Először rendezett disznóölést a dr. Kotnyek István Miklósfai Kertbarát Kör

100 kilós disznót vágtak

Az „áldozat”, a 100 kilogrammos sertés már örök álmát aludva reggel 8 óra után érkezett meg a tetthelyre, a Miklósfai Mindenki Háza udvarára, ahol szakavatott, szorgos kezek láttak hozzá a feldolgozásához. Ahogy azt kell, egy-egy kupica pálinkával indult a perzselés.

– Azt szokták mondani, hogy a pálinka a bátorság miatt kell, nyilván, nem a bontáshoz, hanem a disznó leöléséhez – árulta el az egyik konyhai segítő, Spollár István. – Azonban a pálinkaivás célja valójában az állat iránti tisztelet kifejezése, ugyanúgy, mint a vadászatokon például a töret készítésnek.

– Az egyik disznóvágáson, még régen megesett, hogy a gazda ahogy kell, kihúzta az ólból az állatot, de a böllér nem fért hozzá, hogy lebökje – idézte fel a szintén a konyhában szorgoskodó Kucsebár Lászlóné. – Szólt a gazdának, hogy álljon már odébb, mert így nem tudja leszúrni a sertést. Mire az méltatlankodva válaszolta: „Mennék én, de a lábamon áll a disznó…” Persze, mindenki nagy nevetésben tört ki, közben a disznó meg elszaladt. Végül sikerült újra elkapni és nem kerülhette el a sorsát.

Belek tisztítása, zöldségek előkészítése

Apropó, konyha: mint azt az ugyancsak a csapatot erősítő Déri Istvánné elmondta, a lányoknak, asszonyoknak a vágásokon (ennek megfelelően most is) a kifolyó és edénybe felfogott vérrel való foglalatosság, az abalébe való zöldségek előkészítése, a belek tisztítása, mosása és a reggeli, illetve az ebéd (pontosabban általában már inkább vacsora) elkészítése volt a feladatuk.

– Reggelire általában hagymás vért adtunk az embereknek, délutánra meg elkészült a toros káposzta – magyarázta Déri Istvánné.

A miklósfai hurkának valót a kertbarát kör két tagja, Németh Sándor és Karádi Ferenc vásárolta, s ajánlotta fel a köz céljaira.

– Az egyik jó hangulatú vezetőségi ülésen vetettem fel, hogy vásároljunk egy disznót, rendezzünk hagyományos vágást és a nap végén vendégeljük meg egy vacsorával a helyi civil közösségeket – tudtuk meg Németh Sándortól. – Szeretnénk, ha ebből hagyomány lenne és sikerülne minél több fiatalt bevonni a munkába. Sajnos, egyre kevesebb a házi vágás, mert nemigen tartanak disznót a házaknál úgy, mint régen. Be kell látni: egyszerűbb megvenni a húst a boltban, még ha az nem is olyan finom, mint a saját… A mi családunkban volt olyan év annak idején, hogy három disznót hizlaltunk, mindhármat fel is dolgoztuk, s egész évben volt füstölt áru és lesütött hús – akkor még nem rendelkeztünk olyan hűtő-, fagyasztó eszközökkel, mint ma.

Németh József, a kertbarát kör elnöke szintén azt mondta: fontos, hogy a fiatalok is elsajátítsák ezt a népi tudást, másként félő, hogy a távozó idősekkel együtt eltűnik ez a hagyomány. Ezt erősítette meg a böllér szerepét betöltő Imre Béla is, aki elárulta, sajnos, ő utána már senki nem viszi tovább a házi disznóvágás és feldolgozás hagyományát.