váltó birtokosai mind-mind védték, újítottak rajta, használták. Megpihenve a padokon álmélkodva néztük a templombelső eredeti terét, a kőpadkákat, amelyek a helyi hagyomány szerint mindig „nagy” emberek tanácskozását szolgálták. Az emelt szentélyű altemplomos építmény egyedülálló egyházi kultúránkban. S mi a csodálatos? Még ma is rendeltetésszerűen működik. Természetes, hogy felcsendült kis csapatunk ajkán a „Boldogasszony, anyánk…”. Még ezen a délutánon felkerestük a Sás-tót. Egyikünk sem tudott róla, hogy az 520 méter magasan fekvő tó hazánk legmagasabban fekvő tava sátorozóhellyel, modern kempinggel, vendégházakkal. Megfáradt lábbal, de körbesétáltuk a tavat, megfigyelve különleges növény- és állatvilágát.

Utunk során tudatosan kerestünk fel olyan helyeket, ahol a múltat és jelent összekapcsolva „emberi alakjában” láthattuk. A romjaiban is impozáns parádsasvári üveggyár helyett a külföldre is extra termékekkel jelentkező üvegmanufaktúra 8 fővel dolgozó kis telepén megtekintettük a különleges üvegtechnikát, mi több egy pártoló tagunk kipróbálhatta az üvegfúvást is. Innen nem messze a másik különleges látnivaló a Vörösmarty- fa volt. Igaz már csak óriás gyökérzetében. A költő 1829 szeptemberében kelt leveléből megtudhatjuk, hogy barátaival szívesen túrázott errefelé. Ennek emlékére a gyöngyösi természetbarátok évente túrát szerveznek. Csoportunk idegenvezetője is többször részese volt ennek a szép turisztikai eseménynek.

S végül; meg kell emlékeznünk kirándulásunk egy különleges mozzanatáról is. Még az előző években, az országban valahol mindig találkoztunk idősügyi klubokkal, most testvérintézményünkben a gyöngyösi Honvéd Kaszinóban töltöttünk el egy pici időt. A miénkhez hasonlóan működő intézmény is építészetileg különleges, hiszen a hajdani bankház volt hazánkban az első vasbeton szerkezetű épület. A baráti köszöntők és a tapasztalatcsere után csapatunk útra kelt hazafelé. Mint mindig, most is élményekkel telve fáradtan, de együvé tartozásunkban megerősödve éltük meg ezeket a napokat.